Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tömeges virágzás indul el, ezért hirtelen nagy mennyiségű pollen megjelenésére kell számítani a következő időszakban. A Nemzeti Népegyészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) arra figyelmeztet, hogy egyre több érintettnél jelentkezhetnek a panaszok.

Az NNGYK aerobiológusa, Magyar Donát az InfoRádióban arról beszélt, hogy az idei pollenszezon a megszokottnál később indult. A tél végi hideg és a havazás miatt a növények virágzása eltolódott, ugyanakkor az elmúlt napok melegedése gyors változást hozott.

Így számítható ki, mikor kezdődik az allergiaszezon

A szakember szerint a tavaszi fajok egy meghatározott hőösszeg eléréséhez kötik a virágzást, vagyis kiszámítható, mikor indulhat el a pollenszórás. Bár januárban az enyhébb periódusok idején már előfordult kisebb pollenterhelés, mostanra gyűlt össze az a hőmennyiség, amely tömeges virágzást indít el. Emiatt

hirtelen, nagy mennyiségű pollen megjelenésére kell számítani.

Fiatal nő zsebkendőbe tüsszent
Magyarok százezrei számára számára kezdődik el az allergia szezon
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Ezektől a pollenektől szenvednek mostantól a magyarok

A szezon elején elsősorban a mogyoró és az éger pollenje jelenik meg, később pedig más fajok – például a nyír, a pázsitfűfélék vagy a parlagfű – is okozhatnak panaszokat. Az allergiás tüneteket a levegőben szálló virágpor belélegzése váltja ki; az érintetteknél orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés, orrdugulás, súlyosabb esetben köhögés és nehézlégzés is felléphet.

Fontos a tudatosság a megelőzésben

A szakértő szerint a megelőzésben kulcsszerepe van a tudatosságnak. Akik kertet vagy erkélyt szeretnének beültetni, érdemes tájékozódniuk az erősen allergén növényfajokról, és kerülniük ezek telepítését. Hangsúlyozta azt is, hogy a települések zöldfelületeinek kialakításakor szintén célszerű mellőzni a fokozottan allergizáló fajokat;

Idézőjel ikon

ezzel kapcsolatban már szabályozások is életbe léptek.

Az allergiásoknak javasolt nyomon követni a pollenjelentéseket és előrejelzéseket, és a kritikus időszakokban lehetőség szerint kerülni a magas terhelésű helyszíneket. Szükség esetén gyógyszeres kezelés is szóba jöhet.

Ezek az óvintézkedések segíthetnek

A mindennapokban több óvintézkedés is segíthet: kerti munkák során érdemes maszkot viselni, amely jelentős mennyiségű pollent kiszűr. Szellőztetéskor a virágpor könnyen bejut a lakásba, emellett a ruházaton és a hajon is megtapadhat, ezért

ajánlott a gyakori portalanítás nedves törléssel, a rendszeres porszívózás és az esti hajmosás.

Kisgyermekeknél fontos különbség, hogy allergia esetén nem jelentkezik láz; inkább az orrfolyás, a tüsszögés és a szemviszketés jellemző. 

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.