A határozatlanság nemkívánatos tulajdonságnak tűnhet, azonban a kutatások azt mutatják, hogy valójában sokkal jobb döntéseket hoznak a bizonytalankodó emberek.
Míg egyesek nagyon gyorsan döntenek, mások jó sokáig mérlegelik a lehetőségeket, és lehet, hogy még ezután sem mernek lépni. A határozatlanság megviseli az embert; szorongást keltő érzés, ha tudjuk, választani kell, de képtelenek vagyunk rá. Nemcsak a bizonytalanság érzése feszít ilyenkor, hanem az időfaktor és a düh is, amit azért érezhetünk, mert nem merünk kijelölni egy bizonyos utat a folytatáshoz. A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy ennek jó oldala is lehet: általában bölcsebbek a hezitálók, mint azok, akik túl gyorsan dűlőre jutnak egy-egy kérdéses helyzetben.
A perfekcionizmus a döntéseinkre is kihat
A pszichológusok arra a következtetésre jutottak, hogy a határozatlanság gyakran a perfekcionizmus eredménye. A perfekcionisták félnek a rossz döntéssel járó szégyentől, kudarctól vagy megbánástól, ezért addig halogatják annak meghozatalát, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy helyesen cselekszenek. Bizonyos esetekben persze egyszerűen soha nem érik el ezt a magabiztossági szintet, így az ezzel járó frusztráció a boldogság gátja lehet.
Mégsem rossz a hosszas mérlegelés?
Ez alapján a határozatlanság nemkívánatos tulajdonságnak tűnik. A legújabb kutatások szerint azonban a döntéshozatalért folytatott küzdelemnek – bármennyire is kényelmetlen – megvan a maga előnye is, mivel megvédi az embereket attól, hogy elhamarkodottan és rosszul ítéljenek meg egy helyzetet.
Az elméletet Jana-Maria Hohnsbehn kutató és Iris Schneider szociálpszichológia-professzor nemrégiben megjelent tanulmánya is alátámasztja.
Hohnsbehn és Schneider az ambivalenciára (két ellentétes gondolat, érzés egyidejű jelenléte) összpontosított, pontosabban az egyén megítélésének és döntéseinek (vagy ezek hiányának) hátterében álló gondolatokat és érzéseket vizsgálta. Például arra kérték az embereket, hogy értékeljék egy skálán, mennyire igazak rájuk az olyan kijelentéseket, mint: „Gondolataim gyakran ellentmondásosak” vagy „Gyakran úgy érzem, hogy végletekben gondolkodom.”
Többtényezős döntés
A kutatók arra jutottak, hogy akiben egyidejűleg dúlnak ellentétes érzések, nehezebben hoznak döntést is. Azonban kevésbé elfogultak is, amikor végül valamilyen eredményre jutnak, vagy véleményt nyilvánítanak. Ez azért lehetséges, mert a határozatlan emberek megvizsgálják a külső tényezőket, körülményeket is, tehát jóval racionálisabb döntés születik a végén, még ha több időbe is telik meghozni azt.
Ezek az eredmények rendkívül fontosak, mivel a megerősítési torzítás – amikor csak a saját prekoncepcióink alapján hozunk ítéletet – az egyik leggyakoribb kognitív hibánk, amely megakadályozza, hogy racionálisan elemezzük a bizonyítékokat a személyes kapcsolatainktól a politikai nézeteinkig. Schneider tanulmányai például azt sugallják, hogy a magas ambivalenciájú emberek kevésbé hajlamosak a megerősítési torzításra. Például, ha valaki megcsúszik, a megerősítési torzítás miatt arra a következtetésre juthatunk, hogy ügyetlen volt az illető, és nem gondoljuk tovább, hogy esetleg csak a padló csúszott. Másik szemléletes példa, amikor a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekre rásütjük, hogy nem elég okos, anélkül, hogy figyelembe vennénk az anyagi gondjait vagy a családon belüli feszültségeket.
Cselekvéssel a tétlenség ellen
A tanulmány eredménye mindenképpen jó hír azok számára, akik nehezen döntenek, ugyanakkor érdemes törekedni arra, hogy ne töltsünk túl sok időt a lehetséges kimeneteleken töprengve. Szabjunk meg egy pontos határidőt, és addig igyekezzünk minél több hasznos információt megszerezni, ami segíthet a választásban. Hohnsbehn azt javasolja, hogy ha még ezután is döntésképtelenek vagyunk, válasszuk a cselekvést. Bármi jobb, mint egy helyben toporogva szorongani.
