Véget ért piacos sorozatunk. Végigjártuk Budapest nagy piacait, és kisebb szombati kult helyeit, beszélgettünk a kofákkal, a vásárlókkal. Kiderült, hogy milyen piacról álmodik a piacra járó közönség és azt is megtudtuk, hogy szinte minden piacon van egy réteg, akik hétközben ebédelni járnak oda a munkahelyükről. És egy másik, akik a reggeli felesért.
Beigazolódott az, amit eddig is sejtettünk, a budapestieknek piac kell. Valódi, élettel teli, hangos, illatos és szagos, vidám piac, ahol nem légkondicionáló szívja el az eper illatát, mint a Garay téren, mert ez megöli a hangulatot. Hiszen úgy láttuk, a családok nem csak bevásárolni járnak a piacokra, arra ott a hipermarket. A piacon társadalmi életet lehet élni, össze lehet futni a barátokkal, recepteket lehet cserélni, de ha csak egy jó lángost akarunk, akkor is érdemes kimenni például a Fény utcai piacra, kérni egy káposztás-pörcös lángost, hogy aztán hazaérve estig szuszogjunk, és újra megfogadjuk azt, amit eddig soha nem sikerült betartani, hogy legközelebb ketten eszünk egyet.
Tisztában vagyunk vele, hogy a népviseletbe öltözött néni nem biztos, hogy igazat mond, amikor azt meséli, hogy minden holdtöltekor éjfélkor kamillateával locsolja a sárgarépát, attól ilyen egyforma. Mégis szeretünk hozzászólni, kicsit beszélgetni vele, hiszen a hipermarketben azt se tudja az eladó, hogy mi az a zeller, arról meg pláne nincs fogalma, hogy hol találjuk. Viszont az is igaz, hogy az egész heti robotolás után, amikor reggel nyolckor már az irodában ülünk, és csak ötkor jövünk el, már nem is érdemes útba ejteni a piacokat, hiszen ötkor már mindenhol pakolnak, vagy zárva is vannak. Ilyenkor nem marad más, mint az este tízkor, vagy vasárnap is nyitva tartó helyek - a hiperek. Ők is pont azt a holland, fóliás paradicsomot árulják, pont annyiért, mint a piaci zöldségesek nagy része.
Bízunk benne, hogy tíz év múlva a piacra járók nem csak valamilyen pici rétege lesznek a társadalomnak, hanem a tudatos fogyasztók egyre szélesebb köre, akik befolyásolni tudják azt is, hogy milyen árut kínáljanak nekik. Most még úgy tűnik, hogy ha igazán minőségi élelmiszerekkel szeretnénk etetni a családunkat, akkor ezzel kéne tölteni a munkaidőnket, és bizony rá is menne a fizetésünk nagy része az étkezésre.
A kommentekből és levelekből kiderült, milyen is az álompiac, ehhez nem is nagyon tudunk mit hozzátenni, csak sűrűn bólogatni:
1. Nem baj, ha csak hetente egyszer van nyitva, ez a legkisebb áldozat, amit a legtöbben hajlandóak lennének meghozni.
2. Legyen bio zöldség és gyümölcs részleg, de lehessen olcsó, idényárukat is kapni. Tudjuk, hogy decemberben nincs paradicsom... tudjuk, mégis szeretnénk, ha kaphatnánk, amikor éppen erre vágyunk, ezért hajlandóak vagyunk magasabb árat is fizetni. De egyben jó lenne, ha ezek is ellenőrzött élelmiszerek lennének, és nem csak utólag derülne ki, hogy a megengedett vegyszermennyiség ezerszeresét tartalmazzák!
3. Legyen a piacon egy jó hentes, aki érlelt húsokat is árul, tud főzni, és nem esik nehezére felkockázni nekünk a húst. Áruljon különleges minőségű árut, de tudjunk választani, ha például csak egy egyszerű combot keresünk olcsón, akkor se kelljen máshova menni. Szeretnénk a házi feldolgozású és füstölésű kolbászokat, sonkákat is, vagy azt, ha bizalommal rendelhetnénk valamit előre.
4. Kell egy-két jó pék a piacra, és pár tejes, házi tejjel, vajjal, joghurttal, és igen, túrórudival!
5. A bio és az őstermelői rész is legyen nagy, bízhassunk az ott árult portékák minőségében.
Addig is, amíg ez a piac megnyit, csak annyi a feladatunk, hogy rendszeresen járjunk a még megmarat piacokra, beszéljünk róla, és hívjunk másokat is, hiszen piacozni jó!
