Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szent Miklós a mai Törökország területén szolgált püspökként, eredetileg ott is temették el. A szeldzsuk honfoglalás idején azonban ki kellett menekíteni a maradványait, hogy ne váljanak a muszlim invázió áldozatává. A különös mentőakcióval olasz kalózokat bíztak meg.
A mesebeli Mikulás, akit piros ruhában, rénszarvasszánon képzelünk el, köszönőviszonyban sincs azzal a valós történelmi személlyel, akiről legendái szólnak. Az igazi Szent Miklós a 3–4. század fordulóján élt, és Myra püspökeként vált híressé. Nem az Északi-sarkhoz kötődik, hanem a mai Törökország földjéhez, és nem szánkóval járt, hanem gyalog. Amiben megegyezik későbbi kultuszának szakállas ajándékhordójával, az csupán a segítő szándék.
Szent Miklósnak nehéz gyerekkora volt
Miklós sosem volt szent, de mindig is erős volt a hite. Egy gazdag és istenfélő családba született Patarában, az ókori római birodalom Lycia tartományában. Fiatal korában szülei pestisjárványban meghaltak, ő maga viszont csodával határos módon megúszta a betegséget. Bár az árván maradás tragédiája mélyen megrázta, nem hagyta, hogy a gyász örökre megbénítsa, inkább a hitébe kapaszkodott. Noha jelentős vagyon maradt rá, úgy döntött, hogy azt nem önmagára, hanem a közösség javára fordítja.
Egyik legismertebb története egy elszegényedett család megsegítése. A városukban élt egy ember, aki hozomány híján nem tudta férjhez adni három lányát, és kétségbeesésében szörnyű sorsot szánt nekik. Amikor ez Miklós fülébe jutott, rögtön tudta, hogy ezt meg kell akadályoznia. Úgy döntött, hogy titokban segít, nem akarta nagy dobra verni a dolgot.
Miklós csodája Patarában
Egy holdfényes téli éjszakán, amikor csend borult Patara utcáira, egy nagy köpenybe állig beburkolózva, óvatos léptekkel osont oda a házukhoz. Belesve az ablakon meglátta az apát és gyermekeit, akik épp jövőjük kilátástalansága miatt sírtak. Miklós a köpenye alól előhúzott egy nehéz erszényt teli arannyal. Egyetlen gyors mozdulattal bedobta az ablakon, majd hangtalanul eltűnt a sikátorban.
Másnap az apa hitetlenkedve találta meg a pénzt. Megmentették! Nem kell eladnia a lányait, hogy megélhetést biztosítson nekik. A következő két éjszaka Miklós újra megtette ugyanezt, hogy mindhárom lánynak biztosítsa a hozományt. Az utolsó alkalommal azonban az apa résen volt: elkapta a köpenyét, és sírva borult előtte térdre, hogy köszönetet mondjon. Miklós azonban csak ennyit válaszolt:
Ne nekem köszönd, hanem Istennek!
A történet azóta a titokban osztott ajándékok szimbólumává vált, megalapozva a Mikulás alakját. Igaz, ekkor még nem volt a gyerekekhez kapcsolható, az ő patrónusukká egy másik legenda tette, amely szerint feltámasztott három gyermeket, akiket egy mészáros ölt meg a nagy éhínség idején. A férfi becsalta őket a házába, ahol végzett velük, majd a testüket egy sózóedényben rejtette el, hogy később a húsuk eladásából szerezzen busás bevételt. Miklós tudomást szerzett a borzalmas esetről, és azonnal a helyszínre indult. Amikor odaért, imádkozott, és a gyerekek váratlanul életre keltek, méghozzá teljesen épségben.
Miklós csodatétele Myrában
Miklós ekkor már a myrai püspöki székhelyen (ma Demre, Törökország) szolgált, ahol hitével és emberségével rövid idő alatt a közösség meghatározó alakjává vált. A fennmaradt források szerint rendkívül szerény életet élt: nemesi származása és gazdagsága ellenére gyakran járta a várost egyszerű ruhában, hogy közel legyen a rászorulókhoz. Nem csupán adományokkal segített, hanem tanácsot adott, vigaszt nyújtott, és a város közösségi életét is megszervezte.
Csoda- és hőstettei mindennapjainak részei voltak, ezért valóságos szentként tisztelték. Az egyik ilyen alkalommal hatalmas vihar készülődött, és a tengeren hánykolódó hajósok kétségbeesetten fohászkodtak segítségért, miközben a hullámok egyre magasabbra csaptak. Miklós ekkor már püspökként szolgált, és éppen a templomban imádkozott, amikor valamiképpen meghallotta a segélykiáltásokat.
Ekkor imáiba belefoglalta a tengerészeket, és mintha csak szavai hatalmat nyertek volna az elemek felett, a tenger hirtelen lecsendesedett. A hajósok elmondása szerint maga Miklós jelent meg varázsütésre a fedélzeten, hogy biztonságos kikötő felé vezesse őket. Amikor visszaértek Myrába, és megköszönték neki a segítséget, ő szerényen mosolygott, mondván:
Nem én tettem, hanem Isten irgalma vezetett haza benneteket.
Miklós legnagyobb csodája
Ha nem is a legismertebb, de a legnagyobb csodája az volt, amikor három ártatlanul halálra ítélt férfit mentett meg. A kivégzésre készülő tömegben mindenki tudta, hogy igazságtalanság történt, de senki nem merte ezt szóvá tenni. Miklós értesülve az esetről, futva érkezett a helyszínre. Egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy a hóhér megdermedjen, és leeressze a pallosát.
Mi jogon akarod elvenni ezeknek az embereknek az életét, amikor ártatlanok?
– vonta felelősségre a püspök a törvény emberét. A helytartó, aki az ítéletet hozta, megszégyenülten vallotta be tévedését.
Ezekben a történetekben nemcsak Miklós „szentsége”, hanem embersége is megmutatkozik. Nem a csodatételek a legfontosabbak, hanem az, hogy mindig az emberek között élt, megérezte fájdalmukat, és ott segített, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
Néha azonban maga is segítségre szorult volna. Diocletianus római császár keresztényüldözése idején (303–313) sok papot végeztek ki, hogy ne gyakorolhassák hivatásukat, és így megakadályozzák a keresztény hit terjedését. Miklóst bebörtönözték, és állítólag öt éven át tartották magánzárkában, ahol nemcsak a magányt kellett elszenvednie, hanem tényleges kínzásokat is. Ő azonban továbbra is imádkozott és kitartott hite mellett, ami a szentként való tiszteletének egyik alapja az egyházban.
Miklós halála és öröksége
Amikor Nagy Konstantin lett a császár, a milánói ediktummal megszüntette a keresztényüldözéseket, és lehetővé tette, hogy Miklós is elhagyja a börtönt. Szabadulása után visszatért püspöki teendőihez, és a keresztény közösség vezetője maradt egészen haláláig.
Miklós 343. december 6-án halt meg, és Myrában temették el. Sírja az évszázadok során zarándokhellyé vált. Ám miután a szeldzsuk törökök 1071-ben elhódították a területet, a katolikus egyházban kidolgoztak egy rafinált tervet a szent maradványainak kimentésére. Végül 1087-ben az ereklyéit kalózok lopták el eredeti helyükről, és a pugliai Bariba vitték, így élhették túl a muszlim inváziót. Maradványait ma is őrzi a Szent Miklós-bazilika, amely az egyik legjelentősebb zarándokhely Olaszországban. A törökországi Demrében viszont létrehoztak egy Szent Miklós-múzeumot, amely a hozzá kapcsolódó régészeti és történelmi emlékeket mutatja be, köztük az ő nevét viselő ókeresztény templomot is.
Miklós története Európa-szerte elterjedt, és a középkorban már az egész kontinensen ünnepelték. A 19. századi amerikai ábrázolások azonban teljesen átformálták a figuráját: így született meg a reklámok és mesék piros ruhás Mikulása.
Szent volt vagy nem?
Miklóst hivatalosan sosem avatták szentté, mivel saját korában, a 4. században még nem létezett a szentté avatási eljárás. A kereszténység kezdeti időszakában a szenteket helyi közösségek ismerték el, majd az egyház univerzálisan elfogadta a tiszteletüket. Püspöki tevékenysége miatt azonban az emberek sokszor fordultak hozzá imáikban már életében is, mintha szentként tekintettek volna rá.
Öröksége túlmutat az ajándékokon: a segítségnyújtás, az együttérzés és a remény szimbólumává vált. Leginkább ez az, amit ünnepelhetünk december 6-án, miközben a csokimikulásokat bontogatjuk.
Ami annak idején csodaszámba ment, ma már szinte rutin. Ide kattintva olvashatsz arról, hogyan keltik életre manapság a hajdani hírességeket.
