Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője, Joan Miró szülei akarata ellenére választotta a képzőművészetet.
„Meg akarom gyilkolni a festészetet” – jelentette ki Joan Miró i Ferrà, a szürrealista művészet, a 20. század eleji avantgárd egyik nagymestere, aki egyedi stílusáról és – kortársaival, Dalíval, Picassóval ellentétben – visszahúzódó személyiségéről volt ismert.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Miró a katalán fővárosban, Barcelonában látta meg a napvilágot 1893. április 20-án, édesapja felkapott aranyműves és órásmester volt. A szófukar fiú az iskolában nem tanult túl jól, és a közösségben sem igazán találta a helyét, naphosszat csak ábrándozott. Iskola után ingyenes rajziskolába járt – elmondása szerint itt érezte igazán elemében magát. A szülei azonban nem támogatták művészi törekvéseit, mert úgy gondolták, a fiúnak semmi tehetsége nincs, ezért inkább kereskedelmi iskolába adták. Szintén a szülei akarata volt, hogy egy hivatalban vállaljon munkát, ahol két évig dolgozott, de annyira nem bírta az ottani légkört, hogy idegösszeomlást kapott. Szülei birtokán lábadozott, majd úgy döntött, ezentúl kizárólag a művészetnek hajlandó élni.
1912-től három évig Francisco Galí művészeti iskolájában tanult, aki Dalí és Picasso mestere is volt. Műtermet bérelt, és szorgosan festette tájképeit, portréit, aktjait. Első kiállítását 1918-ban Barcelonában rendezték. A ’20-as évek elejétől Párizsban élt és alkotott, itt csatlakozott André Breton és társai szürrealista köreihez, és az ő segítségükkel nagyobb nyilvánosságot kaphattak alkotásai. Miró, akire ugyanúgy hatott a spanyol–katalán népművészet, a gyerekrajzok világa, Picasso kubizmusa, Paul Klee szürrealista festészete és a fauvizmus, a Vadak csoportjának élénk színvilága, fokozatosan távolodott el a realista valóságábrázolástól. Új összefüggésbe, új kapcsolatrendszerbe helyezte a tárgyakat, különös, vonalakból és rejtélyes alakzatokból álló képein a figurák teljesen spontán módon, kötetlenül helyezkednek el a vásznon (Anyaság, Triptichon, Paletta, A harlequin karneválja).
A ’30-as évektől érdeklődése kitágult. Szergej Gyagilev balett-társulata számára tervezett díszleteket és jelmezeket, falikárpitokat és faliképeket festett, a grandiózus műfajok felé fordult. A spanyol polgárháború borzalmai, a korszak félelmei és bizonytalansága jól tükröződnek művein, ezek közé tartozik az 1937-es párizsi világkiállításon bemutatott faliképe. A második világháború alatt hazaköltözött Barcelonába, itt készítette Konstellációk című sorozatát, amely elmondása szerint menekülést jelentett számára a külvilág eseményei elől. A ’40-es évek végétől egyre jobban a kerámiatervezés és a szobrászat felé fordult, műveiben meghatározó elemmé vált a spontaneitás. 1954-ben elnyerte a velencei biennále nagydíját, négy évvel később a párizsi UNESCO-székház kerámiafaláért a Guggenheim-alapítvány nagydíjával jutalmazták. Rajongott a szürrealista költészetért, szívesen készített vers- és könyvillusztrációkat, többek közt Alfred Jarry Übü királyát is illusztrálta. Habár ténylegesen nem gyilkolta meg a festészetet, ifjúkori, hagyományos stílusban készült képeit gyerekcsínyhez hasonló módon összefirkálta.
Miró később feleségével és gyerekeivel Mallorca szigetére költözött, ide húzódott a világ elől. Művészeti alapítványokat hozott létre Mallorcán és Barcelonában, hogy támogassa a fiatal tehetségeket. Nagyon kevés emberrel érintkezett, hosszú órákat töltött magányosan műtermében, távol tartotta magát a politikától és a közélettől. Pályatársai egész életében kinevették visszahúzódó, ábrándozó természete miatt, ő viszont éppen amazok önsztárolását kritizálta. Szerinte Picasso mániákusan vágyott az elismerésre és a csodálatra, ezért középszerű emberekkel vette körül magát, akik közül valóban kiemelkedhetett. Időskori művei leegyszerűsödtek, ironikus hangulatot sugárzó képeire a kék háttérre felrakott fehér foltok és vonalak voltak jellemzőek. Egyik utolsó műve az 1982-es spanyolországi futball-világbajnokság kabalafigurája, Naranjito, egy focistamezbe öltöztetett narancs megtervezése volt. Kilencvenévesen hunyt el, 1983. december 25-én. Sírja Barcelonában, a Montjuich hegyen található, nem messze a műveit összegyűjtő Miró Alapítvány múzeumától.
Ha érdekelnek még kultbaitek, ide kattintva megnézheted például a tegnapit:
