Számít a segítség! KÖSZ! Program

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szabadidős programok gyerekeknek. Semmi különös. És ha mindez egy budapesti gettóban zajlik középiskolás önkéntesekkel? A Kontúr Egyesület Budapesten a Hős utcában járt a KÖSZ! Program támogatásával.

A Kontúr Egyesület 2013-ban indította el az iskolai közösségi szolgálatra érzékenyítő programját. Az egyesület elnöke Balog-Urbanovszky Zsuzsanna korábban családgondozóként dolgozott a Hős utcában, amely Budapesten egy közel ezer fős szegregátum.Egy évvel később megrendezték itt az első alkotótáborukat. Ma már közösségi szolgálatos diákokkal együtt dolgoznak ezen a projekten, amihez 2015-ben a KÖSZ! Program nyújtott támogatást. A KÖSZ! Program célja az iskolai közösségi szolgálat teljesítésének segítése, amely 2016-tól az érettségi feltétele a középiskolákban.

Többen dolgoztunk a X. kerületben vagy környékén, jól ismertük ezt a városrészt és az előítéleteket az ott élőkkel szemben. Szerettünk volna ezen változtatni.” - mesél a kezdetekről Zsuzsa. Tevékenységük fontos eleme mind a mai napig, hogy szabadidős programokat szerveznek gyerekeknek: kirándulást, sportfoglalkozást, alkotótábort. Hiszen az itt élőknek egyáltalán nincs lehetősége, hogy kimozduljanak a területről és eljussanak hasonló programokra. A környékbeli fiatalok erősen hátrányos helyzetűek. Sok a kábítószerfüggő, kallódó fiatal, jellemzőek az önkényes lakásfoglalások, a munkanélküliség, prostitúció. A kezdeményezésbe bevonták a Szociális Cirkuszt is, akik megismertették a gyerekekkel a zsonglőreszközök használatát. Későbbi cél, hogy a Hős utcai gyerekek meg tudják magukat mutatni – akár előadásokkal, szerepléssel –, ők miben jók és, hogy igen: a Hős utcai gyerek is lehet valamiben tehetséges. Most már a kicsik szülei is lejárnak az alkalmakra. „Nagyon érdekes látni, hogy a közösség önvédelmi mechanizmusa abszolút egészségesen működik. Ha olyasmit észlelnek, ami nem oda való, azonnal lépnek.”- számol be a Kontúr Egyesület elnöke a jól érzékelhető változásokról.

És hogy mit tesznek mindehhez hozzá a közösségi szolgálatos diákok? Zsuzsa szerint nagyon is sokat. A diákok elsősorban a lebonyolítást segítik. „Volt, hogy ők fociztak a kicsikkel. És amikor megjelentek idősebb helyi fiatalok ők is beálltak. A diákoknak könnyebb volt megszólítani a korban hozzájuk közelállókat és ezzel sokat tettek a projekt sikeréért.”

A rendezett családi és anyagi körülmények közül érkező középiskolás diákok itt megtapasztalják, hogy a fogyasztói társadalomra jellemző „én kérek” helyett milyen az, amikor ők adnak, amikor ők tesznek valamit másokért. Eleinte tartanak az új helyzettől, de aztán belejönnek. És ezzel párhuzamosankinyílik számukra a világ, és társadalmi problémákra láthatnak rá azáltal, hogy belehelyezkednek az ott élők helyzetébe. A szolidaritás és az alázat mindnyájunkban nő az élmények hatására.

A KÖSZ! Program 2015-ben is várja a civil szervezetek pályázatait. Bővebb információ: www.kozossegi.ujeuropaalapitvany.hu.


dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?