Átkelés a Könnyek Völgyén

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A november 15-én pontossá váló Szaturnusz–Plútó kvadrát elsősorban azokon az életterületeken tartogat kihívásokat, amelyeket elfoglal az egyéni horoszkópban, a legtöbb megoldandó feladatot pedig azokra rója, akik személyiségében hangsúlyos a Bak, a Skorpió, a Mérleg, a Rák, a Bika vagy a Kos.

Az elemzés előző részei:

• 1. rész: Kirándulás a purgatóriumba - Vegyük az adást!
2. rész: A rettegés foka


Korántsem biztos, hogy a haladás majd abban az ütemben zajlik, ahogy szeretnénk. Eredményeket csak nagy szorgalommal, önfegyelemmel, többszöri nekifutásra sikerül produkálni. Ez egyébként más életterületekre is igaz.

Bár látszólag semmi sem mozdul, a felszín alatt nagy a feszültség. A Plútó ugyanis azonnali és gyökeres változásokat sürget, a Szaturnusz viszont csak apránként enged. Ha elveszti biztonságérzetét, azonnal bekeményít, a Plútó pedig válaszul levegőbe röpítheti az egész konstrukciót. Néha ez teljesen ártalmatlan ügyekben nyilvánul meg: folyamatosan elkésünk mindenünnen (bár egyébként pontosak vagyunk), ha sietni akarunk, dugóba keveredünk, lerobban a kocsi, határidős munkáinkat különböző technikai malőrök fékezik, ha pedig erőszakoskodunk, baleseteket, konfliktusokat provokálunk. Mintha még a legeslegbanálisabb helyzet is azt akarná belénk súlykolni: nem vághatjuk le a kanyarokat.

Akkor sem, ha többnyire, a konstellációban részt vevő bolygók természetéből adódóan ennél sokkal nagyobb horderejű ügyekről van szó, gyakran élet-halál kérdésekről, melyek mielőbbi megoldást sürgetnek. Gyakorlatilag borotvaélen táncolunk. Sajnos ezekben az esetekbena részeredményekre is büszkéknek kell lennünk, különösen, ha sikerül tartósítanunk őket és további (apró) lépéseket tehetünk célunk felé.  

Átkelés a Könnyek Völgyén

Hiszen nem ritka a totális kudarc sem, szándékaink meghiúsulása vagy akár a teljes szakmai, egzisztenciális bukás. Egész értékrendünk is összeomolhat, mindannak az elvesztésével együtt, ami eddig biztonságot nyújtott, amiből identitásunkat merítettük. Ilyen tragédiák esetén nehéz arra gondolnunk, hogy ahhoz, hogy testileg, lelkileg újjászülessünk, a Könnyek Völgyén is át kell kelnünk. Idővel majd felismerhetjük, hogy csak az omlott össze, ami nem volt a miénk: némelyeket csak egy ilyen egzisztenciális kataklizma képes valódi életútjára terelni. 

Az általánosítás azonban ezúttal is kerülendő, hiszen sokszor meg pont azzal bizonyítjuk állhatatosságunkat saját utunkon, hogy az akárhányadik összeomlás után is képesek vagyunk az alapoktól újrakezdeni az építkezést.

Esetleges tévedéseink, hibáink felismerése, megbánása sem sokat használ önmagában. Nincs ugyanis semmi garancia arra, hogy ez lerövidíti megpróbáltatásaink időszakát. Többnyire ki kell várni, míg szenvedésünk mértéke betelik és szárba szökkennek új életünk csírái. 

Mindeközben azonban, még a legnagyobb tehetetlenség idején is rengeteget tehetünk. Folyamatosan növeljük testi–lelki állóképességünket (a konstelláció karakterének egyik legmegfelelőbb energetizáló módszera hatha jóga, látszólagos passzivitásával), válasszunk valamilyen szellemi, önismereti utat (lehetőleg szigorú önfegyelmet követelő, puritán szellemű, mint egyes zen irányzatok), olvassunk ilyen témájú tanulmányokat (például pszichológia, asztrológia, stb). 

Különös kegyetlenséggel…

A fenti módszerek abban is segítséget nyújthatnak, hogy bizonyos kegyetlen tapasztalatokat elkerüljünk, finomítsunk megélési szintjeiken, ha pedig mégis át kell élnünk őket, felépülhessünk a trauma után. A túlélés érdekében hozott kíméletlen döntések még békeidőben is gyakoriak. (A szülést levezető orvosnak és családtagoknak például dönteniük kell, a baba vagy a mama maradjon életben – a szülési komplikációk, farfekvés, túlhordás, szintén gyakoribbak ennél a konstellációnál, a sziámi ikerpár szüleinek esetleg választaniuk kell, melyik gyerek maradjon életben, stb.)

Mondani sem kell, hogy a két bolygó által befolyásolt háborúk is bővelkednek ilyen fordulatokban. A II. világháború rémtetteiről viszonylag sokat tudunk, de a közelmúltbeliek módszerei sem finomodtak. A ruandai polgárháborúban az áldozatok szabadon megválaszthatták haláluk módját: ha minden földi javukat odaadták, „csak” tarkón lőtték őket, a nincsteleneket viszont a legbrutálisabb módszerekkel kínozták halálra. A délszláv háborúban a megerőszakolt (a nemi erőszak, annak legkegyetlenebb formáival szintén e konstelláció hatása alá esnek) nők egy része úgy döntött, kihordja ellenségtől fogant magzatát és megpróbálja szeretetben felnevelni.

Máskor, ha mi magunk „vétlenek” vagyunk is, a kegyetlenség a testünkben munkál – gondoljunk csak a szöveteket szétroncsoló rák formáira, a skizofrénia (részben ehhez a konstellációhoz kapcsolódó személyiség zavar) egyes változataira, amikor a beteg megcsonkítja magát, illetve az ettől nem is annyira távoli, megint csak a  Plútó és a Szaturnusz által befolyásolt szerelmi megszállottság formákra. Amikor a csalódott fél tehetetlen fájdalmában, vagy a szó szoros értelmében vérre menő hatalmi játszmák részeként saját magát kezdi megsebezni.

Folytatjuk

a szerző asztrológus

« előző | következő »

A Plútó és a Szaturnusz konfliktusai az egész társadalom életére kihatnak: szembenállásuk idején bukott el Róma 411-ben, egy későbbi pengeváltásukkor volt a mórok spanyolországi hadjárata, 1914-es találkozójukkor pedig kitört az első világháború. Egy kis áttekintés a korábbi találkozókról. | Nehézfiúk, ha összecsapnak

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.