Igazi paradicsom csak nyáron terem

Olvasási idő kb. 2 perc

Ez a rizottó nem akar más lenni, mint amit a neve is takar: paradicsom és rizs. Emelett csak a klasszikus rizottó-alapanyagokat használtam: egy kis fehérbort és frissen reszelt parmezán sajtot. Teljesen felesleges zöldfűszerrel vagy bármi mással elrontani, még a zöldségalaplét is lehet vízzel helyettesíteni. A főszerep a paradicsomé.

A képen látható adag Horvátországban készült, egészen pontosan Brac szigetén tegnap este, a paradicsomot egy néni aznap délután szedte a kertjéből (legalábbis ezt mondta). Olyan érett volt, hogy mire a szállásra értünk, az egész kocsi úszott a paradicsomillatban. Kezdetben 4 szép nagyra nőtt darabot szántam a rizs mellé, de annyira finom volt, hogy végül 6 is belekerült a vacsorába.

Hozzávalók 4 személyre (6, ha csak előételnek készíted)

50 dkg rizottórizs (pl. Arborio)
6 nagy, napérlelte paradicsom
2,5 dl száraz fehérbor
10 dkg parmezán
víz – amennyit felvesz, kb. ½ l
2 ek olívaolaj
2+2 ek vaj
1 nagy fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma

Egy nagy serpenyőben 2 ek olívaolaj és 2 ek vaj keverékén fonnyaszd meg az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Csavard fel a lángot, add hozzá a rizst, és pirítsd 1 percig, vigyázz, hogy a hagyma ne barnuljon meg!

Öntsd fel 1 dl borral, és vedd vissza a lángot közepesre. Kevergesd, amíg a rizs felveszi a folyadékot, közben adj hozzá egy – apró kockákra vágott – paradicsomot. Ha kezd sűrűsödni, adj hozzá 1 dl vizet, és egy újabb felkockázott paradicsomot. Így a paradicsom is kiadja a levét, és az ízét felveszi a rizs. Néha kóstóld meg, és sózd ízlés szerint – a só segít kioldani a paradicsomból a nedvességet.

Ezt addig folytasd a vízzel, a borral és a paradicsommal, amíg a rizsszemek al dentére főnek - kívül puhák, de belül még egy kicsit kemények. Ekkor gyorsan keverj hozzá 7 dkg frissen reszelt parmezánt, egy kevés vizet, majd ha a rizottó elérte a kivánt sűrűséget, húzd le a tűzről, és keverd hozzá a maradék 2 ek vajat – ettől szép fénye lesz. A tetjére szórj még egy kevés parmezánt, és azonnal fogyasszátok!

Lila Füge
Lila Füge
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.