Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A költő, ha tehette, szülőfalujában, Érmindszenten töltötte az ünnepeket. Amikor Párizsban karácsonyozott, Ady Lőrincné, hogy fiának ne kelljen a hazai ízeket nélkülöznie, egy nagy cserépfazék töltött káposztát küldött neki – postán.
„Itt jött rám a Karácsony,
Rám, a kesely arcú pogányra,
Itt jött rám a Karácsony,
Gyermekségem falujában
S azt hitte, hogy megtérít,
Hogy szépen visszaingat”
– vetette papírra Ady 1908 karácsonyán verses naplójában, amit barátja és mecénása, Hatvany Lajos tanácsára kezdett írni.
Ady, mint rendszerint, ekkor is „gyermeksége falujában”, a Szilágy megyei Érmindszenten töltötte az ünnepet. Bátyja, Ady Lajos visszaemlékezése szerint fontos volt számára a karácsony: nagyon megrázta, amikor 1897-ben „betegen, pénztelenül, fűtetlen szobában és egyedül töltötte a szent estét” Temesváron. Ady édesanyjának egy későbbi nyilatkozatából tudjuk, hogy ekkor ő, az „Édes” ment el fiát meglátogatni, aki szentül megfogadta, hogy ezentúl otthon, Érmindszenten fogja tölteni az ünnepeket.
Szerette, ha fehér a karácsony
1899 decemberében elbúcsúzott a Debreczen című napilaptól, és elszerződött a nagyváradi Szabadsághoz. Ebben az évben Varga Ilonáért, „Kíváncsi Iliért” lelkesedett. Egy neki írott levelében arról számolt be, hogy „csodálatos, az elmúlt tündérvilágba visszavarázsoló karácsonyi hangulat ejtette meg a lelkem, bűvölte el egész valómat.
Mikor levelem olvassa, lenn szárnyalnak már az angyalkák, a kis fenyőágak fel vannak gyertyázva, ünnepelni készül az egész világ”
– írta még kissé modoros hangon a 22 éves Ady. Bátyja, Ady Lajos szerint később is „bámulatosan bele tudta magát élni a gyermekkor karácsonyi hangulataiba, s ki tudta élvezni annak minden ízét”. A költő – mint mindenki – szerette, ha fehér a karácsony, ha „az angyalok gyémánt-havat hoznak” – erről tanúskodnak karácsonyi versei is, amelyekben a hó nélküli ünnepek mindig megkapják a „csúf” jelzőt, az eljövendő karácsonyok viszont havasak, fehérek.
Ady és a töltött káposzta
1905-ben szokásától eltérően Budapesten maradt december végén.
„Szomorúan és betegen talál a karácsony. Haza se merek menni. Miért búsítsam az otthonlevőket”
– panaszkodik Lédának, hozzátéve, hogy „nem gondolhat annyit reám, nem szerethet úgy, mint én magát”. Ady szerette volna, ha új évet Diósiék társaságában, Párizsban töltheti, s ez a vágya 1906-ban teljesült is: ősszel Lédával (és férjével) Dél-Franciaországban utazgatott, majd visszatérve az ünnepekkor is Párizsban maradt. Ekkor esett meg, hogy a költő édesanyja, nehogy elsőszülött fia kimaradjon a karácsonyi vacsorából, egy nagy cserépfazéknyi töltött káposztát küldött Párizsba – postán.
„A töltött káposzta tetején, természetesen, ott szerepelnek még holmi kolbászok, sonkaszeletek, jóféle kis húsok feltét alakjában”
– írta a sógorasszony, Kaizler Anna Az ismeretlen Ady című kötetében. A káposztára vendégeket is hívtak, a költő pedig levélben köszönte meg a hazait: „Édes jó anyám, a küldemény megérkezett. Pompás és hálásan köszönöm mindannyiunk nevében” – írta.
Nomposzult és vendégjárás
Az Érmindszenten töltött ünnepek családi körben teltek, de Adyt ismerve nem maradhatott el a koccintgatás sem. Ady Lőrincné minden bizonnyal elővette fennmaradt süteményes könyvét, s abból valamilyen különlegességet választott: például a nála Nomposzult néven szereplő, Non plus ultra nevű süteményt vagy a hagyományos diós kalácsot, amit „grízes liszttel” és disznózsírral készített, a töltelékbe pedig piskótamorzsát is kevert.
A karácsony és újév közötti időszak a vendégeskedések ideje volt. Ady 1908-ban párizsi jó barátját, a szilágysomlyói illetőségű Bölöni Györgyöt hívta meg.Az 1908-as karácsony valószínűleg fehér volt: Bölöni visszaemlékezése szerint Érszakácsiig vicinálissal utazott, onnan pedig szánon jutott el Érmindszentre. Mialatt beszélgettek és iddogáltak, Párizsban, Lédáéknál nem telt éppen békésen az ünnep, ahogy arról a férj, Diósi Ödön levele tudósított: „Nálunk sok a baj.
Cseléd megint nincs és különösen most karácsony előtt alig is lehet kapni. Az asszony, szegény, idegesebb, mint valaha.”
Ady 1909 januárjában utazott a házaspárhoz, de rossz hangulatban találta őket: „Valóságos poklot találtak itt az én nyomorék idegeim” – panaszkodott egy ismerősének levélben.
"Hozz nekem karácsonyi ajándékul egy jó papucsot, egy kis kölnivizet"
1911 decemberében fogproblémája és egy makacs megfázás kínozta: „Édes jó Lajoskám és Annusom, nyavalyás vagyok hűlésemmel és egyre nyomorultabb fogaimmal. Édesék tűrhetően vannak. Kérlek, hozz nekem számlámra karácsonyi ajándékul egy jó papucsot, egy kis kölnivizet” – kérte öccsét. Ekkor, 1911 decemberében írt először Boncza Bertának: a fényképet, amit Bertuka dedikáltatni küldött, kicserélte, mert „valahogyan bepiszkolódott a postán”, és azt tanácsolta a „tizenhat éves, boldog kisasszonynak”, hogy
„jobb lesz, ha nem kultiválja túlságosan az érzéseit, mert a nagyszerű versekért gyalázatosan sikertelen élettel fizetünk”.
Azért nem maradtak el a jókívánságok sem: „B.Ú.É.K. Magának s boldog életet” – zárta sorait.
Az utolsó békebeli karácsony
1913 decemberére esett a Dénes Zsófiával történt szakítás. Zsuka Párizsba utazott, Ady pedig befeküdt a Szent János kórházba. Kisimulva utazott Érmindszentre, ahol „egészségben és örömben” töltötte a karácsonyt. Ez volt az utolsó karácsonya szülőfalujában – és az utolsó, amit még békebeli időkben tölthetett el. December 28-án már nem bírta a falusi csöndet: éppen szüleitől búcsúzott, amikor a postás egy fenyőágat kézbesített a számára. Csinszka küldte, akinek ajándéka „örömet és bizalmat hozott” számára. Olyannyira, hogy a következő év decemberében Ady már a házasságra készült. Csinszka apja, Boncza Miklós azonban nem engedélyezte, hogy kiskorú lánya (Bertuka ekkor még nem töltötte be a 21. életévét) férjhez menjen. Az árvaszékhez fordultak, és december 20-án a Csinszkával „vadházasságban” élő költő azzal a céllal utazott Csucsáról Budapestre, hogy „Isten s Boncza Miklós összefogása” ellen fellépjen.
De nem járt sikerrel, ráadásul vissza sem ért gyertyagyújtásra: éjjel egy órakor érkezett meg a kastélyba, „fáradtan és betegen”.
Ady és Csinszka végül 1915. március 27-én házasodtak össze. 1915-ben a háború karácsonykor is éreztette a hatását: a költőnek éppen karácsony hetében kellett sorozásra mennie Bánffyhunyadra. Bár elég rossz állapotban volt (gyomorbajtól és reumától szenvedett), szolgálatra alkalmasnak találták, és csak Csinszka közbenjárása mentette meg a katonaságtól.
Az utolsó ünnep
1918 decemberében a világháborúban megfáradt ország lakosságát a spanyolnáthajárvány tizedelte. Ady ekkor már nagybeteg volt, de kezelőorvosa, a szomszéd Pfeifferék kisfia kedvéért Csucsáról hozattak karácsonyfát. „A menyezetig érő fát Pfeifferék lakásán díszítik fel, hadd legyen Bandi kisfiúpajtásának nagy öröme. S az előestén átmegy ő maga is a fa alá.
Fáradtan és bágyadtan ül teveszőr-köntösében, de mosolyog a fiúcska örömén, akinek ők valóságos kitömött csikó hintalovat adtak.
A gyermeket nézi egész este – azután kétoldalt vezetve visszatér lakásába” – idézi fel a költő utolsó karácsonyát Ady Lajosné. Egy hónapig élt még: 1919. január 27-én hunyt el.
Ha szívesen olvasnál még Adyról, ezt a cikket ajánljuk.
