Vibrátor a közértben, magas polcon

Olvasási idő kb. 1 perc

Az idei évtől kezdve akár már dildó, csiklóstimulátor és masszázsolaj is szerepelhet a családi bevásárlólistán, hiszen több bolt – köztük a Kesko’s Citymarket szupermarketlánc – szexuális segédeszközökkel bővítette termékkínálatát. Így Finnország az első olyan észak-európai ország, ahol intim termékeket is be lehet szerezni a szupermarketekben, nem kell értük külön felkeresni a szexboltokat.

A felnőtteknek szánt termékek természetesen csak a felső polcokon kaphatnak helyet – ahol a gyerekek nem érhetik el és nem is láthatják.

Maria Kaisa Aula, a gyerekek jogai fölött őrködő ombudsman éppen ezért nem vétózott. Véleménye szerint így a szülők sem kerülnek abba a helyzetbe, hogy olyan dolgokat kelljen megbeszélniük gyerekeikkel idő előtt, amit még nem terveztek.

• Kettő az egyben: dildót rejt az akvárium
Olimpiai orgazmus – Érem mellé szexkütyü

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!