Kincs a hűtődben: így segíthetsz a maradék karácsonyi étellel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A karácsonyi lakomákat követően mindig akad maradék. Ha nem tudod, mihez kezdj vele, megmutatjuk, hogyan segíthetsz másokon.

Főzés és vásárlás szempontjából is az egyik legpazarlóbb ünnep a karácsony. Napokkal, hetekkel előtte bevásárolunk, többfogásos menüt tervezünk, vendégségbe megyünk. Sok háztartásban akad a karácsony utáni napokban maradék is emiatt. Mutatjuk, hogyan tegyél az ételpazarlás ellen, miközben másokon segítesz. 

Ha arra ébredünk holnap reggel, hogy nem tudjuk, mit együnk: halászlét, rántott húst vagy székelykáposztát, és aggódunk, hogy mire ismét gusztusunk lesz hozzá, teljesen kiszárad a maradék bejgli, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miként menthetjük meg az enyészettől a finom falatokat. A napokban újra kinyitottak a közösségi média tematikus ételmentő csoportjai. Szinte minden nagyobb településen és a budapesti kerületekben is aktívak az ünnepek alatt a "Többet főztem" közösségek. Ha nagy mennyiségű ételünk maradt, a hajléktalanszállókra vagy a nappali melegedőkbe is elvihetjük. Mutatjuk, milyen lehetőségek vannak a pazarlás ellen.

Sokaknak segítség, neked csak kis erőfeszítéssel jár, ha nem a szemétbe dobod a maradék ételt
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

A te maradékod másnak a holnapi ebéd

A Facebook csoportokban megszaporodnak a felajánlások és a kérések is, ki egy tejfölös vödörnyi húslevest, ki egy adag spagettit vagy éppen egy tányérnyi mákos gubát ajánl fel. Kerületen belül átvehetőek az ételek, vannak, akik szimplán cserélnek másokkal, mert megunták, hogy három napja ugyanaz a halászlé kerül a tányérba.

A lokális közösségekben évek óta működő rendszer a karácsony utáni napokban éli virágkorát, több ezer felhasználó dönt úgy évről évre, hogy megosztja, amire már nincs szüksége.

A nappali melegedőkben is örülnek az ünnepi falatoknak

Azok, akik akár nagyobb távolságra is el tudják juttatni a számukra már felesleges ételt, netán nagyobb adag maradt a nyakukon a rokonlátogatás végén, a nappali melegedőkbe is elvihetik őket. A fővárosi melegedők listáját ide kattintva, a fővárosi hajléktalanszállókat pedig ide kattintva  érheted el.

Idézőjel ikon

Fontos, hogy mielőtt útnak indulsz egy nagy kondér romlandó étellel, mindenképp egyeztess telefonon vagy emailben az adott intézménnyel, hogy tudják-e a felajánlásod fogadni.

Az Enni adok  dobozok országszerte megtalálhatók, Budapesten is több kerületben találunk belőlük. Ide felcímkézett főtt ételt, zöldséget, gyümölcsöt, illetve konzerveket, nem romlandó élelmiszereket is vihetsz. Segítség lehet, ha nem csak az ételt dobozolod be, de teszel mellé evőeszközt és szalvétát is. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.