Megváltozik a számlaszámod, ha itt bankolsz: több százezer embert érint
Magyar IBAN számlaszámot kaphatnak hamarosan a Revolut hazai ügyfelei. A bank felkerült a magyar nyilvántartásba.
Magyar IBAN számlaszámot kaphatnak hamarosan a Revolut hazai ügyfelei. A bank felkerült a magyar nyilvántartásba.
Ismét emlékpénzeket adott ki a Magyar Nemzeti Bank, ezúttal az MTA évfordulójának tiszteletére. Lesz, ami forgalomba is kerül, így te is kézbe veheted.
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) közlése szerint noha a termelők igyekeznek a tavalyi szinten tartani a népszerű halfajták árait, az ő költségeik jelentősen megemelkedtek.
Egyre többen dolgoznak ahelyett, hogy nyugdíjba mennének, vagy folytatják a munkájukat a nyugdíjazást követően is. Vannak, akik ezt saját elhatározásukból, örömmel teszik, de sokan kényszerűségből, az elszegényedéstől való félelem miatt.
Ősszel a legtöbb autós lecseréli a gumikat, akár újat is vásárol, ám sokan nem tudják, hogy az azokon szereplő jelzések milyen fontos információval szolgálnak a gumi minőségével kapcsolatban.
Egy friss kutatás szerint az embereknek ma átlagosan mindössze 3,6 közeli barátjuk van. Az elmúlt tíz évben egy átlagos felnőtt kilenc barátját veszítette el, a kutatók szerint ugyanis egy egész generáció tartja fontosabbnak a munkáját, mint az emberi kapcsolatok ápolását.
Egy tapasztalt könyvelő bruttó fizetése elérheti az 1,3 millió forintot, egy főkönyvelő azonban 2 millió forintot is kereshet. Egy friss felmérésből az is kiderül, melyek azok a szakmák, amelyekkel ma a legtöbbet lehet hazavinni.
Egyre több magányos ember fizet akár 200 dollárt, vagyis közel 70 ezer forintot azért, hogy részt vehessen egy olyan eseményen, ahol idegenekkel ölelkezhet. A The Feels nevű kezdeményezés az egyre súlyosbodó magányossági „járványra” kínál szokatlan, de egyre népszerűbb megoldást: fizetett, biztonságos közösségi élményt.
A hatóság növényvédőszer szennyezés miatt hívott vissza egy zacskós mungóbabot. Ha esetleg te is vettél, semmiképp se edd meg!
Vészesen apadnak az Egyesült Államok kávékészletei a nemrégiben bevezetett vámok miatt, és decemberre teljesen el is fogyhat a népszerű alapanyag a kávézókból és az üzletekből.
Szlovákiában jóváhagyták azt a javaslatot, amelynek értelmében új, állandó radarrendszereket telepítenek majd a közutakra az országban.
Új, elektronikus autópálya-díjfizetési rendszert telepítenek Horvátországban, ezzel megszűnik a jövőben a készpénzes útdíj-fizetés lehetősége.
Ausztriában november 1. és április 15. között kötelező a téli gumi használata, amennyiben az időjárás ezt megköveteli.
A közösségi média tele van hajápolási trükkökkel és gyors megoldásokat ígérő tanácsokkal. A legtöbben szeretnénk fényesebb, egészségesebb hajat, ezért könnyen elhisszük, amit egy népszerű influenszer vagy reklám állít. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy sok elterjedt trend nemcsak haszontalan, de akár árthat is a hajnak vagy a fejbőrnek.
A csenddel büntetés és a másik sebezhetőségének semmibe vétele olyan dolog, ami nem fér bele egy párkapcsolatba.
A mesterséges intelligencia (AI) hatása a gyászra kétoldalú lehet, de a szakember nem tartja jó ötletnek, hogy ebbe kapaszkodva próbáljunk megbirkózni a hiány okozta fájdalommal.
A legtöbben tökéletesen elvannak napi 7-9 óra alvással, de vannak, akiknek ennyi messze nem elég. Egy ritka neurológiai rendellenességben szenvedők akár napi 18–20 órát is képesek aludni, mégsem érzik magukat kipihentnek, amikor felébrednek. A betegség drasztikusan befolyásolja a mindennapi életet.
Személyiségünk alapján eltérő, hogy ki, hogy érvényesíti az akaratát, egyéni tolerancia, hogy kinek mi fér bele. A zsarnokoskodás azonban mindenképpen romboló.
Gábor 8 éves koráig nem emlékszik semmire a gyerekkorából. Azt gyanítja, azért, mert nem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy az édesanyja lemondott róla és két nővéréről. Boldog születésnapról készült fotója is csupán egy van – azt is a mesterséges intelligencia (AI) készítette.
A tudomány olyan áttörés küszöbén áll, amely teljesen átalakíthatja a fogászatot: kutatók már dolgoznak azon, hogy lehetségessé váljon az emberi fogak újranövesztése.
A tél közeledtével új párkapcsolati trend hódít a társkeresők körében, amely a snowmanning, vagyis „hóemberezés” elnevezést kapta.
Gyakran sütik rá a zacis és kóteres bélyeget az állami gondoskodásban felnövő gyerekekre, akik nemcsak a családjukból kiemelve, majd a gyerekvédelemben szembesülnek nehézségekkel, hanem onnan kikerülve is. Arról, hogy milyen esélyekkel indulnak a nagybetűs életbe, és hogy milyen előítéletekkel találkoznak ezek a fiatalok, Bárnai Árpáddal, az Élményakadémia Egyesület szakmai vezetőjével beszélgettünk.
A félelem alapvető érzelem. Arra szolgál, hogy segítsen túlélni a veszélyes helyzeteket: felkészíti a szervezetet a menekülésre, a védekezésre, adott esetben támadásra. Biológiailag ez egy automatikus válasz, amelyben az ideg- és a hormonrendszer is részt vesz.
A német autóklub, az ADAC, megkérdezte a tagjait, hogy mi az az öt tényező, ami leginkább zavarja őket közlekedés közben.
Több fűszerkeveréket is visszahívtak, mert oregánó mellett olívalevelet is tartalmaz. Mutatjuk a listát.