Kiderült: így hat a káromkodás az emberi testre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az intenzív érzelmi állapot, mely számos esetben káromkodásra sarkall, akár jótékony hatású is lehet.

Nem mindig érdemes visszafogni magunkat, hiszen akár jótékony hatással is lehet, ha kimondjuk, amit szeretnénk, még akkor is, ha az inkább szentségelésként hangzik, mint megfontolt véleményként. Bár káromkodni lehet csúnya szavak nélkül is, vannak, akik szerint bátran elengedhetjük magunkat, hiszen testünk is meghálálja. 

Egy frissen közzétett tanulmány ugyanis azt állítja, egyfajta flow-állapotba kerülhetünk a káromkodásnak köszönhetően. A tanulmány, melynek szerzői a csúnya beszéd testre gyakorolt hatásait vizsgálták, az American Psychologist-ban jelent meg nemrég.

A káromkodásnak erőnövelő hatása is lehet
Fotó: Juanmonino / Getty Images Hungary

Van, amikor megéri káromkodni?

A kutatás vezetője, Richard Stephens, a Keele Egyetem pszichológusa szerint káromkodás javíthatja a fizikai teljesítményünket, hiszen oldja a gátlásokat, képes az agyat egyfajta flow állapotba hozni. A flow élmény Csíkszentmihályi Mihály pszichológus szerint a csúcsélmény átélése, amikor teljesen képesek vagyunk a pillanatba belefeledkezni, amikor semmiféle egyéb gondolat nem vonja el a figyelmünket. 

Idézőjel ikon

„A káromkodás segít abban, hogy fókuszáltak, magabiztosak, kevésbé zaklatottak lehessünk, és egy lapáttal még rá tudunk tenni segítségével a teljesítményünkre.”

− összegezte Stephens, aki 192 ember bevonásával végzett vizsgálatokat ezügyben. Két kísérletet is folytattak, mindkét esetben fekvőtámaszozniuk kellett a résztvevőknek, miközben két másodpercenként ismételgettek egy-egy kifejezést, egy semleges szót, illetve egy szabadon választott káromkodást. 

A testedre is hatással van a csúnya beszéd

A feladatokat követően a mentális állapotukkal kapcsolatos kérdéseket tettek fel a kísérletben részt vevőknek. A káromkodás szerintük elterelte a figyelmet a végrehajtandó feladatról, és

Idézőjel ikon

11 százalékkal növelte azt az időtartamot, amíg képesek voltak fekvőtámaszokat végezni.

A pszichológus ezt azzal magyarázta, hogy a szitkozódás − csúnya beszéd, káromkodás, nevezzük bármiként − tabusított mivolta eredményez egyfajta felszabadulást, ettől ad erőt. 

Ha arra is kíváncsi vagy, honnan erednek a magyarok csúnya szavai, olvass tovább ide kattintva

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?