Átalakul a palackvisszaváltás, kemény büntetések jöhetnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Lapinformációk szerint Mohu arra készül, hogy átírja a kezelési díjak rendszerét, ami miatt több kisboltnak ér majd meg csatlakozni a palackvisszaváltó rendszerhez, illetve szigorúbban vizsgálja majd a visszaváltó automaták tisztaságát is.

Az Index értesülései szerint a Mohu szeptember 1-jétől sávos rendszerűvé alakítja át a kezelési díjakat, és a kézi visszaváltást végző, valamint a 200 négyzetméter alatti üzletek jelentősen jobban járhatnak majd a visszaváltással. A tervek szerint az automaták tisztaságára is jobban ügyelnek, a koszos automaták után büntetik majd az üzleteket. 

Mint írják, most a kisebb boltok részére a kézi visszaváltásért palackonként 5 forintot, míg a gépiért 7,50 forintot fizetnek. Az új, szeptember elsején életbe lépő sávos rendszerben ez változik, a kézi visszaváltók és a 200 négyzetméternél kisebb boltok 11,50 forintot, a 200 és 400 négyzetméter közötti automatás üzletek 7,50 forintot, a 400 négyzetméter feletti boltok pedig 3,50 forintot kapnak minden palack után. 

Egy férfi hulladékot dob a REpont automatába
Büntethet a Mohu, ha koszos a visszaváltó automata
Fotó: Kocsis Zoltán / MTI

Büntetés jár, ha nem tiszta az automata

Mivel a palackvisszaváltó rendszer egyértelműen sikeresnek bizonyult, hiszen megsokszorozta a visszaváltott göngyöleg számát, de egyenlőtlen feltételeket is teremtett azzal, hogy jellemzően a nagyobb boltokba vitték vissza őket az emberek, így az értük járó betétdíjat is ott költötték el, a Mohu a kisebb üzleteket is jobban bevonná a visszaváltó rendszerbe. 

Idézőjel ikon

A legtöbb kritika az elmúlt évben a rosszul működő automaták miatt érte a rendszert. Ezek a hibák a Mohu szerint a szennyezett, koszos automaták miatt alakulnak ki.

A jövőben ezért a regisztrált elakadások alapján akár büntetéseket is kiszabhat a Mohu, ha azt tapasztalja, hogy a boltok hibája, takarítási hiányosságok miatt jelentkezett probléma a visszaváltó gépekben.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.