Így tölti napjait az óceánjáró hantavírus miatt karanténba vonult utasa – alig van túl a felén

ROTTERDAM, HOLLANDIA – MÁJUS 18.: Az MV Hondius nevű tengerjáró hajó 2026. május 18-án a hollandiai Rotterdamban köt ki a rotterdami kikötőben, hogy a közelmúltbeli hantavírus-járványt követően fertőtlenítésen essen át. Az MV Hondius luxushajó Rotterdamban köt ki, ahol a legénység tagjait tesztelik és karanténba helyezik, a hajót pedig fertőtlenítik, miután az elmúlt hetekben három utas halt meg a hantavírus miatt a természeti körutazáson. Május 10-én a fennmaradó utasok a spanyol Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén kötöttek ki, ahonnan hazaszállították őket saját országukba megfigyelésre, egyes esetekben karanténba helyezésre. Május 15-ig a Világ Egészségügyi Szervezet összesen 10 esetet erősített meg, beleértve azt a hármat is, akik meghaltak a betegségben, amely fertőzött rágcsálók vizeletével, ürülékével vagy nyálával való érintkezés útján terjed. (Fotó: Omar Havana/Getty Images)
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ami egy életre szóló, lenyűgöző antarktiszi és atlanti-óceáni expedíciónak indult Jake Rosmarin amerikai influencer számára, az a modern tengerjárás egyik legbizarrabb egészségügyi karanténjával végződött. Miután a luxus-óceánjárón felütötte a fejét a veszélyes hantavírus, a hatóságok azonnali és drasztikus intézkedéseket rendeltek el, hogy megfékezzék a vírus terjedését.

A Bostonból származó amerikai influencer, Jake Rosmarin május 11-e óta a nebraskai Nemzeti Karantén Központban (NQU) tartózkodik, miután az MV Hondius óceánjáró hajón felütötte a fejét a hantavírus. Bár az egészségügyi hatóságok által javasolt 42 napos karanténból a kötelező első 21 nap után többen úgy döntöttek, hogy hazautaznak az otthoni elkülönítésre, Rosmarin határozottan kijelentette: a teljes hat hetet a nebraskai létesítményben tölti.

Nem akarja veszélynek kitenni a szeretteit

Döntését azzal indokolta, hogy a hantavírus lappangási ideje akár 42 nap is lehet, és a teljes biztonságra törekszik, mielőtt újra emberek közé menne.

Idézőjel ikon

„Traumatizált ez az egész élmény. Félek elhagyni ezt a szobát, amíg biztosan nem tudom, hogy a megbetegedésem esélye 0%”

– nyilatkozta az influencer, hozzátéve, hogy a szeretteit és a többi embert sem akarja kockázatnak kitenni. A nebraskai maradás mellett szólt az is, hogy a bázison a kezelt utasok azonnali orvosi ellátáshoz juthatnak, és hetente kétszer tesztelik őket, ami otthon már nem lenne biztosítva számukra. A helyzet súlyosságát jól mutatja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május végi jelentése, amely szerint a fertőzöttek száma 13-ra emelkedett, és a járványnak már három halálos áldozata is van, egy holland házaspár és egy német állampolgárságú nő, akik mindannyian ehhez a konkrét hajóhoz köthetőek.

kék gumikesztyűs kezek vizsgálnak egy mikroszkóp mellett egy kémcsövet
A hantavírussal fertőzött betegek egy olyan törzzsel fertőződtek meg, amelyre jelenleg nincs kifejlesztett gyógyszeres kezelés
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary

Így él a karanténban az influencer

A szigorú bezártság ellenére az influencer igyekszik tudatos és fegyelmezett napi rutint fenntartani a négy fal között a mentális egészségének megőrzésének érdekében. Minden reggel 6:30 és 7:30 között ébred, a napot pedig egy szobakerékpáron történő edzéssel indítja. A napok múlását egy falra kihelyezett naptáron követi, amelyen minden este áthúzza az aktuális dátumot.

Bár a bezártság gondolatát elsőre ijesztőnek tartotta, Jake beismerte, hogy meglepő módon az idő gyorsabban telik, mint ahogy várta:

Idézőjel ikon

„őszintén szólva a napok szinte repülnek. Az a tény, hogy már eltelt 21 nap, valahol egészen őrületes számomra”.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Az egyedül utazó tartalomgyártó a kényszerű szabadidejét változatos és kreatív hobbikkal üti el, hogy elterelje a figyelmét a traumatikus eseményekről. A szobájában bonyolult kirakósokat rak ki, nagyméretű Legokat épít meg, sőt, még a horgolás alapjait is elsajátította a karanténban töltött hetek alatt.

Amikor éppen nem a kézügyességét teszi próbára, a modern technológia segítségével kapcsolódik ki:

új tévéműsorokat fedez fel, filmeket néz, és végre elkezdett egy könyvet is olvasni, amire a mindennapi pörgésben korábban ritkán jutott ideje.

A fiatal influencer jelenleg is Nebraskában várja a karantén második felének leteltét, bízva abban, hogy hamarosan teljesen egészségesen és megkönnyebbülten térhet vissza a normális, megszokott hétköznapokba.

Kapcsolódó: a magyar hantavírus fertőzött is elmesélte történetét: így betegedett meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.