Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nemrég bejárta a világsajtót egy megdöbbentő adat: a Z generációs fiatalok 80 százaléka házasodna mesterséges intelligenciával. Az elsőre sokkoló adatot azonban nem úgy kell értelmezni, ahogyan sokan teszik, és a hátterében is érdekes folyamatok húzódnak meg. Pszichológus szerzőnk ezt az érdekes kérdést járta körbe.
A sokkoló kutatást egy AI-társ platform készítette, amely személyre szabott AI-partnereket kínál. A mintavétel 2024-ben történt, a kutatást 2025-ben prezentálták. A platform nem reprezentatív, hanem marketing jellegű kutatást végzett, melyben a saját felhasználóikat, illetve a téma iránt eleve nyitott embereket kérdeztek. Fontos, hogy ez a kutatás nem azt mondja ki, hogy tíz fiatalból nyolc AI-hoz szeretne hozzámenni, hanem azt, hogy azok között, akik már most is használnak ilyen szoftvereket, ez elfogadott jövőkép.
Hitelesebb reprezentatív kutatások adatai (többek között a CDT, az IFS/YouGov, az APA–Gallup és az EduBirdie legfrissebb kutatásai) jóval reálisabb képet festenek. Ezek alapján az amerikai Z generáció nagyjából 6-8 százaléka használta már az AI-t romantikus partnerként, 16-20 százaléka lelki támogatásra, pszichológiai segítségként, és körülbelül negyede barátként.
A valóság tehát nem ennyire meghökkentő, de a tendencia világos. Az AI egyre több fronton, így az intim kapcsolatainkban is egyre nagyobb szerepet játszik. Az AI és a robotika fejlődésével már életszerű, mesterséges intelligenciával működő humanoid robotok is elérhetőek a piacon, realisztikus szilikonbőr technológiával. Alkothatunk magunknak egy társat, kitalálhatjuk az összes külső és belső tulajdonságát.
A szerzőről
Dióssi Eszter pszichológus, coach. Életvezetési kérdések mellett szakterülete a digitális jóllét, tíz éve foglalkozik egyéni kliensekkel.
Ember nem csak emberhez kötődhet
Aki most felcsattanva megállapítja, hogy márpedig az a „nem normális”, aki képes egy géphez kötődni, annak rossz hírem van. Nem az a kérdés, hogy csak az ember-ember kötődés tekinthető-e egészségesnek. Az ember elő van huzalozva a kapcsolódásra és a kötődésre. Képesek vagyunk állatokhoz kötődni, de akár tárgyakhoz is.
A kisgyerek kötődése a plüssállatához valós érzelem. Nem az a kérdés, hogy az ember érzelmei az AI-perszónákhoz valósak-e: persze, hogy azok.
Sőt; mivel az AI társas viselkedést szimulál és egyre antropomorfabbá válik, sokkal könnyebben aktiválja a kötődési rendszert.
A kérdés tehát sokkal inkább az, hogy milyen hiányokat töltenek be ezek a kapcsolatok, miért fordulnak az emberek szívesebben egy AI-perszóna felé, mint egy másik ember felé, és milyen hatással lesz ez az ember-ember kapcsolatokra és a társadalomra.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A mesterséges intelligencia lenne a megoldás a párkapcsolatra?
Áttekintve az AI-társ szolgáltatásokat kínáló cégeket, vagyis azokat, amelyek kifejezetten érzelmi kapcsolódásra fejlesztettek megoldásokat, a küldetéseik között említik az elmagányosodás mint jelentős társadalmi probléma megoldását, az életminőség javítását.
Kapcsolódni vágyunk, magányosak vagyunk, erre kínál gyors, rizikó- és konfliktusmentes megoldást az AI.
De valódi megoldást kínál-e, vagy csak mélyíti a problémát?
Soha ennyi elvárás nem nehezedett a romantikus kapcsolatainkra, mint manapság. Száz évvel ezelőtt még furcsán hangzott volna, ha valaki a párjában szerette volna megtalálni a lelki társát, a tökéletes szeretőt, a közös értékrendet, a hasonló nevelési elveket, sőt még a közös érdeklődést is. Ma már ezek mindegyike mintha alapelvárás lenne.
Ez egyrészt üdvözlendő változás, hiszen nem kizárólag a gazdasági szempontok jelentik a párkapcsolat szervezőelvét, teret kaphatnak egy kapcsolatban az olyan kérdések, mint hogy kit mi tesz boldoggá, kinek mik a szükségletei, értékei.
Olyan embert szeretnénk választani, aki mindezeknek az elvárásoknak megfelel, nem érjük be kevesebbel, és azt is várjuk, hogy ha megtaláltuk, akkor folyamatosan, minden téren magasan teljesítsük is ezeket.
Együtt fejlődjünk, együtt változzunk, folyamatosan érezzük közel magunkhoz a másikat, lelkileg, testileg, intellektuálisan. Lehet, hogy a való életben ilyen ember nincs is, de pár kattintás, és voilà, a virtuális életben máris létezik.
A kérdés az, hogy baj-e, hogy nincs ilyen ember a való életben. Őt kell-e keresnünk, és boldogabbak lennénk-e, ha megtalálnánk.
Párkapcsolatba kerülni egyre nehezebb
Ha a jelenséget vizsgáljuk, nagyon félrevihet az a megközelítés, ha kizárólag azokat az embereket vesszük górcső alá, akiknek intim kapcsolata van az AI-jal. Nagyon fontos a társadalmi kontextus vizsgálata is. Az AI nem véletlenül lett vonzó.
A legtöbben olyan társadalomban élünk, ahol a magány egyre nagyobb probléma, az individualizmus, az egyéni teljesítmény az egyetlen szervező elv, ahol nagyrészt eltűntek a kisközösségek és egyre kevésbé vagyunk empatikusak és érzékenyek a másikra.
Az eltűnő közösségek a párkapcsolatainkra is hatással vannak - amit régebben egy egész falu nyújtott, most egyetlen embernek kell.
Ilyen társadalomban joggal érezheti bárki, hogy ennél még az AI is jobb. Egyfolytában rendelkezésemre áll, mindig figyel rám, megerősít, nem frusztrált, nem fáradt, nem kell a problémáival törődnöm.
Azonban egy konfliktusmentes kapcsolat, ami mindig mindenben megerősít és engem igazol, vajon mit okoz bennem hosszú távon?
Mi történik akkor, ha egy kapcsolatban egyáltalán nem kell foglalkoznom a másik igényeivel és szükségleteivel? Egy kapcsolat nehézségei, konfliktusai, krízisei lehetőséget nyújthatnak az egyéni fejlődésre és a kapcsolat fejlődésére. Egy olyan AI-perszóna esetében, akinek a tulajdonságait én alkotom meg, aki mindig pontosan úgy viselkedik, ahogyan én szeretném, megfosztom magam ettől a lehetőségtől.
Ha a mesterséges intelligenciával egyre inkább hozzászokunk, hogy nem kell kompromisszumot kötni, akkor a való életben is türelmetlenebbé válhatunk az emberekkel. Az AI-partner nemcsak helyettesíti a hús-vér embert, hanem le is szoktathat minket a valódi emberek toleranciájáról.
Tönkreteszi a kapcsolódást is
Az egyéni szempontokon túl érdemes a társadalmi szempontokat is megvizsgálni. Vajon nem válik-e még individualistábbá, énközpontúbbá a társadalom?
Tudunk-e majd még kapcsolódni egymáshoz, ha megszokjuk, hogy nem kell konfrontálódnunk és nem szükséges megértenünk a másik szempontjait?
Nem csak az a kérdés, hogy kell-e szabályozni az AI-t, az AI-eszközöket fejlesztő cégeket (az USA-ban már több államban hoztak törvényeket az AI-társ szolgáltatásokkal kapcsolatban – például minden ilyen toolnak három óránként kötelező közölnie, hogy mesterséges intelligencia).
Fel kell tennünk azokat a kérdéseket is, hogy milyen társadalomban szeretnénk élni, milyen társadalmi berendezkedésekben érezzük jobban magunkat testileg-lelkileg, hogyan szeretnénk viszonyulni egymáshoz. Hogyan tudunk olyan társadalmat és olyan közösségeket alakítani, amelyek jobban kiszolgálják a társas kapcsolódás, az elfogadottság, a valahová tartozás iránti igényünket?
Amíg ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk, minden más csak félmegoldás, tüneti kezelés.
Hiszen a hiány olyan tátongó, amit nem csoda, ha az egyén egy gyors, instant megoldással igyekszik orvosolni. De egy tátongó sebre egy sebtapasz ritkán megoldás.
Kapcsolódó: a fiatalok ilyen célokra használják a mesterséges intelligenciát.
