Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

A kék védőkesztyűbe burkolt kéz kémcsővel merít vizet a folyóból, megtestesítve a környezetvédelmi technikus munkáját. A fénykép a környezet- és vízszennyezés kutatására és mérséklésére elkötelezett szakemberek gyakorlati terepmunkáját hangsúlyozza. A technikus szerepe elengedhetetlen az ökológiai egyensúly fenntartásában és a fenntartható vízkészletek biztosításában.
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

A bejelentést követően a Halőri Szolgálat munkatársai rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és megerősítették a horgászok észleléseit. A helyzet kezelésének érdekében haladéktalanul kezdeményezték a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál (KDVVIZIG) a vízpótlás fokozását, amelyet az illetékesek el is indítottak a holtág mindkét végén. A beavatkozás során ugyanakkor kiemelt figyelmet kellett fordítani arra is, hogy a megnövelt vízbetáplálás ne veszélyeztesse a környező lakóterületek pincéit – írta a Pénzcentrum.

Több mint 80 hal pusztult el

A gyors intézkedések ellenére vasárnapra a helyzet részben tovább romlott, és a holtág középső szakaszán sajnos már elpusztult halak is megjelentek a felszínen. A szakmai becslések szerint mintegy 80–100 darab nagyobb testű hal teteme került elő az érintett területen. A kármentesítést nehezíti, hogy a szóban forgó, válságos helyzetbe került vízterületet mintegy 95 százalékban sűrű növényzet borítja.

A türkizkék tenger előtt férfi kezek tartanak egy horgászbotot.
A helyi horgászok észlelték a halpusztulást
Fotó: Yulia Grossman / Getty Images

Oxigénhiány okozta a pusztulást

A helyszíni mérések szerint a víz hőmérséklete elérte a rendkívül magas, 31 Celsius-fokot, miközben az oldott oxigénszint 6,3 mg/literes értéket mutatott. A halpusztulás hátterében feltételezhetően az állhat, hogy az éjszakai órákban, amikor a növényzet oxigéntermelése megszűnik, víz a oxigénkoncentrációja kritikus szint alá csökkent.

Idézőjel ikon

A pénteken frissen betelepített vadponty-ivadék állományt az eset szerencsére nem érinti, mivel az ivadékok a frissített vízzel ellátott szakaszon vannak.

A kialakult helyzet megoldására a vízügyi igazgatóság két Truxor típusú speciális géppel megkezdi a sűrű növényzet ritkítását, emellett benzinmotoros levegőztetők telepítését is tervezik a víz oxigénellátásának javítása érdekében.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A halőri szolgálat hétfő reggel kenuval kezdi meg az elhullott halak összegyűjtését, hogy a nagy hőségben ne maradjanak a tetemek a lakóingatlanok közelében.

Kapcsolódó: mínusz 42 centiméteres jelenleg a vízállás ezen a hazai folyón.

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.