Még nem késő, hogy gyermeked számára megtaláld az ideális iskolát idén ősztől.

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan keresnek olyan iskolát gyerekeik számára, ahol kicsit mást, többet kaphatnak, mint a hagyományos keretek között működő általános iskolákban. Egyre több alapítványi alternatív szemléletű iskola és tanuló csoport alakul, hisz egyre nagyobb az igény minderre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az ilyen iskolák népszerűségére töretlen, a bejutás ugyanakkor igen nehéz.

Dechertné Gelencsér Anna iskolája a Gyermekszem.Pont Általános Iskola a következő évben kezdi a harmadik tanévét. Szeptemberben nagyobb ingatlanban, kibővülve, a belvárosban, a Lovag utcában folytatja működését.

Minden eddigi, meglévő osztályukba (1,2,3,4,5,7. osztályok) várják még az érdeklődő családok/gyermekek jelentkezését!

GYSZP – Mi ez?

Az iskola rövidítése, ugyanakkor kifejezi a hármas egységet: Gyermek, Szülő, Pedagógus, akik folyamatosan együttműködnek, hogy megvalósuljon az igazi, és különleges gyermekszempont intézmény.

„Amikor Ábel még hagyományos iskolába járt és piszkálták a szünetben próbált szólni a tanár nénijének akkor azt a választ kapta, hogy ne árulkodjon. Ez itt elképzelhetetlen! Itt mindent megbeszélnek a gyerekekkel és a szülőkkel, mert nagyon fontos a 3-as kommunikáció. Gyermek, tanár és szülők.” – Ákos, a negyedikes Ábel apukája.

Az elfogadó, támogató, valóban szeretet teljes, a gyermek egyéni tempóját és életkori sajátosságait figyelembe vevő, mégis következetes, nagyfokú gyermeki önállóságra nevelő koncepciónak köszönhetően az iskola képessé válik a tudásvágy felkeltésére, a gyermeki kíváncsiság fenntartására, az önkibontakoztatásra.

Galéria ikon

8

Galéria: Még nem késő, hogy gyermeked számára megtaláld az ideális iskolát idén ősztől.
Fotó: Catherine

Hagyományos kerettanterv másként

A hagyományos kerettantervvel dolgoznak, azonban teszik ezt más, alternatív gyermek centrikusabb, életszerűbb, előremutatóbb módszerekkel.

„Az a jó a suliban, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét bármikor.” – mondja Sára 4. osztályos tanuló. Ez az egyik alapvető gyermekszempont, ugyanakkor elvárás is a gyerekek felé, hogy kifejezzék, megfogalmazzák, gondolataikat és véleményt alkossanak.

„Most van egy iskolánk, ahol a fogadóórán szülő, pedagógus és a gyerek is jelen van! Együtt beszélik meg, hogy adott tantárggyal kapcsolatban hogy áll a gyerkőc. És neki is van beleszólása, nem a háta mögött tárgyalja meg mindezt a szülő a tanárral. Így észrevétlenül tanulnak meg kommunikálni, érvelni, kiállni magukért a gyerekek.” – Nelli, a negyedikes Levi anyukája.

A másodikos Peti szerint: „Azért jó a suli, mert jók a tanárok és szépen bánnak velünk”. Anyukája Csilla is úgy érzi, Peti jól van, hiszen: „Nincs a tantárgyakkal, jegyekkel, dolgozatokkal kapcsolatos megszokott nyomasztás, abszolút nyugodt és gyerekbarát légkörben folyik az oktatás”.

Szociális képességek előtérben

Réka és elsős kisfia Dani: Kisfiamat két hónap után hoztam el a kerületi iskolából a Gyermekszempontba. Ellentétben avval a sulival, itt arra fektetnek hangsúlyt, hogy mi az, amit lehet a suliban csinálni: alkotni, tanulni, szeretni, játszani, megismerni azt, ami más. Együtt tanulni, valamiért vagy valakiért kiállni, terveket szőni, izgulni, egyénileg és a közösségben is fejlődni. Az én gyerekem itt szárnyal.”

Alapvető értéke az iskolának a közösség, és az, hogy a gyerekek fejlesszék szociális kompetenciáikat, megtanuljanak együttműködni, és tenni másokért. Részesei legyenek egy csapatnak, megtanulják, hogyan alkalmazkodjanak másokhoz, úgy hogy közben a saját érdekeik sem csorbulnak.

Kreativitás a mindennapokban és Projekt hetek

Minden órán fontos szerepet kap a kreativitás, a kritikai érzék fejlesztése, és az önkifejezés különböző módjai. A vizuális és zenei órákon pedig a gyerekek szabadon szárnyalhatnak a fantázia világában, mely kiemelten fontos a saját útjuk megtalálásának folyamatában.

Ezeket talán még inkább erősítik a projekt hetek, melynek keretében 1-1 héten át (összesen évente négyszer) az összes tantárgy összehangolva ugyanazzal a témával foglalkozik, így a gyerekek életszerű és teljes képet kaphatnak a világról, nem beszélve arról, hogy hihetetlen módon fejlődik a kreativitásuk minden szinten.

„Azért szeretem ezt a sulit, mert minden projekthét után, a kiállított alkotások dzsungelén olyan átmenni, mintha egy másik bolygón lennék. Még az sem számít, hogy csupa festék a padló, a fal, a gyerekek pólója. Mert ez az iskola él és tényleg a Miénk.” – mondja Emőke a negyedikes Sára anyukája.

A suli ahol mindenki jól érzi magát: gyerek, szülő és pedagógus

És valóban, ahogy belépünk, az iskola falai közé átérezzük a gyerekek és pedagógusok közös lüktetését, azt hogy mindenki együtt van, hogy ez egy közösség.

„Tegnap valakinek azt mondtam, hogy én meg Általános Iskolás vagyok, azért mert ennyire magaménak érzem. A gyerekek közössége meghatóan összezáró es együtt lélegző. Nincs kirekesztés nincsenek klikkek egy összehangolt csapat van.” Mondja Edit, akinek másodikos kisfia Illés is azért szereti annyira ezt az iskolát, mert elmondása szerinte „Itt könnyű barátokat szerezni.”

Csilla a másodikos Peti anyukája: „Az a jó a suliban, hogy a tanárok nem egy elszigetelt tanári szobában ücsörögnek, hanem közöttünk, szülők között léteznek, elérhetők, és partnerként tudunk beszélni egymással. Amit még szeretek, hogy a szülők is bemehetnek a suliba, nem a kapuban kell elköszönni a gyerekektől, bemehetünk a tanterembe is, és ezzel mi is bekerülünk a suli életének körforgásába.”

A Gyermekszempont egy igazi családi hely, ahol a szülők és gyerekek egyaránt jól érzik magukat, és ahol mindent megtesznek annak érdekében, hogy igazán megvalósuljon gyermekszempont. Hamarosan pedig a diákszempont is, hiszen a 2019-2020-as tanévtől középiskolával is bővülnek, így a teljes 12 évfolyamon lesz lehetősége a gyerekeknek élvezni a tanulás örömét.

További információ:

https://www.facebook.com/gyermekszempont/

http://www.gyermekszempont.hu/aktualitasok/

https://www.youtube.com/channel/UCdCrz-flDOJiwdMYN2RtIkw

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.