Gryllus Dorka laza anya szeretne lenni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A színésznőként és énekesnőként is sikeres Gryllus Dorkának pillanatokon belül megszületik első gyermeke. Azt még nem tudja, apás szülés lesz-e, és úgy általában nem biztos a jövőjével kapcsolatban semmiben azon kívül, hogy minél hamarabb vissza szeretne térni a színpadra.

“Valószínűleg március végén születik a kisfiam. Még nem tudom, hogy édesapja, Simon Kornél ott lesz-e, reméljük, éppen nem lesz majd előadása” – mondta a szülése előtti utolsó napokban Gryllus Dorka, aki hamarosan életet ad első gyerekének. A pár már tett előkészületeket a kiegészült család igényeinek kielégítésére, mert már olyan helyen laknak, ahol hárman is elférnek, de ez még nem a végleges megoldás. “Valószínűleg hamarosan újra költözködnünk kell de, még egy kicsit maradunk itt. Az elmúlt években úgynevezett távkapcsolatban éltünk, sokat ingáztunk Budapest és Berlin között, mivel Kornél Budapesten játszik a Centrál Színházban, én pedig Németországban forgattam, koncerteztem. Mindig mentünk valahova, nem alakítottunk ki egy olyan helyet, ahol azt gondoltuk, hogy maradni kéne. Azt sem tudtuk, melyik legyen ez a hely.”

Gryllusék azóta sem döntötték el, hol élnek majd a jövőben. "Magam sem látom tisztán, mi lesz a konstelláció, de majd kialakul magától. Nehéz választani, mert nyolc évet voltam Berlinben, és az ottani életemet nem adnám fel szívesen, de ha Kornél úgy érzi, hogy nem tudja elképzelni kint az életét, akkor valahogy kompromisszumot kell találnunk”

Galéria ikon

15

Galéria: Gryllus Dorka laza anya szeretne lenni

A színésznő nem foglalkozik még a karrier és az anyaság közti esetleges ellentétekkel, mert szerinte ezt nem lehet kiszámítani. “Azt sem tudom még, mit fogok érezni, milyen gyorsan leszek majd képes újra játszani, és ő mennyire lesz nyitott az utazásokra. Vannak színésznők, akik már két hónapos gyerekkel forgatnak, van aki pedig öt évig otthon marad. Én szeretnék ősztől újra a színpadon állni azokban a darabokban, amikben eddig is játszottam, tehát a Varsói melódiában és a nőNYUGATban, remélem sikerül majd.

Annyi biztos, hogy Gryllus Dorka előtt egy új világ tárult fel a terhességével. Azóta minden nővel lett közös ügye. “Hirtelen mindenki nyitottabb lesz, mert mindenki örül egy kismamának. Sok nő megszólít és elmeséli a saját élményeit a terhességről, a gyerekekről. Érkeznek a tanácsok is másoktól, persze ezeket meg kell szűrni” – mondta a jövendőbeli anya, aki nyugodt szülő szeretne lenni, mert nem bírja a stresszt. Azért vannak kételyei. “Nem lehet előre kiszámítani, mit hoz ki az emberből az anyaság. Eddig iszonyú kooperatív volt a kisfiam, már az időzítése is zseniális, remélem ez így is marad.”

Karrierjének egy részén már biztos nagyon sokat változtat a jövevény, az pedig a zene. a Rotfront nevű berlini zenekar, ahol eddig énekelt, most egy másik énekesnővel koncertezik. “Most persze én nem vagyok alkalmas az éneklésre, turnézásra később pedig meglátjuk, hogy alakul a zenekar élete.“

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

f.ádám
f.ádám
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.