Ma változtass! – Az átmenetek konstellációi

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közeljövőben lehet részünk lidércnyomásban, a világosság tudatállapotai mellett pedig az őrületig fokozódó dionüszoszi extázisét is megtapasztalhatjuk – ezért kár lenne kihagyni a mai délutánt, amely viszont kiválóan alkalmas arra, hogy belevágj a rég halogatott változtatásokba.


A vallásos meggyőződések, hiedelmek és istenkép jelölőjeként a Jupiter vándorlásának állomásai hatással vannak spirituális fejlődésünkre. Az elkövetkező hónapok e szempontból is óriási jelentőséggel bírnak. Azonban jobb, hamegszabadulunk illúzióinktól: mint az előző részekben már szó volt róla, a Naprendszer főpapjától az isteni túlzások sem idegenek.

A Halak jegyében áthaladó bolygó önmagában is a vallásos képek, képzetek, érzelmek egész áradatát kelti életre, de a korszellemet, az egyéni és közösségi sorsot formáló többi planétával, a Szaturnusszal, az Uránusszal és a Plútóval alkotott kapcsolatai hatására ezek az élmények idén és a következő egy-két évben még intenzívebbé válnak. Az Uránusszal képzett együttállása, majd szembenállásuk a Szaturnusszal április közepétől, nyári kvadrátjuk a Plútóval nehezen kezelhető lelki állapotokat eredményezhet egyéni és közösségi szinten egyaránt.

Erőálmok mellett tehát bőven lehet részünk lidércnyomásban, a világosság tudatállapotai mellett pedig az őrületig fokozódó dionüszoszi extázisét is megtapasztalhatjuk.

Az átmenetek tudatállapotai

Történelmi koroktól, kultúráktól függetlenül a változás időszakait nagyjából ugyanazok a lelkiállapotok jellemezték. Az ókori Egyiptomban a történelmi dinasztiák közötti átmeneti korszakok idejéből fennmaradt írásos emlékekből és a két világháború előestéjének sajtótermékeiből, irodalmi alkotásaiból ugyanaz az életérzés köszön vissza, bár a kollektív eufóriától a kollektív pszichózisig meglehetősen széles a skála.

Ugyanezek a tudatállapotok, személyektől és helyzetektől függő intenzitással az egyéni sorsfordulók (pl. gyerekkorból kamaszkorba, a fiatal felnőtt életszakaszából a 30-35 évesek érettebb világába, majd az élet delelője és az öregkorba való átmenetek) idején is azonosíthatók. Rüdiger Dahlke, német orvos asztrológus összefoglalója a változás tünet együtteséről egyaránt jellemzi az egyéni és közösségi életút sorsfordulóit:


• hirtelen, váratlanul fellépő feszültségek, belső nyugtalanság, az egyébként hatékony szellemi gyakorlatok sem csillapítják
• az az érzés, hogy az ember puskaporos hordón ül, mintha szakító próba előtt állna
• valami ismeretlen kiszámíthatatlanság fellépése
• hajszoltság konkrét életcél nélkül
• az egykoron fontos dolgok nem érdeklik az embert
• sok éves partnerségek, barátságok szakadnak meg, az embereknek már nincs mondanivalójuk egymás számára
• a korábban örömmel végzett munka már nem hoz beteljesülést
• belső és külső ellenállás olyan struktúráknak, amelyek eddig nem zavartak
• lázadás a lázadás kedvéért
• öröm, hogy az eddig elfogadott normákkal szakít, tilalmakat nem vesz figyelembe
• meglepetések, őrültségek lépnek életébe
• az az érzés, hogy nem tudja, mit kezdjen magával és az energiájával.

(Rüdiger Dahlke: Sorsfordulók, 281.old, 2004. Bioenergetic)

A jelenlegi időszak asztrológiai minősége nem sok fogódzót kínál az átmenetek e testileg-lelkileg, érzelmileg megterhelő hónapjaiban. A már most is érzékelhető, február 4-8 között a legerősebben ható, de a hónap közepéig még kiaknázható Jupiter - Plútó szextil energiái a kevés, de annál hatékonyabb segítő erő közé sorolhatók.

Jóllehet a Szaturnusz - Jupiter 150 fokos fényszöge mindvégig arra hajlamosít, hogy túlevéssel, túlivással tompítsuk nyugtalanságunkat, a január 31-én újra egzakttá váló Szaturnusz Plútó kvadrát remélhetőleg elegendő elrettentő erővel bír ahhoz, hogy az egészségesebb megoldásokat részesítsük előnyben. A január 30-i Marstól támadott Oroszlán telehold hatása pedig még inkább arra ösztönöz, hogy talán már vasárnap délután, amikor a Hold a Szűz jegyébe lép és harmonikus kapcsolatba kerül a Plútóval, testi-lelki állóképességünket növelő regenerációs programba kezdjünk.

Bár a Hold-Jupiter szembenállás meglehetősen törékennyé teszi az egyensúlyt, a Hold és a Plútó között kialakuló föld trigon megfelelő légkört teremt annak belátásához: miért is olyan fontos későbbi, testi-lelki egészségünk szempontjából, hogy megfelelőképpen leföldeljük magunkat. Ez utóbbi egyébként, mint a későbbiekben látni fogjuk, minden hiteles szellemi út alapfeltétele.

Folytatjuk

A szerző asztrológus

Zabolázatlan, kreatív jupiteri alkatok, figyelem!

Eljött a ti időtök, fogadjátok hálásan Jupiter ajándékát, lubickoljatok, utazzatok, épüljetek, szépüljetek! Mi történt? Csak annyi, hogy Jupiter a Halakba lépett.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.