Ez történt Máriával Jézus születése után

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A betlehemi jászol történetét mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Mária sorsa hogyan alakult a későbbiekben. Jézus édesanyja egyes források szerint nem egyetlen gyereket nevelt: lássuk, honnan eredhet ez a meggyőződés!

A szegény ács, József jegyese, Mária a házasságkötés előtt gyermeket fogan, majd azután, hogy egy angyal jegyesét is meggyőzi arról, hogy nem hűtlenség gyümölcsét, hanem Isten fiát hordja szíve alatt, vele együtt kel útra férje szülőföldjére, hogy a népszámlálás által rá rótt kötelezettségnek eleget tegyen. Sehol nem találnak már szállást, nincs egyetlen fogadó sem, amelyben akár csak egy kis szoba jutna a mindenórás asszonynak és férjének, így végül egy istállóban vagy barlangszerű helyen tudták meghúzni magukat, itt is született meg Jézus. Ez a karácsony története, melyet mindenki ismer.

Mint az a Bibliából ismert, a későbbiekben menekülnie kellett a családnak e vidékről, mivel a hatalmát féltő Heródes állítólag úgy döntött, azzal tudja a leginkább megvédeni koronáját, ha lemészároltat minden egyes két év alatti fiút Betlehemben és környékén. A hagyomány szerint 2000 gyermek esett áldozatául a hatalomvágynak, amelyről egyedül Máté evangéliuma számol be, egyesek emiatt meg is kérdőjelezik az egész történetet. Heródesre azonban jellemző volt a véres bosszú gyakorlása, Flavius Josephus történetíró műveiben is megismerhető, mi mindenre volt képes, így valójában nem olyan életszerűtlen az elővigyázatosságból tett intézkedés.

Mária talán nem csak Jézus anyja volt
Fotó: Fred de Noyelle / Getty Images Hungary

Arról tudunk, hogy József álmában kap angyali üzenetet a tervről, ezért Egyiptomba menekül gyermekével – de a családról ezt követően legközelebb Jézus 12 éves korából értesülünk, amikor is szüleivel mit sem törődve a templomban, az írástudók körében tölti idejét. A két esemény közti időszakról annyi derül csak ki, hogy Júdeába nem mer visszatérni Heródes halála után sem József, mivel a királyt fia követte a trónon, így Galileába költözik a család.

Mi történt Máriával ezután?

Az igazi kérdés az: mekkora is lehetett ez a család a valóságban, azaz született-e Máriának gyermeke Jézust követően? Szűz Mária kapcsán a különböző vallások kissé megosztottak, a katolikusok szerint fia születése után szűzként élt, azaz kizárt, hogy további gyermekei születhettek volna. A protestánsok ugyanakkor nem ennyire szó szerint értelmezik a szűz jelzőt: egyre elfogadottabb köreikben az a nézet, mely szerint 

Mária isteni fia születéséig valóban nem adta oda magát egyetlen férfinak sem, azonban utána megtehette ezt, így Jézusnak öccsei és húgai is lehettek.

A testvér szó Jézus kapcsán az Újszövetségben több helyen, több evangéliumi részben is olvasható – ám maga a kifejezés ebben az időben nem ugyanazt takarta, mint manapság. Jelenthetett unokatestvért, vagy épp vérségi kötelék nélkül is megnevezhetett bárkit, aki közel áll hozzánk. Jakab, József, Simon és Júdás: ezeket a neveket sorolja fel a könyvek könyve Jézus testvéreinek sorában, a név nélkül említett nővérek, azaz, ha valóban testévreiről volt szó, valójában húgok mellett.

Már a legrégebbi idők óta próbálják feloldani ezt az ellentmondást, a következő megoldások születtek:

  • a görög adelphos szó, mellyel a Septaguintában Jézus testvéreit jelölik, számos helyen szerepel egyértelműen nem vérségi kötelékben álló emberek kapcsolatának megjelölésére, ergo nem lehet Jézus testvéreiként utalni ezekre a férfiakra;
  • Szent Ágoston említése szerint ezek a férfiak nem öccsei, hanem bátyjai, féltestvérei lehettek Jézusnak, apja előző házasságából;
  • Szent Jeromos unokatestvéreknek tartja őket;
  • a sztoikus filozófus, a negyedik században élt Helvidius ugyanakkor Mária és József gyermekeinek.

Jézusnak valóban lehettek testvérei

Az unokatestvér értelemben használt anepsios görög kifejezés, amely megjelenik az Újszövetségben, tisztázhatná a helyzetet, mégsem ez szerepel a férfiak kapcsán, akik ráadásul együtt élnek Máriával és Józseffel. Mindeközben Jézus keresztjénél Márk és Máté evangéliuma szerint is ott van a magdalai Mária, valamint Mária, Jakab és József anyja.

Idézőjel ikon

Ha az utóbbi nem Jézus anyja is egyben, akkor hol van Szűz Mária ekkor?

(De ha Jézusé, akkor miért ilyen furcsán említik?)

A Szűzanyának, akinek hazai kultusza elég komoly, több gyermeke is lehetett
Fotó: Colors Hunter - Chasseur de Coul / Getty Images Hungary

A Biblia sok kérdőjelet hagy az ügy tekintetében a figyelmes olvasóban. Egyrészt elsőszülött fiúként említi Jézust – miközben, ha Mária soha többé nem szült, mi értelme van ennek a megkülönböztetésnek? Másrészt pedig, halálakor Jézus mégsem állítólagos testvérei egyikére, hanem egy tanítványára bízza anyját, hogy gondoskodjon róla. A feltételezések szerint József ekkorra már halott volt, őt utoljára Jézus a templomban való bemutatásakor, 12 éves korában említi a Biblia. Sem első csodájánál, a kánai menyegzőn, sem pedig megfeszítésekor nincs ott, és nem is lenne logikus, hogy bárki másra bízza a keresztre feszített fiú anyját, mint annak férjére, amennyiben az még él. Bizonyos felfogások szerint ugyanakkor Jézus testvérei ekkor még nem tértek meg az istenhitre, azért is alakul mindez így. 

Csak a Bibliára hagyatkozva tehát nem lehet teljesen egyértelműen eldönteni, Mária pontosan milyen életet élhetett azt követően, hogy Jézus megszületett azon a decemberi éjszakán, azonban könnyen lehet, hogy a Megváltó egyedül szenvedő, mártír anyjának képét egy sokgyermekes asszonyéval kellene megcserélnünk.

Vajon Jézusnak volt felesége? Ezt a témát boncolgatja a Vágyak könyve, melyről szintén írtunk.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.