Az almachips gyárban csak ként használnak a tartósításra

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerencsére az aszalt almachips pont annyira ropogós, mint a krumpli, és nem is kell zsiradékban kisütni. Sikertörténet az ország egyik legnagyobb munkanélküliségével sújtott területén. Gyárlátogatás szubjektív szemmel.

Az almasziromgyár tulajdonosát annyira zavarta, hogy az unokái az egészségtelen burgonyachipset falják, hogy kitalálta, inkább gyárt nekik jóravaló almaszirmot, amitől nem lesznek betegek soha.

Ezt a mondatot többször is hallottam, miközben a homokozó szélén ültem a játszótéren. Ha valami befészkeli magát egy kismama legendatárába, akkor nehéz onnan kiirtani. Az igazság ettől sokkal hétköznapibb, de ez semmit nem von le az almaszirom jóságából.

Rátaláltunk az élet vizére, de kiderült, csak a tiszta vizet fedeztük fel

A Nobilis gyárban rátaláltunk az élet vizére, és megtudtuk, hogy nem a gyerekek kedvéért mártják csokoládéba az aszalt gyümölcsöket, ugyanis nekik jobban ízlik a natúr változat. Rövid gyártörténet után megkaptuk a szokásos gyártúra felszerelést: fehér köpeny, hajháló, aztán irány a sűrűjébe.

Az udvaron több száz hatalmas faládában különféle almák várták a feldolgozást, isteni volt az almaillat. Ebben a gyárban se fotózhattunk mindenhol, de néhány épületben megengedték, hogy használjuk a gépet, persze a legérdekesebb részeken nem. Kezdjük azt hinni, csak azért, mert arra vágynak, hogy mindenki személyesen menjen el hozzájuk.

Gyorskezű asszonyok kisbicskával

Az almákat egy hatalmas épületben megmossák, majd egy szerkezet - ami tökéletesen működne, ha minden alma pontosan egyforma lenne -, megpróbálja kivájni a magházat. Ahogy elnéztük, az esetek felében sikerül is neki, a többit gyorskezű asszonyok kisbicskával oldják meg, a gépsor egyik magas pontján, egy fülkében. Innen az alma zárt rendszerbe kerül, ahol felszeletelik, és elkezdik aszalni. Pár perc az egész, mire a futószalag végén megjelenik, már zörgősen száraz almaszirom lesz belőle. Az egész feldolgozás alatt csupán ként használnak vegyszerként. A kén teljesen ártalmatlan a szervezetre, de nem engedi erjedni, penészedni az almát. A borospalackokat is kénes vízzel öblítik ki töltés előtt.

A gyárban meleg van és pára. Az óriási, ház méretű aszalókat gázzal fűtik, így az almából pár perc alatt elpárolgó nedvesség megtölti az egész termet. Egy gyakorlatilag tiszta víz, hatalmas csövön keresztül ömlik a csatornába. Rögtön ez a víz kezdett el foglalkoztatni bennünket. Nem egyszerű vízről van szó, hanem arról, ami tíz perce még egy alma leve volt, és most a szennyvízzel együtt megsemmisül. Pedig egészen biztosan növelné a vitalitásunkat, vagy jó hatással lenne a potenciára, de ha arra nem, fényesebb lenne tőle a hajunk, és nem korpásodna a fejbőrünk. Legalábbis mi megpróbálnánk ilyesmiket valahogy bebizonyítani, szép üvegbe csomagolni, és jó pénzért eladni.

A csokoládéfényesítés marja a torkunkat

A gyárban nemcsak almát aszalnak, de olajos magokat is pirítanak, és más gyümölcsöket is feldolgoznak. A nők éppen aszalt meggyhez törték a csokoládét sokkilós táblákból, vésővel és kalapáccsal. A gyümölcsöt és a csokoládét egy betonkeverőszerű gépbe tették, amihez a végén valamilyen maró anyagot öntöttek. Ennek a dobozán hatalmas X hirdette, hogy valóban maró vegyszerrel van dolgunk, nem véletlen köhögünk, ha beleszagolunk a réz betonkeverő üstjébe. És hogy ez miért kell? Mert az emberek a fényes drazsékat szeretik, nem a matt bogyókat, és a fényesség ettől a vegyszertől alakul ki, aztán elpárolog. Míg a felnőttek a csokoládéba mártott almasziromért és az aszaltmeggy drazséért voltak a legjobban oda, addig a gyárlátogató gyerek az egyszerű ízek pártján állt: almaszirom többféle almából, szigorúan natúr változatban.

Nemcsak hazánkban sikeresek a gyümölcsaszalványok, a gyár szinte minden kontinensre szállít. A legtöbb felkészülést a japán rendelések igénylik: egy termék megrendeléséig akár egy év is eltelhet, hónapokig tárgyalnak a bevonómassza rózsaszín árnyalatáról, majd a csokoládés chips mellé törlőkendőt csomagoltatnak.

A papírzacskó nem védi ki a párát

A gyárlátogatás végén a csomagolóban végignéztük, ahogy az alma zacskókba kerül: pár gramm összesen, amit műanyaggal bélelt, vékony alumínium tasakba csomagolnak. Kár, hogy ez a nagyon egészséges, finom ropogtatnivaló egy igazán környezetszennyező csomagolásban kerül a boltok polcaira. Ennek sajnos oka van, csak a tökéletesen páramentesen lezárt csomagolásban marad az almaszirom ropogós, különben egy nap alatt annyi párát szív magába a levegőből, hogy megpuhul.

Itt is, mint minden olyan helyen, ahol valamit csomagolnak, megröntgenezik a csomagot bedobozolás előtt. Fém alkatrészt, fém darabokat keresnek benne. Nem tudjuk, hogy ez valós veszély-e vagy csak az amerikai fogyasztók pereinek hatására tudják eladni a szerkezetet minden gyárnak, de ezekben a csomagokban még semmi nem odavalót nem sikerült kiszűrni.

Mi igaz a nagypapás legendából?

Már rég sikeres vállalkozás volt a mátészalkai gyár, amikor a tulajdonost valóban kezdte zavarni, hogy a kisfia túl sok burgonyachipset eszik. Ezért almából szalmakrumpli alakú aszalványt gyártott, amit színes, chipsszerű csomagolásba tett. Ezt a terméket két éve hozták forgalomba.

Szeretjük az almaszirmot, elsősorban azért, mert finom, de azért is, mert a burgonyachipsszel ellentétben tényleg Magyarországon készül, szabolcsi almából, még akkor is, ha nem egy aggódó nagypapa ötlete ez a remek.