Elnyomták, mint a csikket – Britney zuhanórepülése a Netflixen

Úgy tűnik, Britney Spears újra szabad ember lesz, 39 éves korára tehát eljuthat oda, ami az emberek nagy részének teljesen normális: eldöntheti, hogy akar-e gyereket szülni, és ő rendelkezik azzal a pénzzel, amit egyébként saját maga keresett meg.

A Los Angeles-i bíróság szeptember 29-én ugyanis felmentette a tinibálvány apját, James Spearst a gyámság alól. Aki nem követte az eseményeket, annak sem kell aggódnia, egy nappal korábban debütált ugyanis a Netflixen a Britney kontra Spears című dokumentumfilm, ami több év történéseit zanzásítja, de Britney maga nem szólal meg benne.

Mint ismeretes, a popsztár 2008-ban került apja gyámsága alá, azonban csak július 23-án, 13 év után beszélt nyilvánosan a dologról, ráadásul mindezt a bíróság előtt tette. Akkor azt mondta, dühös, depressziós, és nincs más vágya, mint hogy véget érjen apja élősködése felette.

Britney szerint James Spears helye börtönben lenne azért, amit vele tett.

Az énekesnő életét és karrierjét időrendi sorrendben mutatják be a készítők, emiatt tulajdonképpen az is megértheti, hogy mi történt az egykor ünnepelt popkirálynővel, akinek fogalma sincs a munkásságáról, vagy éppen a magánéletéről. Érdekesség, hogy a történetet nem azokra a magánéleti botrányokra élezték ki, amelyekről folyamatosan cikkezett a bulvársajtó, sokkal inkább azt próbálták bemutatni, hogy tulajdonképpen milyen események sorozata vezetett a tizenhárom évig tartó rabszolgasághoz.

Britney Spearst igyekeztek nem Amerika egyik kedvenc termékeként eladni: az alkotók arra buzdítanak, hogy vegyük észre, hogy a …Baby One More Time, vagy éppen az Oops!… I Did It Again című slágerekben táncoló, éneklő előadóművész ugyanolyan ember, anya, nő, mint bárki, aki elsétál mellettünk az utcán. Ugyanúgy vannak érzései, mint bárki másnak, a különbség csak annyi, hogy ő világsztár, és nehezített pályán mozog, immár 13 éve. 

A filmben megszólal Adnan Ghalib, aki polgári hivatása szerint paparazzo, azonban egyszer segített tankolni az énekesnőnek ahelyett, hogy fényképezte volna, így barátok lettek. A dokumentumfilm valószínűleg egyik legerősebb része, amikor Adnan elmeséli, hogy tulajdonképpen mit is jelent a conservatorship, amit magyarul mi csak gyámságnak nevezünk. 

Valaki felhívott a People magazintól, és azt mondta, hogy cikket írnak arról, hogy Britney apja gyámságot óhajt Britney felett gyakorolni. 

– mondta Adnan Ghalib, Britney Spears barátja, aki visszakérdezett, hogy ezt hogy értik, hiszen az énekesnő létezik, képes dolgozni és ellátni a mindennapi teendőket, sőt a szeme előtt írta meg a Blackout című albumot, méghozzá egy szalvétára a Starbucksban.

– Nem – válaszolták a vonal másik végén, hozzátéve, hogy neki többé nincsenek jogai vagy beleszólása bármibe. Az apjának van.

A demens Britney

Aztán 2020 tavaszán valaki, aki a névtelenségét szerette volna megőrizni, megkereste a film készítőit azzal, hogy rengeteg bizalmas dokumentummal és e-maillel rendelkezik azoktól, akiknek közük van a felügyeleti joghoz, és ezt a paksamétát szeretné megosztani, hogy végre kiderüljön az igazság. Ezek között például olyan orvosi jelentést is találtak, amely szerint a tinik egykori bálványa demens. A film készítői megkeresték az orvost, akinek a nevéhez köthető az orvosi adatlap, mire ő azt mondta, csak akkor hajlandó erről beszélni, ha nyilvános dokumentumot tárnak elé az aláírásával, máskülönben nem hajlandó semmit sem mondani, ugyanis ezek bizalmas értékelések. 

A filmben több megszólaló többször is megtagadja a választ, mert attól tartanak, hogy ha olyasmit mondanak, ami nem tetszik James Spearsnek, szétszedik őket. A résztvevők próbálják menteni a menthetőt, és talán éreznek valamiféle szekunder szégyent azzal kapcsolatban, hogy dobhattak volna mentőövet az énekesnőnek. 

Dollármilliókat keresett, mégsem annyit költött, amennyit akart 

Mivel pénzügyeit is az apja felügyelte, annak ellenére, hogy Britney Spears az elmúlt tizenhárom évben rengeteg pénzt keresett, összesen havi nyolcezer dollárt kapott az apjától. Ilyen zsebpénznek nyilvánvalóan bárki más nagyon örülne, de a helyzet az, hogy sem a havi nyolcezer dollárért, sem az alábbiakért nem Jamie Spears dolgozott meg. Íme néhány példa minden következetesség nélkül kiragadva a filmből.

Britney 2017 februárjában
Britney 2017 februárjábanScott Dudelson / Getty Images Hungary

Csak az öt évig tartó Las Vegas-i show-jával keresett 137,7 millió dollárt. Erre összesen 916 184 jegyet adtak el, és 248 fellépése volt. A Piece of Me turnéra 2018-ban 260 531 jegyet adtak el 54,3 millió dollár értékben, és azzal, hogy zsűrizett az X-Faktorban is, keresett még 15 millió dollárt. 

Ehhez képest havi nyolcezer dollárból élt, vagyonát 2018-ban pedig – az évi milliós bevételekhez képest mindössze – 59 millió dollárra becsülték. Arról is szó esik a filmben, hogy James Spears és az ügyvédek szerint az énekesnő vagyonát tisztességesen kezelték. Pénzügyi szakembert erről nem kérdeztek meg, úgyhogy az ügyben kénytelen lesz mindenki maga mérlegelni.

Csak most fájt eléggé?

Arról, hogy Britney Spearsnek az elmúlt tizenhárom évben mennyi mindent kellett átélnie és elviselnie, pontosan nem lehet tudni. A filmben elhangzott, hogy a dívát gyógyszerezték, és a serkentőkből az úgynevezett munkanapokon nagyobb adagot kellett beszednie, mint akkor, amikor éppen nem volt fellépése. Zsarolták azzal is, hogy mikor láthatja gyerekeit, illetve barátait eltiltották tőle, és tulajdonképpen állandó megfigyelés alatt állt. Amit biztosan tudni lehetett, hogy tizenhárom év felügyelet után hivatalosan csak június 23-án, egy nyilvános bírósági meghallgatáson beszélt a helyzetéről, és ekkor kérvényezte, hogy szüntessék meg apja felügyeletét. Az eltelt éveket emberkereskedelemhez hasonlította, és úgy fogalmazott: apjának, és mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, börtönben a helye. 

Britney a 2016-os show-ján
Britney a 2016-os show-jánTim Mosenfelder / Getty Images Hungary

Egy héttel később a kérését elutasították, ezután viszont Jamie Spears kártyavára elég gyorsan összeomlott. Britney menedzsere július elején lemondott, és kijelentette, hogy neki semmilyen része nem volt a gyámsággal kapcsolatos ügyekben. Pár nappal később a mellé kirendelt ügyvéd – ezekben az eljárásokban nem lehet ügyvédet választani –, Sam Inghamis úgy döntött, hogy más vizekre evez, és felmondott. A popsztár új ügyvédje azonnal kérte, hogy Britney apjának gyámságát szüntessék meg. 

Aztán nem várt fordulat következett: Jamie Spears szeptember 7-én maga mondott le a gyámságról, arra hivatkozva, hogy nem tartja jónak a nyilvánosság előtti vitát. Akkor Britney ügyvédje úgy nyilatkozott, James Spears elherdálta lánya vagyonát és teljes kontrollt gyakorol felette.

A bíróság végül szeptember 29-én mentette fel a tinibálvány apját a gyámság alól, így közel negyvenévesen úgy tűnik, a világ egyik legnagyobb popdívája végre úgy élheti a saját életét, ahogy neki tetszik. 

Egyébként ez volt a negyedik film, amely Britney Spears elmúlt éveit igyekezett bemutatni. Ha ez nem lenne elég, megnézheti a többit is, például a The New York Times dokumentumfilmje, Framing Britney Spears címmel, majd annak folytatása, a Controlling Britney Spears, és a CNN is műsorra tűzött egy új dokut, amely a Toxic: Britney Spears’ Battle for Freedom címet kapta

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra