Életem cikkek
3 ok, amiért a nők kamuzzák az orgazmust
Nem kellene, hogy így legyen, mégis megtörténik: a nők olykor orgazmust színlelnek. Ennek jó eséllyel az az oka, hogy szeretnék, ha a párjuk magabiztosabbnak érezné magát. Vagy más ok lehet mögötte? Esetleg azért csinálják, hogy végre vége legyen a menetnek, amit egyáltalán nem élveznek? Vagy mert a pornófilmekből azt tanulták meg, hogy a szex úgy teljes, ha végül egy intenzív és látványos orgazmussal fejeződik be?
A szex vajon mi? Idősebb korban mást értünk alatta
Nemhogy egymással, még saját magunkkal sem értünk egyet abban a kérdésben, hogy vajon mit jelent a szex, milyen motivációval indulunk neki és milyen tevékenységeket foglal magában. Míg fiatalon többnyire biológiai szükségletként tekintünk rá, később már egy olyan program, aminek a segítségével még szorosabbra fűzhetjük a szálakat partnerünkkel.
Dolgok, amiket rosszul tudunk a férfiak szexuális vágyairól
Mind tudjuk, milyenek a férfiak, nem? Csak a szex érdekli őket, ha pedig kedvenc elfoglaltságukról van szó, másra sem vágynak, mint minél nagyobb számú hódításra, folyamatos kalandokra és gyors kielégülésre. Te is ebbe az általánosításba nőttél bele? Vagy épp magad alakítottad ki ezt a sommás véleményt tapasztalataid alapján?
Van, hogy egyáltalán nem nedvesedik a hüvely. De mi az oka?
Dr. Oláh Orsolya szülész-nőgyógyászt kérdeztük a hüvelyszárazság hátteréről és a kezelési lehetőségekről.
A 10 legszexibb filmes jelenet: hivatalos toplista
Sokan vannak, akik egy-egy jó könyv olvasásakor vagy egy klassz filmet nézve egészen azonosulni tudnak az abban szereplő hősökkel, és szívesen játszanak el a gondolattal, hogy mi lenne, ha velük történne mindaz, ami a könyv lapjain vagy a filmvásznon látható.
Pánszexualitás: amikor nem fontos, mi van a másik nadrágjában
Nincs új a nap alatt? Hát már hogyne lenne! Az emberi szexualitásról például szinte mindennap tanulunk valamit. Az utóbbi időben például azt, hogy messze sokfélébb a vágy természete, mint ahogyan arról korábban gondolkodtunk.
Kevésbé parázol a testeden szex közben, ha leszbikus vagy
Kiskoruktól kezdve komoly nyomás éri a nőket, hogy megfeleljenek a külsejükre vonatkozó szigorú elvárásoknak. Mentesülnek ezektől a terhektől azok, akik nem érdekeltek a heteroszexuális boldogság elérésében? Bár a leszbikus nők testképét vizsgáló kutatások rendre vegyes eredményeket hoztak, a szexuális elégedettséggel való összefüggések feltárására eddig kevesen vállalkoztak. Ezt a hiányt pótolta most egy spanyol kutatócsapat, amely többféle szexuális irányultságú nőt vont be a vizsgálataiba.
A negyvenesek szexuális fantáziái meredekebbek, mint egy kollégistáé
Volt már olyan szexuális fantáziád, amitől magad is zavarba jöttél? Olyan, amit kifejezetten furcsának, deviánsnak, taszítónak, vagy egyszerűen csak végtelenül cikinek éreztél? Nem vagy egyedül. Szexuális fantáziáinkat akkor sem verjük nagydobra, ha alapvetően valamilyen fősodrú forgatókönyvön alapulnak, és pláne titkoljuk, ha valami számunkra is zavarba ejtő történik bennük.
Lehet, hogy te is szürkeszexuális vagy? Most kiderül!
A csapból is a szex folyik, te viszont nem vagy annyira elájulva? Lehetnek akármilyen rövidek a szoknyák, bármilyen kigyúrtak a karok, nem indulsz be lépten-nyomon? Ha nem alélsz el olyan könnyen egy-egy csinos nőre vagy férfira pillantva, mint a többség, lehet, hogy te is szürkeszexuális vagy. Szerencsére ez is teljesen normális!
Így kívánhatod meg újra a szexet
Nagyon sokféle oka lehet annak, hogy az ember nem kívánja a szexet, és nem vagyunk egyformák abban sem, hogyan érint bennünket a vágy csökkenése. Vannak, akiknek eleve alacsony a libidójuk. Ők köszönik, jól elvannak vágy nélkül is. A fickósabbakat ugyanakkor komolyan aggaszthatja, ha hosszabb időre megcsappan a lelkesedésük. Nagy a hajtás, kimerítő tempó a munkahelyeden? Esetleg felőröl a napi szintű küzdelem egy totyogó vagy egy kamasz nyiladozó öntudatával? Teljesen lefoglal a legújabb kreatív projekted? Ezek mind olyan körülmények, amik visszább vehetnek a szex iránti érdeklődésből.
Minél vonzóbb valaki, annál több a szexpartnere – tényleg?
A legtöbben azt gondolnánk, hogy minél vonzóbb valaki, annál több partnere volt az évek során. A hipotézist több kutatás is alátámasztja, a helyzet azonban ennél bonyolultabb.
A szex sokkal jobb lesz tőle, sokan mégis ritkán csinálják
Nemcsak a romantikus filmek elmaradhatatlan része egy vagy több csókolózós jelenet, de legtöbbünknek a való életből sem ismeretlen, milyen felvillanyozó tud lenni a szenvedélyes csókolózás. Tiniként ez az egyik első lépés a felnőttes intimitás felé, felnőttkorban pedig szintén kiemelkedő jelentősége van, főleg a párkapcsolatok ismerkedős szakaszában. És mi van később?
9 dolog, amire a férfiak vágynak az ágyban, de nem mondják
Mikor volt utoljára olyan, hogy arról beszéltetek, mi esne igazán jól az ágyban? És olyan, hogy kifejezetten törted volna magad, hogy valami olyasmit nyújts a partnerednek, amivel tényleg örömet okozol neki? Nem meglepő, ha régen: a szexről és az intimitásról valahogy nem akaródzik beszélni. Ha jól megy, akkor azért, ha pedig döcög, akkor azért.
Edzésnek számít-e a szex?
Rendszeres testmozgásra mindenkinek szüksége van. Vannak, akik könnyen megtalálják az ideális mozgásformát, míg mások éveken át próbálnak ki újabb és újabb sportágakat, vagy győzködik magukat arról, hogy nem is olyan fontos, hogy a mozgás a mindennapjaik részévé váljon.
Mit tegyek, ha a párkapcsolatomban nem megy a szex?
A szex elvileg csodás dolog, és még csodásabb lenne, ha mindig jól működne egy kapcsolatban. Ez azonban csak keveseknek adatik meg. Mit tehetünk akkor, ha nálunk is problémák merülnek fel? Szakértőket kérdeztünk.
Miért kevésbé hűségesek azok, akik elégedettek a szexuális életükkel?
Ha hűtlenségről van szó, az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az illető nem kapja meg otthon, amire szüksége van, ezért máshol keresi a boldogságot.
Így mondd, hogy nem akarsz szexelni, hogy ne bántsd meg a másikat
Az intim kapcsolatokhoz általában két ember kell. Két ember, akik különböző igényekkel és vágyakkal rendelkeznek, az eltérésekből pedig könnyen adódhat konfliktus. Az ilyen konfliktusok előfordulása vagy gyakorisága nem feltétlenül jelenti azt, hogy probléma lenne a kapcsolattal, a minősége szempontjából viszont fontos, hogy a pár tagjai hogyan oldják meg a problémákat.
Mikor van itt az első szex ideje egy kapcsolatban?
Rengeteg dolog mentén különbözünk: a legsokszínűbbek talán épp a szexszel kapcsolatos elvárásaink, vágyaink és elképzeléseink mentén vagyunk. Miért épp abban értenénk egyet, mikor van itt az ideje lefeküdni a nemrégiben megismert partnerrel?
A teljes szexuális kielégülés 5 titka
Nehéz úgy megtalálni valamit, ha nem tudjuk pontosan, hogy mi az, amit keresünk. Gondolj bele egy pillanatra: mit jelent számodra a kielégülés? Mi minden kell ahhoz, hogy elégedett legyél, kielégítő legyen számodra a szex? És mit gondolsz, mi kell ehhez a párodnak?
Suttogások és sikolyok: miért hangosak az ágyban a nők?
Erotikus és romantikus filmek kliséje, de kabaréjelenetek gegje is, hogy a szenvedélyes szex különféle erősebb vagy gyengébb hanghatásokkal jár. Nemcsak az ágy recseg-ropog ütemesen, de a tevőleges résztvevők – elsősorban a nők – is ritmusosan és egyre hangosabban adnak hangot örömérzetüknek. A szomszédok bosszantásán túl is jók valamire a hanghatások?
Tényleg felturbózza a szexuális vágyat a járványhelyzet?
Sok egymásnak ellentmondó információ kering arról, hogy a jelenlegi helyzet miként hat az emberek szexualitására. Vannak, akik szerint a gyakoribb stressz és szorongás tompítja a vágyat, mások szerint a többség szuper lelkes, ha lepedőakrobatikáról van szó.
A 10 legnépszerűbb női szexfantázia
Akár hiszed, akár nem, minden nő szokott fantáziálni, vagy legalábbis fantáziált már olyan, számára szexuálisan izgató dolgokról, amiket otthon nem szokott csinálni. Még akkor is, ha a legtöbben szégyellik bevallani, hogy bizony vannak ötleteik.
Könnyebben mondunk igent a szexre, ha merül a mobilunk?
Érdekes összefüggésre mutatott rá egy kutatás: internetes szexpartnerkeresés közben könnyebben mondanak igent a férfiak egy nő csábításának, ha a telefonjuk akkumulátora merülőben van.
Így élvezhetnénk jobban a szexet
Paradox helyzet állt elő. Napjainkban minden eddiginél többet beszélünk és olvasunk a szexről, minden korábbinál több szexet fogyasztunk (legalábbis virtuálisan), és egyre szabadabban kezeljük a különböző szexuális segédeszközök használatát és perverzióinkat is. A várt hatás azonban mintha elmaradna. Úgy tűnik, nem élvezzük jobban szexuális életünket, mint az egy generációval előttünk járók. Sőt.
Szexfüggőség: élvhajhászat vagy valódi betegség?
Bár az utóbbi időben egyre többet hallani a szexfüggőségről, a közvélemény, de még a függőségekkel foglalkozó szakemberek körében is sok a kérdés ezzel a jelenséggel kapcsolatban. A civilek kétkednek: nem lehet, hogy mindez csak jó kifogás a sorozatos hűtlenségre? A szakemberek pedig azon tanakodnak, mentális zavarként értelmezhető-e a kényszeres szexuális tevékenység.