Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hogyan jutottunk idáig? A beszélgetés közvetlen előzménye (különben rögtön érthetetlen lesz, hogy jön ide a vonalszakáll) itt található: Vibrátorológia – A más ágyába mászó pasi. Ha pedig az egész Vibrátorológiára kíváncsi vagy, kattints ide!
Nekem tetszik az arcszőrzet. Na jó, nem a vonalszakáll meg az efféle órákig-pepecseltem-a-tükör-előtt-hogy-jujdemacsó-legyek típusú kreációk. Épp az indokolatlan arcszőr tetszik, amely csak nő, mint a fű, magától, mert épp ez a lényege. Először karcol, aztán selymes, puha, és tesztoszteronnal vegyült fanyar parfümillata van. A bajusz nem tetszik önmagában, mert machinált és gyakran idétlen. Látod, mennyire különbözőek vagyunk? (Na jó, megbocsátható, hogy téged nem vonz semmilyen férfias jelleg, kedves Obaku, bőven elég, ha a női jegyek vonzanak.)
De most megkomolyodom, jó?
Azt hiszem, nagyon hasznos ez a beszélgetés, mert talán így végre megértek ezt-azt. Sosem értettem például, hogy egy férfi minek lép félre, sőt hogy lehet rá képes, ha épp szerelmes. Én meg se látok más férfit, ha szerelmes vagyok, nemhogy félrelépegessek, vagy akár csak képzelegni kezdjek. Ha már másra kacsingatok, szomorúan kell tudomásul vennem, hogy elmúlt a szerelem. Nem megy a kettő együtt, és akárhány lánnyal beszélgettem, nekik se megy. Ezek szerint igaz, hogy a férfiaknak megy? Olvastam (férfiak által írt) tanulmányokat arról, hogy a férfinál ösztönkésztetés, hogy minél több helyre szórja el a magvait, hogy addig a kilenc hónapig, míg a kiválasztott nő terhes, ki ne haljon a faj. Vagyis nem tehetnek róla, szegények. De nem hittem el. Mert a szerelemben hiszek inkább, az kedvesebb. Túl naiv lennék?
Na, meg az általad (vélhetőleg) vallott buddhista nézeteket is ismerem, miszerint a szerelem szabad, és a boldogság titka, hogy ne ragaszkodjunk senkihez és semmihez, még a saját érzelmeinkhez se, mert az rabság, csalódás, blablabla. (Hobó mondá viszont: a szabadság
magányos dolog.)
Én szeretem az érzéseimet, reggeltől estig, estétől reggelig cirógatom, fényesítgetem őket, hogy gyönyörűek legyenek, amikor átadom NEKI. Az érzéseim nélkül folyton csak depi lennék, hajnalban pongyiban ülnék a konyhaasztalhoz (kávé, cigi), és morzsákat csipegetnék az abroszról, míg be nem sötétedik.
Indokolatlannak én is a pepecseltet hívom, annyira mégsem különbözünk, de látod, Berni, csak elvonta a figyelmet a lényegről. Pödröm, tehát van – ennél közelebb a legnagyobb filozófusok sem jutottak a bajuszprobléma megoldásához.
A szerelem a megnyílás, a szenvedély a szemellenző. Az, hogy ezt mondom, nem jelenti, hogy ne venném fel néha szívesen. Jó érzés a legszebbnek és legfontosabbnak lenni, azt hinni, hogy tényleg tudunk adni, és perverzmód jó érzés olyan szempárba nézni, amely semmi mást nem tükröz a világból, csak minket.
Ha odaadsz bármit annak, akinek a szemében nem csak te tükröződsz – ez szerelem. Ha örülni tudsz jó dolgoknak, amit a párod nem veled élt át – ez együttérzés. Ha csupán játszol a szenvedéllyel – ez meg talán a bölcsesség.
Amikor ülsz a konyhában, és azt futtatod, milyen is volt annó, és ez most mekkora kibaszás, az meg a szentimentalizmus, ami gyakran vezet morzsacsipegetéshez és ahhoz az elgondoláshoz, hogy az egészben csupán az a példány hibádzik, akivel megpróbáltad. Ez Ortega földet érése, nem az enyém. Descartes majd biztos mond neki valami biztatót. Mondjuk: c'est la vie, hombre.
A szenvedély az ajándék, amit hozott is a lány, meg nem is (tudod, aki a punciját is megmutatja… bírom a stílusát). Amikor szerelemnek hiszed, és tartósítani akarod, a szabadságodat ajánlod érte. Nem ajándék, mert amikor átnyújtod, már nem létezik. Nem adsz semmit, ezért nem is jár semmi.
Ültem kint a teraszon, és a csillagokat bámultam. Körbekeríthetek egy játékos vonallal néhányat, és mondhatom, hogy az az Oroszlán. Azt mondom, összetartoznak, és ezzel végleg elkülönülnek.
A szabadság egyedüllét, amely a magány ellentéte.
Ui.: Buddha azt mondta, hogy ne kövesd Buddhát. Ezzel mintegy kétezernégyszáz évvel előzte meg Russel halmazelméleti paradoxonát, ha már a matematika is szóba jött itt a szerelem kapcsán.
Én is szoktam bámulni a csillagokat. (Leginkább, amikor nagyon szerelmes vagyok, meg amikor nagyon nem.) Először mindig az jut eszembe, hogy de szép. Nem tudom, akkor is szépnek látnám-e, ha soha senki nem mondta volna, hogy a csillagos ég szép. Voltaképp inkább unalmasnak tartanám, lehet. Közelebb kellene jutni hozzá, hogy szépnek vagy valamilyennek találjam. De lehetetlenség közel jutni, nincs olyan szerkentyűm. Marad a képzelet. Képzeletben sokszor közeljutottam már. Ilyenkor inkább félelmetes. De nem tudom, akkor is félelmetesnek látnám-e, ha soha senki nem mondta volna, hogy ami sötét és rideg és végtelen, az félelmetes. Talán nem elég a csillagokhoz közel jutni, talán az is kell, hogy távol juss önmagadtól, csak úgy láthatsz tisztán. De nincs olyan szerkentyűm.
Hacsak nem a képzelet.
Most gondold el, körötted a csillagos ég, tiszta erőből rohansz önmagad elől, egyre beljebb a misztikus sötétbe, hogy megismerd, miközben nincs mivel megismerned, mert magadat otthagytad a borosüveg mellett, a teraszon. A csillagok meg eközben halálra röhögik magukat.
Szerelem, szex, szentimentalizmus, szenvedély… Melyik mi, és miben különböznek? Azt állítod, te tudod.
Tegnap a tóparton ültem (Nógrád megye, halastó) egy stégen, egy fej közeledett felém vagy a stéghez. Ami biztos, hogy fej volt, és hogy közeledett. Ahogy közeledett, láthatóvá vált, hogy nemcsak fej, hanem nyak és váll is, utóbb, hogy két kar, mellkas, és hogy mindez egybe van nőve. Magammal hozott ismereteim alapján megállapítottam, hogy az illető felsőtest nagy valószínűséggel altestben folytatódik a víz alatt, továbbá hímnemű, negyven körüli. Megkapaszkodott a stég szélében, mosolygott, hogy egzakt legyek, széthúzta a száját a füle irányába. Magammal hozott ismereteim alapján úgy értelmeztem, hogy e mosoly üdvözléssel vegyes elnézéskérés, amiért épp az általam foglalt stégbe kapaszkodik pihegni. (Pedig lehet, hogy a szájszéthúzódás kiváltója a kacsás gumipapucsom volt, esetleg arcidegzsába.) Egy-két közhelyes szó: szép az idő, meleg a víz, holnapra tán eső… Fura akcentussal beszélt (tudod, a magammal hozott ismeretek), rá is kérdeztem, persze csak finoman, illendően. Perzsiából jött, mondta, és én elérzékenyültem, hogy a távoli Perzsiából egészen idáig, ebbe a csöpp kis koszos tóba, az én stégemhez, épp az én lábam elé…
Talán a csillagok is így lennének velem.
Perzsák bármikor kiemelkedhetnek a tóból, sőt arra is volt már példa, hogy deréktól lefelé is folytatódtak. Főleg az utóbbiakból lehet gond. Az én környékemen is megjelent egy lány, bár nem perzsa, csak lengyel, és nem is a habokból emelkedett ki, hanem a tengerparton futottunk össze, ahol egy két végén meggyújtott rudat pörgetett. Így legalább kétségtelen, hogy deréktól lefelé is van, sőt néhány kiló súlyfelesleget is ringat ott… ami nagyon édes.
Nem tudom, összekeverném-e a szerelmet, a szexet, a szenvedélyt és a szentimentalizmust, ha soha senki nem akarta volna elhitetni, hogy összetartoznak. Mindenesetre nem foglalkozom azzal, melyik micsoda, és miben különböznek. Csak jó tudni, hogy különböznek. Néha kellemes eljátszani azzal a tüneménnyel, ahogy elvegyülnek.
Remélem lejön, hogy amiről beszélek, az nem a nyitott kapcsolat. A nyitott kapcsolat egy dobozos termék, ugyanott tartják a polcon, ahol a többi kapcsolati formát. Legyen olyan, mint egy kapcsolat, 2.0-s update-tel, amely szerint el lehet járni kefélni máshova (mert úgy kibírhatóbb?). Ügyes fejlesztés az intézményesült, őszinte félredugás, s bár nem látszik rajta, a klasszikus vonal titkos fegyvere: ha mással is lefeküdhetsz, tovább bírod az egyébként oly célszerű keretek között.
Rendszeresen eljárni és (kimondottan szerelem nélkül vagy letagadva) kefélni, ez ugyanaz, mint egy életen át ugyanazzal. Mechanizmus. Valamit be kell zárni, hogy működhessen. Bármit zárok be más lányok felé, azt a párom felé is bezárom. Ha nem zárom be, egyedi eset minden nap. Néha nyilvánvaló, hogy a szabadság és a karma ugyanaz.
Tulajdonképpen nyaldostuk már a témát innen-onnan egy ideje, de most kicsit konkrétabban feldobnám: el tudsz képzelni igazán jó szexet szerelem nélkül? (Most függetlenül a foglalt vagy nem kérdésétől…)
Persze. Bármit el tudok képzelni, amit csak akarok. Vagyis igazán jó szexet is el tudok képzelni, meg még annál is jobbat. Ám a helyzet az, hogy eszembe se jutna szerelem nélküli szexről képzelegni, amikor a szerelmes szex sokkal helyesebb. Minek pazarolnám a képzelgésemet félmegoldásokra? Soha nem iszom például koffeinmentes kávét, alkoholmentes sört, és nem hordok nikotintapaszt. Villoghatnék itt most erkölcsi nagyságommal, hogy a szerelemtelen szex paráználkodás meg főbűn, meg fúj, de hazudnék. Semmi bajom a l’art pour l’art szexszel, egye csak, akinek az kell.
De nekem nem az kell.
Erős volt, vad, kedves és illatos, áttáncoltunk egy éjszakát, másnap találkoztunk, intim, szabad volt, szabad voltam, vonzott, vonzottam. Szex volt, igazán jó szex. De szomjas maradtam utána. A lelke nem vonzott, őt sem az enyém, néhány alkalom után már inkább csak cigiztünk, filóztunk, régi szerelmekről rinyáltunk. Barátságot fogadtunk, de idővel elfogytunk egymás mellől, tíz éve nem is hallottam felőle.
Hiszem, hogy az embernek mindent ki kell próbálni, amit még elbír, hogy véleményt formálhasson, tanuljon. Kipróbáltam, azóta tudom, hogy nem azt keresem.
Érdekes, amit a kapcsolati formákról írsz. De nem értem, ha nem a nyitott kapcsolatról beszélsz, se nem a vak hűségről, mert mint mondod, az csupán mechanizmus éppúgy, mint a rendszeres eljárás zombi módra, akkor mi marad? Csak nem önmegtartóztatsz ott a messzi távolban, miközben vad szexről prédikálsz, és provokálsz mindenféle tisztességes újságírókat (engem)?
Kedves Obaku, most én kérdezlek téged. Vigyázz, kérdésem a férfiagynak talán túl sikamlós. El tudsz képzelni igazán nagy szerelmet szex nélkül? Vagy nem is akarsz…
Folytatjuk
Illusztráció: GuBa
SurrealPicnicGroup
