47,5 millió fontot ért a lelkesedés: Mariah Carey történelmet írt a karácsonyi slágerével

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mariah Carey ikonikus ünnepi slágere, az All I Want for Christmas Is You megint szintet lépett, ugyanis megkapta a RIAA (Recording Industry Association of America) Gyémánt-díját.

Ez azt jelenti, hogy ez az első ünnepi kislemez, amely valaha is megkapta a hőn áhított díjat.

„A dalom iránti folyamatos szeretet folyamatosan lenyűgöz, és érzelmek sokaságával tölti el a szívem” – közölte az 52 éves énekesnő december elején. „Az jár a fejemben, hogy az All I Want for Christmas is You a zeneipar különböző korszakaiban is ilyen népszerű maradt” – tette hozzá. 

Nem sokkal a bejelentés után az énekesnő a közösségi oldalain is megosztotta a hírt, és megosztott egy fotót is, amelyen a Diamond Award trófeájával pózol, de nézzük, mennyit hoz a konyhára a karácsonyi bomba siker. 

Lehet, hogy Mariah nem akar sokat karácsonyra, de a jogdíjának köszönhetően megkapja. Az All I Want for Christmas Is You először 1994-ben jelent meg, és még mindig különös népszerűségnek örvend a 90-es évek ünnepi slágere.

A Celebrity Net Worth számításai szerint minden év decemberében nagyjából 450 ezer és 750 ezer font közötti összeget kap csak e miatt az egy száma miatt, szóval szinte lehetetlen elképzelni, hogy  más dalaival, vagy egyéb és alternatív bevételi forrásaiból pontosan mennyit keres – írja a Metro.

Továbbá minden évben több ezer dollárt kap a streamingszolgáltatóktól, például a Spotifytól, hiszen minden alkalommal keres egy kis aprópénzt, amikor a slágert a platformjukon keresztül hallgatja valaki. Arra a kérdésre, hogy mi késztette arra, hogy a karrierjének még az elején karácsonyi albumot adjon ki, azt válaszolta: 

„Imádom az ünnepeket. Kislány korom óta énekelek karácsonyi dalokat.”

Nos, a karácsonyi dalok éneklése annyira bejött Mariah-nak, hogy a Business Insider szerint 2018-ra az All I Want for Christmas Is You elképesztő összeget, mintegy 60 millió dollárt – körülbelül 45 millió fontot – hozott az énekesnőnek az első megjelenés óta.

Ez azt jelenti, hogy Mariah 2021 végére 46,5 és 47,5 millió közötti angol fontot keresett meg csak és kizárólag ezzel a karácsonyi slágerével. 

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.