Rekordközeli meleget hoz a szenteste, viharral köszön be az ünnep

Olvasási idő kb. 1 perc

A meteorológiai előrejelzések alapján semmi remény arra, hogy az idén fehér karácsonyunk legyen. Már az ünnep előestéjére enyhe tavaszias időt jósolnak, akár 12–15 fok is lehet szenteste.

Összefüggő hótakaró ezen a karácsonyon sem lepi el a tájat, miután többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk az elkövetkező napokban. Elszórtan előfordulhat csapadék, de az leginkább eső lesz majd. 

Megdőlhet a legutóbbi rekordhőmérséklet

Már péntektől erősen szeles, de kora tavasziasan enyhe napok jönnek, és már ekkor az országban több helyen lesz erős, néhol viharos a nyugatias szél. Az esővel és a széllel együtt a hőmérséklet is a tavaszt idézi majd meg. Hajnalban legfeljebb –2, délutánra pedig általában 7 és 12 fok közé melegszik fel a levegő. 

Esős, szeles és tavasziasan meleg időjárást jósolnak karácsonyra
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

Egyes előrejelzések szerint szenteste napján délnyugaton közel 15 fok is lehet. Ezzel pedig akár új hőmérsékleti rekord is születhet.

A karácsonyi melegrekord tavaly dőlt meg utoljára, amikor Budapesten 13,1 Celsius-fokot mértek. Ez pedig több tizeddel túlszárnyalta a korábbi, 1958-as rekordot, amikor szintén a fővárosban 12,5 fokot mértek.

Viharos szél söpör majd végig az országon

Az Atlanti-óceán felől érkező, nyugatról kelet felé tartó ciklonok miatt erős, sőt sokszor viharos lesz a szél. Ez az időjárás-jelenség lesz majd az oka a hőmérséklet-emelkedésnek is, emiatt a hegyekben még meglévő hó is elolvadhat majd az ünnepekre.
A szeles idő csütörtökön kezdődik majd, és az előrejelzés szerint az akár 60–80 km/órás szél kitart majd a további napokon is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.