Talán csak azért mosolyog, mert szép a lelke. Vagy mert valami nagyon szép jár a fejében.
Az is lehet, hogy nem is rád mosolyog…
A lényeg azonban az, hogy mit csinálsz te, amikor az a valaki rád mosolyog. Összevonod a szemöldököd, és gyanakodva méregeted? Még szélesebben vigyorogsz? Hátrapislantgatsz, hogy talán a mosoly nem is neked szól?
Bármit is csinálsz, ha a hasonló helyzetekben gyakran teszed, akkor játszmázol.
Talán ismerős a következő szitu…
A pasid este tízkor állít haza, és még csak nem is telefonált. Ráadásul virágot hoz. Ráadásul belecsókol a nyakadba, amit te nagyon szeretsz. Ráadásul megdicséri a rúzsodat, a hálóingedet, az illatodat.
Mit csinálsz te?
A) Pofon vágod. (A piszok már megint a haverjaival volt, és most így próbálja megúszni a balhét.)
B) Na jó, nem vágod pofon, de jeges, gúnyos hangon így szólsz: „Már megint a haverjaiddal voltál? Legalább felhívtál volna!” És bedurcizol a hálószobába.
C) Visszacsókolsz, pirulva sütkérezel a dicséretekben, vízbe teszed a csokrot, őt pedig ágyba csalod.
Ha általában az A válasszal szoktál reagálni, vagyis pofon vágod, egyáltalán nem fog meglepődni, hanem már előre behúzza a fejét, és eliszkol egy hosszú tisztálkodásra, hátha addig elalszol.
Ha a B válasszal szoktál reagálni, és most is így teszel, nyilván arra is megvan a jól bevált reakciója. Például magyarázkodni kezd, vagy kikéri magának, hogy gyanúsítgasd, vagy felhúzza a piszét.
Ha a C válasszal szoktál reagálni, mintacsaj vagy, ha viszont mintacsaj vagy, nem olvasol női site-okat, így veled nem is foglalkozunk…
És a mágikus változtatás…
Ha viszont azt akarod, hogy a pasid elképedjen, és kiessen a szokásos játszmájából, és általában A vagy B válasszal szoktál reagálni, most válaszd a C-t. Semmi durci, semmi maflás, hanem csókold vissza, mosolyogj rá, mint egy „éndzsöl”, fonódj a nyakába, csald az ágyba. Egy hétig levegőt sem kap majd, meglátod.
Viszont elkezd morfondírozni. Mi ütött vajon a csajomba?! Már nem szeret, és így akarja leplezni? Van valami új pasi a láthatáron? Be van nyomva? Nyert a lottón, és nem mondja meg?
Vagyis gyanús leszel. Nagyon-nagyon gyanús.
Ez azért van, mert mindannyiunknak megvannak a kis játszmái. Semmi gonoszság, dehogy, ez a dolog nem szándékos. Csak úgy kialakul. Az élet alakítja – és a többiek reakciói. Ha nem lennének játszmáink, a többiek nem tudnának eligazodni rajtunk, és mi sem őrajtuk. Ez a játszmázgatás már egészen kicsi korban elkezdődik. Ami egyszer-kétszer már bejött, azt újra és újra elővesszük, hogy így hatást gyakoroljunk a másikra.
Vegyünk egy példát…
Döncike nem szeretne egyedül játszani a járókában, inkább anyucit nyúzná. Feláll, rázza a rácsot, és kiabál. Először csak simán ordít, de erre a mama nem figyel. Ekkor sírni kezd, mire a mama odamegy, és – tegyük fel – azt mondja: „Most nem tudlak kivenni, Döncike, ne bőgj, játsszál szépen egyedül.”
Ekkor Döncike módszert vált: nevetgél, kurjantgat, vicces hangokat ad ki, meg kell zabálni. Ennek már anyuci sem bír ellenállni, odaszalad a járókához, felveszi Ödönkét, puszilgatja, játszik vele. Döncike pedig nyugtázza, hogy ez bejött. Legközelebb megint megcsinálja, megint bejön…
A játszma
És kialakul a játszma, Döncike tudja már, egy-két vicces kurjantgatás, és a csajok (köztük anyuci) összevissza csókolják. Anyucik, figyelem! Nyűgös, hisztis pasit úgy kell csinálni, hogy már az első bömbölésre kikapjátok Döncikét. Azontúl, ha akar majd valamit, mindig bődül egyet, míg meg nem tanulják a környezetében élő nők a játszmát: a bömbölésre ugrani kell.
Folytatjuk!
Irodalom:
Eric Berne: Emberi játszmák
