Beborítja az országot a hó: ezeken a tájakon számíts fehér záporra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mai nap hátralevő részében még az eső lesz jellemzőbb, de éjszakától kezdve egyre inkább hóra vált a csapadék. Szerdán már az ország bármely területén jöhet hózápor.

A hétfő éjszaka még nem hoz magával számottevő területen havazást: csapadék elsősorban hazánk északkeleti, északi részein fordulhat elő, főként esőre számíthatunk. A hegyekben ugyanakkor havas eső, hó is lehet. Az Alpokalja, valamint a Zemplén térségében északias szél fúj majd a Hungaromet előrejelzése szerint.

Zápor és hó is jön

Kedden reggel borús, párás idővel folytatódik a hét: csapadékra ekkor az északkeleti, északi országrészben lehet számítani, ez még ekkor is inkább eső lesz, mint hó, a hegységek kivételével.

Ahogyan azonban a nap délutánba hajlik, egyre nagyobb területen havas eső, később pedig havazás válik jellemzővé. A legmagasabb hőmérsékleti értékek 7, a legalacsonyabbak 2 fok körül alakulnak,

Idézőjel ikon

így nem érdemes azzal számolni, hogy megmaradna a fehér csapadék.

Szerdán az ország bármely részén jöhet hózápor
Fotó: Kaszás Tamás / Index

Szerdán aztán már havas eső, hószállingózás, havazás uralja majd a tájat. Az öt fokot elérő maximális hőmérséklet mellett sajnos ismét nem lesz maradandó az ünnepi hangulatú, fehér táj képe. Csütörtökre aztán egyre derültebbre vált az idő, az éjszakai mínuszokat követően nap közben ismét fagypont fölötti hőmérséklet várható, így a hó nem marad meg hosszasan ott sem, ahol esett.  

Nem lesz fehér a karácsony

A tél ígéretesen indult havazás szempontjából, de sajnos ezt nem azt jelenti, hogy fehér karácsonyra számíthatnánk. A jelenlegi hosszabb távú előrejelzések – melyek bizonytalansága ugyan nagyobb – azt jelzik, hogy bár karácsony is csapadékos időszak lesz, de akár 10 fokos hőmérséklet mellett, így aztán nem hó, hanem eső képében kapjuk majd ezt.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.