Szilvapálinkás desszert téli éjszakákra - VIDEÓ

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három marék szilvából felnőtt parfét készíthetünk a karácsonyi menühöz. Egy kis kézügyességre azonban szükségünk volt, mert létre kellett hoznunk egy gúla alakú tölcsért. Nem volt bonyolult a feladat, csak a végeredményre kellett koncentrálni. A karácsonyfa formájú desszertünkhöz sütőpapírra, celluxra és gémkapocs van szükségünk. Az irodaszerek mellett egy fagylaltgép is jól jöhet, de az nem létkérdés. Videó.

A karácsonyi menünk utolsó eleme a desszert, aminél koncentráltunk arra, hogy az elkészítése ne vegyen sok időt igénybe. Persze a végeredmény nem hagyományos, viszont a szokatlanságával el lehet kápráztatni bármelyik felnőtt családtagot. A kicsiknek meg marad a bejgli meg az aprósütemények.

Hozzávalók:

3 marék aszalt szilva

1 dl jó minőségű szilvapálinka

6 tojás sárgája

6 ek cukor

2X2,5 dl tejszín

1 csipet fahéj

Az aszalt szilvát apróra vágjuk, és meglocsoljuk pálinkával, majd megszórjuk fahéjjal. A tojások sárgáját elkeverjük 2,5 dl tejszínnel és a cukorral, majd gőz fölött kevergetve sűrűre főzzük és lehűtjük. A tejszín másik felét habbá verjük, és elkeverjük a tojásos keverékkel, végül beleforgatjuk az aszalt szilvát is. Fagylaltgéppel kikeverjük, és gúla formára ragasztott sütőpapírba töltjük.

Ha nincs otthon, kéznél egy fagylaltgép, akkor sem kell kuncsorogni a rokonoknál, barátnőknél egy ilyen háztartási gépért. Ebben az esetben az összekevert masszát ugyanis egy műanyag edénybe tesszük be a mélyhűtőbe, és kétóránként átkeverjük, hogy ne alakuljanak ki benne jégkristályok. A végén igaz, hogy nem gúla alakú parfét kapunk, de kockára még vághatjuk, az is csodaszép tud lenni.

Karácsonyi menünk eddigi fogásai:

1. rész: Cékla-paradicsom consommé leves

2. rész: Teával füstölt kacsamell

3.rész: Édeskömény-sárgarépa-mangó saláta

Lila Füge
Lila Füge
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.