Ikonikus hazai helyszínek kerültek válságba: súlyos vízhiány sújtja ezt a magyar várost

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egykor Tata egyik legszebb természeti kincsének számított, mára azonban teljesen kiszáradt a Tükör-forrás a hosszan tartó aszály következtében. A várost sosem látott vízhiány sújtja.

A város forrásai sorra apadnak el, tavainak vízszintje pedig évről évre csökken – számolt be róla a Kemma.hu.

Mint írták, a tataiak hét évvel ezelőtt még vízzel teli forrás mellett sétálhattak el a Cseke-tó partján, mára azonban teljesen elapadt a Tükör-forrás vize. 

Ikonikus helyszíneken vált súlyossá a vízhiány: a tatai Tükör-forrás is elapadt (képünk illusztráció)
Fotó: Javier Zayas Photography / Getty Images Hungary

A tartós csapadékhiány miatt csökken a vízhozam

A probléma oka – ahogyan szerte az országban – a tartós csapadékhiány. Amíg 2023-ban még több mint 800 milliméter eső hullott a térségben, addig tavaly már csak 477 milliméter esett. Az idei év első nyolc hónapjában pedig mindössze 214 milliméternyi csapadékot mértek, amely

Idézőjel ikon

az ilyenkor szokásos mennyiség felét éri el.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Hírportál szerint ennek következményeként szűnt meg teljesen a karsztvíztározók utánpótlása, ezért több forrás, köztük a Tükör-forrás is elapadt. 

Rendkívül alacsony a víz szintje

A szakértők szerint a vízszint 2025 augusztusára már több mint két méterrel a forrás rácsa alá süllyedt, amilyen mértékű visszaesésre évtizedek óta nem volt példa. Fontos adalék a kialakult helyzethez az Országos Vízügyi Igazgatóság nem biztató előrejelzése is, amely szerint

Magyarország eddigi legszárazabb éve lehet 2025.

Amellett ugyanis, hogy csökken a Duna vízhozama, a Tisza forrásvidékén is alig van hó, és a talajvízszint is a megszokott alatt marad.

Még menthető a súlyos helyzet

Noha a mostani helyzet aggasztó, a szakértők szerint még visszafordítható a folyamat vízvisszatartással, tudatos vízhasználattal és természetes megoldásokkal. Tata ennek érdekében több helyi projektet is indított, többek között esőkerteket alakítottak ki egy utcában, zöldfelületeket és szikkasztó burkolatokat hoztak étre a város egy terén, és azt is vizsgálják, hogyan lehet feltölteni a belvízcsatornákat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

R. Rea Kövesdy
R. Rea Kövesdy
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.