Egy kurvázás margójára

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Régen történt. Sokat ittunk egy kerthelyiségben, Cseh Tamás is ott volt, aki teljesen véletlenül ült a mi asztalunkhoz, hágón várakozó honfoglaló törzsekről beszélt, és a történet további részében nem szerepel. Amikor a neves művész eltűnt, barátom, a mindig mértékletes szerkesztő bejelentette, hogy ez szürreális nap, elérkezett a kurvázás ideje. Az a fajta kimért és fatalista ember, aki a taxisra bízza a projekt lebonyolítását, majd céges taxicsekkel fizet. Tulajdonképpen jól indult, de aztán egy meglehetősen lehangoló alagsori helyiségben folytatódott. Élvezz el kiscsávó, nem érek rá egész nap – mondta a lány, amivel nem segített. Lehetett volna kedvesebb. Az volt a legszarabb az egészben, hogy a hazaútra nem maradt taxicsekkünk.

A sablon szerint a lány nyilván külső kényszer hatására űzte a legősibbet, áruba bocsátotta testét és elveszítette emberi méltóságát, tulajdonképpen áldozat, az erkölcsi felelősség pedig azé, aki fizet – jelen esetben az enyém (vagy legalábbis a pajkos észjárású szerkesztőé). Jó, hogy nincs a közelben pszichológus, mert biztos lenne megfejtése arra is, milyen okok vezethettek addig a pontig, hogy (a morális szempontok nyilvánvaló ignorálásával) kurvázni indultunk.

Szépen felépített sablon, csupa megértően bólogató külső statisztával, akik mind segíteni szeretnének az áldozaton, és talán engem is kigyógyítanának (nemlétező) párkapcsolati problémáimból vagy más lelki kínomból. Csakhogy.

Én speciel azért mentem, mert a szerkesztőnek eszébe jutott ez a hülyeség, és gondoltam, próbáljuk ki. A prostituált nem bocsátotta áruba a testét, csupán megengedte, hogy használjam... és meg kell jegyeznem, az elvárhatónál szigorúbb határokat húzott, elég egyoldalúan értelmezve az előzetes szóbeli megállapodás kitételeit. Azt nem tudom, mi volt az emberi méltóságával, de ha el is veszítette valahol útközben, az minden bizonnyal akkor történt, amikor a köz kurvának bélyegezte és elkezdtek rá ujjal mutogatni.

S ha már itt tartunk: a legfőbb problémája nem az volt, hogy a prostitúció létezik, hanem az, hogy sem normális család, sem normális társadalom nem állt mögötte soha. És nem az volt a baja, hogy prostituált, hanem az, hogy kilátástalanul, rozzant alagsorokban kell űznie, alig jut neki a bevételből... és még csak be sem fogadják.

Még egy bkv-ellenőrnél is elfogadjuk (ha kellőképpen udvarias), hogy ő nem a lelke mélyéről bírságol, hanem csak végzi a munkáját – de egy prostituált, az nyilván velejéig kurva. Vagy a másik oldalról: áldozat egy bűnös világban... de ebből sem jön ki sokkal jobban. A lényeg, hogy vagy vele van baj, vagy kényszerítik, mert prosti nem lesz csak úgy az ember, ugye...

Hajlamosak vagyunk a köz morális ítéleteit magunkévá tenni, és ha egyszer fent van a szemüveg, más összefüggésekben mutatkozik meg a világ. Mintha a morál állandó lenne – de akkor mi van például az athéni hetérákkal, akik a legmegbecsültebb nőtagjai voltak az (amúgy a demokráciákban szívesen példaként állított) antik társadalomnak...

A prostitúció csak úgy lehet bűnös dolog és maradhat meg ebben a szerepében, ha maga a szex is az. Mert ha nem, akkor miért ne lehetne olyan szolgáltatás, amely szexuális irányú?

Azt mondod, ma a szex nem számít bűnösnek? Akkor "szex" alatt minden bizonnyal arra a gondos keretek közé szorított, lehetőleg párkapcsolaton belül létesített aktusra gondolsz, amely tartalmazza például a házasság és gyereknemzés ígéretét, de véletlenül sem tartalmazza a már említett antik görögöknél oly népszerű orgiákat. Hogy arról a sor egyéb izgalmas dologról ne is beszéljek, ami most épp az eszembe jutott. A szex bűnös, csak éppen bizonyos normák elfogadása esetén megbocsáttatik.

Nem az számít, hogy mit csinálsz. Nem attól függ az identitásod, hogy milyen élethelyzetben kell helyt állnod. A lényeg az, hogy hogyan csinálod. A méltóság egyedi, és arról szól, hogyan veszel részt benne, megőrzöd-e döntési szabadságodat, és meg tudsz-e felelni a saját erkölcsi normáidnak. Ahogy például nonameblogger teszi. Lehetsz prosti is. A köznek szerencsére semmi köze hozzá.

Szolón még értette a lényeget. Nézz úgy a prostituáltra, mint egy emberre és becsüld meg, milyen nem mindennapi dolgot szolgáltat. Bizonyos ügyek meglepően egyszerűek lennének, ha mindenki egyszerre felfogná.

Ha ez bejött, nézd meg prosti-interjúnkat is:

Díványon a prosti, aki megosztja gondolatait a havi 30 vendégről, a kapcsolatok problémáiról és arról, egy jól fizető állás mellett sem hagyna föl az ősi tevékenységgel. | Prosti a díványon - 30 vendég/hó

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.