Kezdd újra – akár informatikusként is!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újra meghirdeti a Morgan Stanley Budapesten a Return to Work – Lendülj újra munkába! programot, amely legalább két év kihagyás után segít visszatérni a munkaerőpiacra, akár részmunkaidőben is.

A résztvevők fokozatosan térnek vissza a „szakmai mélyvízbe”. A program során a munka mellett számos képzésen vesznek részt. Ilyenek a munka és a magánélet egyensúlyára vagy időmenedzsmentre fókuszáló képzések. Lesznek csoportos és az önbizalom növelésére irányuló foglalkozások. Mindeközben folyamatos visszajelzést kapnak mentoraiktól, akik akár szakmai, akár személyes jellegű kérdésekben is igyekeznek segítséget nyújtani.

A tavalyi résztvevők

A Return to Work program olyan angolul beszélő szakemberek jelentkezését várja, akik legalább két éve megszakították pályafutásukat, de szeretnének visszatérni a munka világába – akár heti 30 órás részmunkaidőben is. Mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában főként informatikai, matematikai modellező, kockázatelemző és pénzügyi területekre keresnek munkatársakat, hasznos az informatikai, matematikai vagy gazdasági tapasztalat. Ugyanakkor a Morgan Stanley minden területről vár kollégákat – a program számos korábbi résztvevője teljesen más háttérből érkezve indított sikeres karriert.

„Minden nap tanulhatok valamit”

„A Return to Work lehetőséget adott rá, hogy egy olyan új munkakörben kezdhessem újra szakmai életemet, ahol felhasználhatom korábbi tapasztalataimat, de új dolgokat is megtanulhatok” – mondta el Makatura Boglárka, aki kisfia születése után három évig otthon volt. Ma projektmenedzserként dolgozik a Morgan Stanley technológiai részlegén. – „Nagyon vonzónak találtam, hogy valódi munkát végezhettem, miközben rengeteg hasznos képzésen vehettem részt.”

Bakonyi-Lévai Mariann 4,5 év szülési szabadság után tért vissza a munka világába. Korábban egy piackutató cégnél dolgozott, így a Return to Work nemcsak újraindította pályafutását, de egy új irányba is állította, hiszen jelenleg a Morgan Stanley kockázatkezelési részlegénél dolgozik. „A több éves kihagyás miatt annyira bizonytalan voltam magamban, hogy kétszer is lemondtam az interjút, de aztán a HR osztályról felhívtak, és meggyőztek, hogy jöjjek be. Később olyan munkatársakkal találkozhattunk, akik hasonló cipőben jártak, mint én, és rengeteg támogatást kaptunk” – mondta el Mariann.

A 16 hetes Return to Work program 2020. február 24-én indul és június 12-ig tart a vállalat budapesti irodájában. A programról tovább információt szerezni a www.morganstanley.com/returntowork honlapon lehet, a jelentkezési határidő 2019. november 10.

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.