Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Valljuk be, ha hirtelen fel kellene sorolnunk néhány karácsony inspirálta irodalmi művet, valószínűleg bajban lennénk annak ellenére, hogy rengeteg van belőlük. Lehet, hogy kevés igazán emlékezetes akad?
Charles Dickens Karácsonyi éneke az egyik azon kevés karácsonyi irodalmi mű közül, ami annyira népszerűvé vált, hogy filmes feldolgozásai a mai napig műsorra kerülnek a szeretet, a végeláthatatlan lakomák és a ronda pulóverek ünnepén. Talán azért olyan nehéz emlékezeteset alkotni ebben a műfajban, mert már mindent elmondtunk róla, amit lehetett. Az irodalomtörténet néhány csodabogarának mégis sikerült olyat írnia, amit nehéz lenne egyhamar elfejteni.
Karácsonyi köszöntő egy macskához
A maga teremtette mitikus világban játszódó horrornovelláiról ismertté vált író, Howard Philips Lovecraft karácsony közeledtével éppen úgy hajlamossá vált az elérzékenyülésre, mint bármelyik másik földi halandó. Az ünnepi hangulat hatására elfordult az óceán mélyén szunnyadó Ctuhulhutól és a többi rémséges szörnyistenségtől, és mókás versikék farigcsálásába kezdett, amikkel aztán meglepte ismerőseit.
Rövid gyöngyszemeit olvasva valószínűleg nem bánjuk, hogy végül mindig visszatért novelláihoz. „A kunyhó kandallójában meleg, hívogató tűz lobog, / A sok gyertya ragyogó fénnyel tündököl, / Kegyüket a földre szórják a csillagok / A kavargó hó fölött. / Az égből varázslat száll alá, / Hogy örvendjen a múló évnek, / És énekét zengi a harangláb, / Mert eljött karácsony éje.”
Lovecraft ismerősei körébe nem csak emberek tartoztak, szívesen írt verset barátja, Frank Belknap Long macskájához is, akihez – mint az a versből is kiderül – ellentmondásos viszony fűzte. „Te borostyán szemű, dölyfös Szfinx, / Aki az egek titkaira ajtót nyitsz, / És aki kegyelmükben megfürdesz, / Miközben székeket, kéményeket kerülgetsz, / Felém gúnyos, patriciusi pillantásokat küldesz: / Ne fújj rám, ne karmold / A kezet, ami téged megtapsol, / Mert csak tiszta jóakarat, / Ami karácsonykor irántad a szívemben marad.”
Talán a barátok nem díjazták eléggé Lovecraft rímeit, talán Frank Belknap Long macskája nem fogadta a békejobbot, mindenesetre az író visszatért a tőle megszokott stílushoz egy vers erejéig, aminek a Karácsonyi horror címet adta: „A felhők halált hoznak, / Az éjszaka iszonyatot, / Lepedőbe csavarva a holtak, / Üdvözöld a holnapot, / És kántáld az erdőben a dalod, miközben ők a karácsony gomba-oltárán eljárják a táncot.”
A Télapó, akit démonok ejtettek túszul
A népszerű gyerekmese, az Óz, a nagy varázsló íróját, L. Frank Baumot kiváltképp foglalkoztatták a karácsonyhoz kapcsolódó mítoszok. Ennek az érdeklődésnek az oltárán írta meg az A Kidnapped Santa Claus, vagyis Az elrabolt Télapó című meséjét, amit 1904-ben a Delineator című női magazin publikált.
A történetben a Télapó nem az Északi-sarkon, hanem egy bizonyos Kacaj Völgyben él, ahol egész évben a karácsonyra készül segédeivel. Egy nap szomszédai, a közeli hegyekben élő démonok (bizony, a híresen hírhedt karácsonyi démonok!) elhatározzák, hogy szabotálják a karácsonyt, és túszul ejtik a Télapót. Az útmutatás nélkül maradt Kacaj völgyi játékgyár dolgozói maguk próbálják kézbesíteni az ajándékokat. Ugyan néhány csomag összekeveredik – például szegény Mamie Brown egy dobot kap az áhított baba helyett –, minden karácsonyfa alá kerül ajándék.
Másnap a segédek kis csapata felkerekedik, hogy kiszabadítsa a Télapót, de a démonok, akik úgy hitték, tervük révbe ért, és különben sem akarták élete végéig egy nyirkos, szűk barlangban fogva tartani a Télapót, addigra már elengedték. Így végül a karácsony éppen olyan gondtalan idillben telik, mint azelőtt, még szegény Mamie Brown is megkapja a babáját, csak a démonok dúlnak-fúlnak tervük sikertelensége felett érzett haragjukban.
Ha Ebenezer Scrooge kislány volna
Louisa May Alcott kisasszonyaitól sokat tanultunk: Jótól azt, hogy az álmainkat sosem érdemes feladni, Megtől, hogy nem a vagyonunk jelenti a gazdagságunkat, Amytől, hogy mindennek eljön a maga ideje, Bethtől, hogy a bátorság nem korfüggő, és Marmee Marchtól azt, hogy egy karácsony terített asztal és ajándékok nélkül is csodaszép lehet, ha van kivel megünnepelnünk.
Az írónő ezzel voltaképpen minden ifjú olvasójának átadta a karácsony lényegét, ő mégsem elégedett meg ennyivel. 1908-ban Chlarles Dickens addigra már klasszikussá vált Karácsonyi énekéhez nyúlt, és a gyerekek számára is emészthető történetté dolgozta át. A mű az A Christmas Dream and How It Came True, vagyis az Egy karácsonyi álom és teljesülése címet kapta.
A történet főhőse maga a kislánybőrbe bújt Ebenezer Scrooge, az elkényeztetett kislány, Effie, akinek már mindene megvan a világon, és mérhetetlenül unja a karácsonnyal járó felhajtást. „A zoknijaimat mindig telis-tele találom édességekkel. Van, amelyiket ki nem állhatom, de hamarosan arra is ráunok, amelyiket szeretem. Rendre hatalmas lakomákat csapunk, amelyeken túl sokat eszem, és másnap rémesen rosszul érzem magam. Aztán ott van a karácsonyfa a csúcsán a babával vagy azzal a buta, öreg Télapóval. A gyerekek táncolnak és kiabálnak a bonbonok, a haszontalan holmik és a játékok felett, amelyeket úgyis eltörnek. Igazán, mama, olyan sok hasonló karácsonyom volt már, hogy nem hiszem, hogy kibírnék még egyet.”
Effie végül azt kívánja, bárcsak koldusként élhetne. Édesanyja javaslatára lefekvés előtt DickensKarácsonyi énekét olvasgatja, álmában pedig azzá a koldussá válik, aki lenni akart. Egy szellem jelenik meg előtte, aki elkíséri őt a karácsony világába, ahol további szellemek azon dolgoznak, hogy eljuttassák a karácsony varázsát a szegények otthonaiba is. Ebben a különös világban Effie négy Télapóval találkozik – ami megmagyarázza, hogy miért láthatta a kedvenc üzletében, amikor valójában az Északi-sarkon kellett volna éppen tevékenykednie –, és láthatja, ahogy a nincstelen gyerekek arca felragyog a karácsony szellemeinek apró kedvességei láttán. Másnap reggel Effie elmeséli az álmát édesanyjának, és együtt egy közeli árvaházba sietnek, hogy ajándékokat vigyenek az ott élő gyerekeknek.
