Könnyű félrediagnosztizálni: halálos parazita terjed két magyar vármegyében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint az Országos Magyar Vadászkamara szervezésében 2025. november 21-én megtartott, A rókáról objektíven című ismeretterjesztő konferencián a rókák által terjesztett humán alveolaris echinococcosis betegség terjedése is szóba került.

Dr. Csulak Eszter, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának sebész szakorvos munkatársa, illetve a Somogy vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház tudományos munkatársa, és dr. Csivincsik Ágnes, a MATE  kutató állatorvosa is beszélt a rókák által hazánkban is terjesztett parazita okozta megbetegedések okáról, tüneteiről és terjedéséről. 

Korábban a Díványon már több ízben foglalkoztunk a sokáig, akár 10-15 évig lappangó, májat, tüdőt és ritka esetekben az idegrendszert is érintő, halálos kimenetelű betegségről, most friss adatokat és vizsgálati eredményeket közöltek.  

A korai diagnózis életet ment  

Amint azt összegezték, két gócpontja van jelenleg a betegségnek, az Északi-Középhegység mellett Somogy vármegyében is egyre több a diagnózis, azonban arról, hogy országos szinten mennyire súlyos a probléma, a diagnosztizálási lehetőségek hiányossága miatt nem lehet következtetni. A radiológusoknak is hatalmas szerepük lenne ebben, de az alveolaris echinococcosis mimikri tulajdonsága miatt számos másik megbetegedéssel is összetéveszthető.  A szerológiai vizsgálatok kiértékelése is segíthet a diagnózisban, de az is

Idézőjel ikon

mintegy 5 százalékban álnegatív eredményt mutat.

Számos esetben csak a műtét utáni szövettani feldolgozás adta az egyértelmű igazolást. 

Amint arról a konferencia másik előadója, Nagy Gábor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tudományos munkatársa beszámolt, Európa-szerte nő a humán megbetegedések száma, Magyarországon már több mint 50-ről tudunk, 4-en elhunytak a betegek közül.  

A korai diagnózis, illetve a megfelelő gyógyszeres kezelés mellett a sebészeti eltávolítás jelentheti a gyógyulást. A szakemberek szerint centrumellátás javasolt a betegeknek, így laparoszkóposan vagy a legmodernebb da Vinci Robot rendszerrel is eltávolítható az elváltozás, mint a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának sebészetén.  

Idézőjel ikon

A daganatszerű elváltozás azonban nehezen gyógyul,

főként azért, mert az orvosság nagyon nehezen elérhető, akár 2-3 hónapot is kell várni arra, hogy receptre kiadják, a havi adag pedig 75 ezer forintos költséggel jár, és nem minden beteg szervezete fogadja jól.

A többi, valószínűleg hatékony orvosság egyelőre nem engedélyezett hazánkban emberi felhasználásra.  

Diagnosztizálni, és kezelni is nehéz: edukáció szükséges  

A szakemberek hosszabb távon abban bíznak, hogy az egészségügyi személyzet ezirányú képzettsége, illetve a folyamatosan elérhető gyógyszerkészlet mellett a professzionális műtéti technikák is elterjednek, lehetőleg hamarosan.  

A két, területileg egymástól távol eső járás környéki nagyarányú megfertőződés miatt az érintett helyszíneken fokozottan igyekeznek a lakosság figyelmét felhívni arra, hogy az alapvetően más betegségekkel is összetéveszthető tüneteket érdemes alaposan, olyan kórházakban kivizsgáltatni, ahol ismert a humán alveolaris echinococcosis kórtana, ugyanis egy, a tünetek jelentkezésétől számított 10 éven belüli diagnózis mellett

Idézőjel ikon

a túlélési arány még 29 százalékos, viszont 15 év után szinte semmi esélye annak, hogy gyógyítható legyen.

Ezeken a területeken a kiskertek tulajdonosait, kutyásokat, természetjárókat és a kutyás vadászokat fokozott önellenőrzésre biztatják a szakemberek, ugyanis ők a legveszélyeztetettebbek, a betegség ugyanis a rókák elhagyott ürülékében lévő parazita által terjed, amit a mosatlan zöldségek és gyümölcsök fogyasztása, de a kutyák szőre is terjeszthet az emberekre.  

Éppen ezért nagy gondot jelent a kiskertekbe beszokó, sokszor az emberek által etetett és szelídített rókák ürítése.  

Rókák terjesztik a halálos kórt

A humán alveolaris echinoccosist okozó parazita szinte egész Európában jelen van, már csak Finnországban, Cipruson, Máltán és Írországban nem azonosították. A betegség már évtizedek óra ismert, azonban addig, amíg az általános veszettség elleni vakcinázás nem segítette hozzá a főként terjesztő köztes gazdáikat, a rókákat ahhoz, hogy egyre növekedjen a populáció, kevéssé terjedt át az emberekre.    

Az első megbetegedéseket az Alpok négy országában, Svájcban, Franciaországban, Németországban és Ausztriában azonosították. Hazánkban a 2000-es évek közepén, és a 2010-es évek első felében folytak ezzel kapcsolatos központi vizsgálatok, az egyre növekvő esetszám okán azonban ismét szükségszerű lenne a teljes,országos szintű felderítés.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.