Nem kellesz már! Variációk egy témára

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1. A fürdőkádban ülök. Már legalább egy órája. Nem sietek, nem akarok kimenni, tudom, hogy rám vár. Utálom, ahogy vizslat a sóvár tekintetével. Undorodom tőle, és jó ideje fájdalmat okoz az érintése. Kiábrándultam belőle jó pár hónappal ezelőtt. Nem tudok férfiként tekinteni rá többé. Persze ő nem érti, mi történt, pedig ezerszer elmondtam neki, nem lesz ez így jó. Hát, bekövetkezett. Kiábrándultam, és nem akarom többé. A testem se akarja. Csak lefekszem mellé, és átfordulok a másik oldalamra. Még sokáig nem alszom el, de visszafojtva szuszogok, nehogy meghallja, hogy ébren vagyok. Azt hiszem, már ő is kezd beletörődni a helyzetbe. Hallom, amikor kimegy a fürdőszobába, és maszturbál. Szánalmas. Gyűlölöm, és sajnálom. El kellene hagynom, de még nem megy. Nem vagyok elég erős. Nincs meg a következő áldozatom, és ki az, aki egyedül akar lenni? Gyáva vagyok, hogy kimondjam, vége, nem kellesz többé, ezért nap, mint nap csinálom tovább. Mindaddig, amíg valakinél elszakad a cérna. Jó, persze tudom, anyám is leélte így az életét, mondják, hogy sok házasság így végzi, de én nem akarom.

Több mint egy évig éltem egy olyan férfival, akit nem kívántam. Félreléptem. Többször is. Nem vagyok rá büszke. Hónapokig szenvedtettem, amíg végre megkönnyebbülhetett. Ő hagyott el. Megérdemeltem. Gyáva voltam, hogy kimondjam, vége! Nem kellesz már. Így jár az, aki nem cselekszik, a leckét nem kerülheti el.

Pár évvel később...

2. A fürdőkádban ül. Már legalább egy órája. Persze, hogy nem siet. Nehogy bepróbálkozzak nála. Újabban már az öltözést is inkább megoldja úgy, hogy én ne lássam. És ez hónapok óta így megy. Először azt hittem, egy veszekedés lecsengésének vagyunk áldozatai. Aztán azt mondta, fáradt. Majd azt, hogy nem tudja, mi baja van, nem kívánja a szexet. Túl vagyok a síráson, a hiszti, és a dackorszakon, csendes beletörődésbe burkolóztam. Ami azt illeti, beleszoktam az új szerepbe. Egyre kevésbé hiányzik a szex, de azért gondolok rá. A probléma ott van az agyam hátsó zugában. Próbálom nem észrevenni a kis rohadékot, de néha kijátszik engem, és előtör. Ilyenkor odaállok a tükör elé meztelenül, és utálom magamat. Szánalmas vagyok, egy gyáva, aki nem mer változtatni. Persze tudom, hogy baj van. Nagy baj. Törvényszerű, hogy így nem maradhat. Mert így nem lehet hosszú hónapokon át élni. Pedig mennyien megteszik. És mennyien hazudnak maguknak! Mert előbb vagy utóbb mindig jön egy harmadik. Kegyetlenül hangzik, de így igaz. És jönni fog valaki, akit majd kívánnak.

Több, mint egy éven át éltem szex mentes kapcsolatban, mert nem kívántak. Hónapról hónapra jobban gyűlöltem magam, a testem, a lelkem, a gyávaságom. Végül én hagytam el, ő még ehhez is gyáva volt. Gyávább, mint én. Hogy kimondja, vége, nem kellesz már! Egy tucat nővel megcsalt. Megérdemeltem. Három évembe telt, amíg újra összeszedtem magam. Így jár az, aki nem veszi a jeleket. Aki csukott szemmel jár, az a végén a kemény leckét sem kerülheti el.

Kedves Olvasó, magadra ismertél? Változtass!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.