Az internet egy olyan globális tér, amely mögé bújva megoszthatjuk gondolatainkat, használhatjuk alkotásra, vagy akár rombolásra is. Hogyan élünk ezzel a lehetőséggel? Az internetes kommunikáció a pszichológus szemével.
Az internetes kommunikáció a valós élethez hasonlóan bármilyen érzelmet kiválthat belőlünk. A benne rejlő lehetőség akár bátorságot is adhat nekünk, hiszen a személytelenség álarca mögött kockázat nélkül kipróbálhatjuk önmagunkat. Míg külsőnk, megjelenésünk és hangunk számos előítélet alapjául szolgál, addig az interneten mindössze soraink beszélnek helyettünk. A hozzászólások segíthetnek a tapasztalatcserében és rengeteget tanulhatunk általuk. Ez az anonimitás azonban számos félreértés és konfliktus forrása is lehet.
Az internetes kommunikáció etikettje
Az internet sokak számára csábító, hogy nem kell betartani az „élő” kommunikációs szabályokat, vagyis csak saját belső mércénk segíthet abban, hogy miként viszonyulunk másokhoz. Egy személyes találkozás koreográfiája a köszönés, majd a bemutatkozás, és csak ezt követően kerül sor az eszmecserére. Az internet ezzel szemben nem követeli meg az udvariassági formulákat, hiszen például a kommentelés egyik legnagyobb ereje az anonimitásban rejlik, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki tetszése szerint kifejezze a véleményét anélkül, hogy felvállalná személyazonosságát. Erre mindaddig lehetősége adódik, amíg valamilyen külső kontroll közbe nem szól. Ha az érdekek, vélemények ütköznek, akkor könnyen vitává fejlődhet, vagy akár fajulhat a helyzet.
Az internetes vita előnyei és hátrányai
Az angolszász kultúrákban komoly hagyománya van a vitázásnak, önmagában tehát nem elítélendő jelenség, hanem kifejezetten hasznos, hiszen megtornáztatja az agyunkat. A kérdés az, hogy a felek megtisztelik-e egymást azzal, hogy odafigyelnek a másikra, céljuk-e megismerni és megérteni a másik álláspontját, vagy a vita egy idő után mindössze arra szolgál, hogy minél mélyebben megsértsék a másikat? Erre azért is nagy az esély, mert amikor két ember összetűzésbe kerül a világhálón, akkor az érzelmek könnyen szabad utat kaphatnak, hiszen egy internetes vita során nem látjuk a hús-vér ember indulatait, örömét és fájdalmát, nem ismerjük - és gyakran nem is kívánjuk megismerni - mondanivalójának valódi tartalmát. Az internet iróniája, hogy a személytelen világban gyakoribb a személyeskedés, mint a legtöbb "valós" élethelyzetben.
A kommentelés pszichológiája
Tari Annamária pszichológus Y-generáció című könyvében többek között betekintést nyújt a kommentelés lélektanába is. A könyv tanulsága szerint a pozitív érzelmekkel való azonosulás kiment a divatból, így a kommentelés célja általában nem a tanulás, bíztatás, vagy dicséret, hanem ez a lehetőség inkább a negatív érzelmek kitörésének felülete. Éppen ezért fontos lenne odafigyelni arra, hogy ne az előítéletek és az agresszió mentén értékeljük a másikat, hiszen az csak negatív karrierbe kezdhet. A pozitív értékeléshez pedig szükség van pozitív érzelmekre, idealizációra és tiszteletre, amelynek fontos feltétele, hogy ne uralkodjon el bennünk a rivalizációs düh. Ehhez azonban az a felismerés is szükséges, hogy attól, hogy elismerjük a másikat, mi nem leszünk kevesebbek. Azonban azt is fontos leszögezni, hogy az online személyiség nem egyezik a valódival, és bár támpontot adhat belső világunkhoz, azt is fontos megvizsgálni, hogy a „netes személyiségünkön” kívül kik is vagyunk valójában?
Tari Annamária Y-generáció című könyve alapján
Kiadjuk a feszültséget
Amikor érzelmileg sérülünk, akkor sokszor akaratlanul is felvesszük a harci eszközöket, amelyen keresztül még egy olyan ártatlan mondat is vörös posztóként lebeghet a szemünk előtt, mint például az a semleges kérdés, hogy „levinnéd a szemetet?”. Ez a feszültségekkel teli léggömb a valódi konfliktus rendezése nélkül egyre növekszik, és gyakran hosszú ideig magunkkal hordozzuk, amíg valami meg nem adja nekünk a végső döfést. Az internet pedig a már említett kommunikációs sajátosságok miatt éles szerszám, hiszen egy ismeretlen ember egyforma karakterei könnyen előhívhatják belőlünk a bennünk rejlő feszültséget. A pszichológiában ezt a jól ismert jelenséget projekciónak hívják, ilyenkor ugyanis projektáljuk, vagyis kivetítjük a belső állapotunkat a másikra.
Segít-e, ha kiadjuk a haragunkat?
A vitatkozás akár katartikus élmény is lehet, amely átfordítja a feszültséget. Ennek sok módja van, például a felek közös megegyezésre juthatnak, beláthatják, hogy véleményük soha nem fog megegyezni, vagy felismerhetik, hogy a probléma nem is olyan nagy horderejű, mint a vita súlya. A nézeteltérés feloldódhat humorral fűszerezve, aminél jobb feszültségoldót keresve sem találunk.
Az internetes vita azonban inkább az indulatok gerjesztésére, mintsem levezetésére szolgál, hiszen bárki kiléphet a kommunikációból anélkül, hogy felelősséget vállalna a szavaiért. A helyzet elhagyója ugyan átélhet egyfajta érzelmi katarzist, azonban ez a kielégülés mindössze rövid időre szól, nem vezeti le a feszültséget, így tehát újabb "vörös posztóra" lesz szüksége. A másik fél pedig ott ragad a haragjával, és az anonimitás miatt nem keresheti fel azt, aki megbántotta őt. Az internetes harcmezőnek tehát mindig van valamilyen mögöttes oka, amit az is mutat, hogy a felek a legritkább esetben igyekeznek megismerni egymás álláspontját, és rendezni a konfliktust. Egy ilyen helyzetben szinte sosem merül fel, hogy a két vitázó egy csésze kávé mellett egyeztesse nézeteit, annál több a lezáratlan vita, a frusztráció és a kilépés a helyzetből.
Mit mondanak el rólunk a hozzászólásaink?
Egy kis önismereti játék segíthet abban, hogy bepillanthassunk saját kulisszáink mögé és jobban megismerjük "netes szerepszemélyiségünket". Ha megkeressük az utolsó 15 hozzászólásunkat (lehetőleg különböző témában), és egymás mögé illesztve kinyomtatjuk azokat, akkor ez alapján kirajzolódhat előttünk, hogy mit hoz ki belőlünk az internet? Hasonlít-e az ottani kommunikációnk arra, ahogy a hétköznapokban kommunikálunk? Mire használjuk a kommentelést, mint lehetőséget? Milyen arányban van a pozitív, semleges, illetve negatív érzelmi töltetű hozzászólásaink aránya? Mi a fontos a számunkra, a szerző, vagy pedig a téma, amelyet felvetett? Nyitottak vagyunk-e mások személyes véleményére és tapasztalataira, és képesek vagyunk-e humorral - és nem cinizmussal - oldani a feszültséget?
Ha pedig elolvassuk egy internetes vitánk forgatókönyvét, akkor szintén gazdag információhoz juthatunk. Gyakrabban vagy ritkábban keveredünk vitába a neten, mint a "valódi világban"? Kritikusak vagyunk vagy támadóak? Adunk esélyt a másik félnek arra, hogy kifejtse a véleményét? Ami pedig talán a legfontosabb, hogy képesek vagyunk-e anélkül benne maradni egy feszült helyzetben, hogy megsértenénk a másikat, és adunk-e esélyt a vita rendezésére?
Az internet embert próbáló kommunikációs csatorna, ahol rengeteget tanulhatunk egymástól. Mindenkinek a saját döntése, hogy meddig megy el a vitában. Vannak természetesen öncélúan bántó kommentek, amellyel nehéz bármit is kezdeni, azonban a viták a legtöbbször mindössze a vélemények különbségéről szólnak. Azok a hozzászólások, amelyeket magunk mögött hagyunk, bennünk is nyomot hagynak, és ha nem vagyunk nyitottak a másik fél álláspontjának megismerésére, akkor a feszültség hosszú időre az útitársunkká szegődik. A szavaink és gondolataink akkor is hozzánk tartoznak, ha mások nem tudják, ki rejlik mögöttük.
szerzőnk pszichológus.
