A megcsalás módjai – a régi barát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyáltalán nem D. következne, nem az időrendiség miatt, mert az eddig sem volt szempont; logikailag sem, sőt még az sem kizárt, hogy D-ről soha nem is akartam írni. Csak azért mégis, mert ma hosszú szünet után felbukkant Skype-on, ráadásul a technika is vicces kedvében volt, így aszimmetrikus beszélgetést folytattunk: én halottam, ő nem, amitől valószínűleg aszimmetrikus érzelmeim támadtak.

Igazából D.-t másfél évtizede ismerem, ismertem már akkor is, amikor E.-vel Isztambulban jártam. Akkoriban egy helyen dolgoztunk, nagyon jó csajnak tűnt, ami később fokozódott. Néha hónapokig nem láttam, aztán hirtelen nálunk lakott egy hétig, és olyankor a jó barátom volt. Egyszer elvittük egymást bulizni, megizzadva érkezett a nyári estében, majdnem beestem a dekoltázsába, és közben egészen közelről éreztem a szagát. Egy helyre mentünk aludni, de egy cigivel a kezében kisétált a szituból (a teraszig, és én nem sétáltam utána).

Utána e-mailben hülyéskedtünk, és ekkortájt már évek óta őszinte voltam magamhoz: tudtam, hogy régen átléptük a határt. Leírtam neki, milyen az ágyban a csajommal, és élveztem, hogy élvezi. Rákövetkező nyáron megint bulizni vittük egymást, erősen harminc pluszos tempónkban két koktéllal és sok ásványvízzel hajnalig. A padon rákérdezett egy különösen intim történet részleteire… és vannak annyira intim történetek, amelyeket csak annak tudsz elmesélni, akit szájon is csókolsz.

Volt öt napunk együtt, amikor többé-kevésbé csak ő létezett. Jelentős részét ágyban töltöttük. Játszadoztunk. Annyira természetesen sétált ki a szituból, aztán újra be, hogy néha alig tudtam követni. Nehéz követni egy meztelen lányt olyan nehézkes menetfelszerelésben, mint a szenvedély létezésébe vetett hit.

D.-től tudom, hogy a szenvedély nem létezik. Tőle tudom, bár csak egy évvel később értettem meg, így a helyszínen kétségtelenül bénáztam néha. Fontos tisztában lenni ezekkel a dolgokkal, mert különben az ügyek hajlamosak összekavarodni.

A szerelem valódi energia, és azt csinálsz vele, amit akarsz. Ez az „amit akarsz” többé-kevésbé a szex. A szenvedély meg az illúzió-összetevő, amely tűnhet szexnek is, szerelemnek is egy ideig. A lényeg érintetlen marad.

D. érzett engem. Elélvezett, aztán csak feküdt a karomban, és egyáltalán nem tett kísérletet a viszonzásra. Ez jó érzés. Amikor ő adott, akkor sem üzletelt. Aztán elment nagyon messzire, nem miattam. Van egy nagyvirágos szoknyája, abban szeretem a legjobban. Korábban nem volt testvérem.

Egy nagyon nagy vízesésnél tudatosult, hogy tényleg elment. A szenvedély játékait jól mossa a víz. Annyira kitisztított, hogy jelentéktelenebb ügyekben láttam a jövőt. Este olimipai focimeccs ment a tévében, hozták fel a labdát, amikor belém hasított, hogy a hátvéd jól el fogja kefélni, mert hátba lövi a hazafelé igyekvő ellenfelet, így a labda az elöl legelő egyetlen csatárhoz pattan, aki meglepetésében a váratlan seggpassztól kilövi a sarkot. A fiúk ez után lejátszották, de ez nem is volt kérdés – amikor látod a jövőt, egyértelmű a kényszerítő ereje. Tulajdonképpen tizenöt éve tudtam, hogy egyszer ez lesz D.-vel, és nagyjából így fogjuk lejátszani.

D. már csak azért is extra kitérő, mert tulajdonképpen nem is megcsalás. Akkor már rég nem az első komollyal éltem, hanem a minden bizonnyal örökre szólóval, és egészen máshogy léteztem, mint annak idején. D. abban is különleges, hogy ezt úgy fogadta el, ahogy van.

Az alábbiaktól nem lesz tisztább a kép, de…

L.-ről, akit érthetetlen módon tíz évre elfelejtettem. | A megcsalás módjai – az egyalkalmas

Őszinte hazugságokról, Isztambulról és E.-ről. | A megcsalás módjai – időrés

A fekete doboz illúziójáról, egy fekete lányról és a keskeny ösvényről. | A megcsalás módjai – a párhuzamos

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.