A megcsalás módjai – az egyalkalmas

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már évek óta nem az első komollyal éltem, hanem a minden bizonnyal örökre szólóval, régi szeretőkről beszélgettünk, és akkor felrémlett az a buli. Nagyon megütött. Nem mintha bármilyen szempontból letaglózó lett volna az emlék – egész egyszerűen csak nem fért a fejembe, honnan jött elő ez a lány. Eltelt egy évtized és közben egyszer sem jutott eszembe.

Azért is mesélek most L.-ről, mert az egyalkalmas szerető mintapéldánya. És a pasik minden bizonnyal ezt preferálják: a párhuzamos és az időrés típusú lényegesen bevállalósabb ügyek, amelyekhez kockáztatni kell – és szerelmesnek lenni. Vagy cinikussá válni a párod iránt, de ezt a magam részéről figyelmen kívül hagyom. A megcsalásról beszélek, és csak addig megcsalás, amíg szereted és akarod azt, akivel amúgy élsz. Utána már nincs mit megcsalni.

Legutóbb úgy mutattam be Z.-t, mint első szeretőmet. Ami azt jelenti, hogy L.-t megint elfelejtettem... pedig ő korábbi ügy. Amikor Z.-t megismertem, már a fekete dobozban hittem; eljátszottam az elvárásokból (és saját ideáimból) tapasztott szerepet, és azt gondoltam, hogy belső dolgaim nem is léteznek, ha nem beszélek róluk. Z. hosszú combjával és kislányos mellével ezt rombolta le, L. viszont egy korábbi kedves elgondolásomat. Azt, hogy majd a szerelem megvéd.

Egészen fiatal voltam, amikor az az éjszaka megmutatta, hogy a szerelem véd meg a legkevésbé. (Jó az ilyenen az elején túlesni.) Alig néhány hete éltem együtt az első komolyan vett csajommal, biztos voltam benne, hogy az a lebegés soha nem múlik el, és csak miatta működik. Halálosan bele voltam zúgva. Azt mértem el, hogy azt gondoltam, a szerelem azokból az összetevőkből áll, amelyeket fejben hozzáadok. De aztán megmutatta magát mint állapot. Ebben a minőségében olyan, mint egy folyam, nincsenek határai, sem konrét célja. Utóbbi van neki a legkevésbé.

Amikor szerelmes vagy, az veszélyes, mert megnyit mindenkire. Ha nem tudod, miről beszélek, még nem engedted el magad a szerelemben.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki kidőlt, kettesben maradtam L.-lel a szobában, és hogy a nyelve a számban, a kezem pedig a combjai között. Egyelőre összeszorította, de nem tartott sokáig. Finom volt a bőre, és időnként sírva fakadt. Alig két hónapja élt együtt a barátjával, és azt tervezte, hogy hozzámegy feleségül. Elvettem a kezem, de sietve visszetette, és aztán nem is engedte el egészen a végéig. Azt hiszem, szebbek voltak a terveik, mint az éjszakáik.

Szép volt, ruganyos volt a teste, és amikor nem tapadt a számra, a fülembe suttogott. Nem akarta abbahagyni, de nem is tudta teljesen átadni magát. A hangjai, amit talán én hallottam először, így is megmaradtak a fülemben... még ha egy évtizedig nem is bukkantak elő. Ugyanazon a pályán voltunk, és ugyanabban a (meglehetősen késői) pillanatban értettük meg, hogyan működik.

L.-t azért is kár lett volna kihagyni (elfelejteni meg végképp), mert nagyon jó példa arra, miért kedvelik a fiúk (és egynémely lányok is) az egyalkalmas szeretőket. Könnyű elfelejteni... másnapra nem marad semmi abból a világból, és aztán már nem is tűnik többnek illúziónál. Mehet a dobozba. A dobozról már meséltem, és hamarosan talán arról is fogok, mi van a dobozon túl.

Kattints ide, ha a Dívány HOT! gyűjtőjére mennél további, témába vágó cikkekért!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.