Gigabírságok kiszabására készül a NAV: akár kétmillióra is sarcolhatják, aki megszegi ezt a szabályt

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megkezdte nagy nyári ellenőrzés-sorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), vizsgálódnak majd egyebek mellett a strandokon, üdülőhelyeken és szabadtéri rendezvényeken is.

Az adóhatóság ellenőrzés-sorozata augusztus 31-ig tart, többek között a három legfőbb adóügyi jogsértéssel, vagyis a számla- és nyugtaadással, az alkalmazottak bejelentésével, valamint az áruk eredetével kapcsolatban zajlik majd a vizsgálódás. A bírság kétmillió forintig terjedhet egyes mulasztások esetén.

Kétmilliós bírság, illetve a kedvezményes adózási mód elvesztése is lehet a büntetés

A NAV kétmillió forintos bírságot is kiszabhat arra, aki elmulasztotta bejelenteni alkalmazottját, illetve "elfelejtett" nyugtát adni. Ez utóbbit a hatóság tapasztalatai szerint továbbra is a vendéglátók követik el a leggyakrabban. Egymilliós bírság lehet a következménye az igazolatlan eredetű árunak, ezenfelül 12 nyitvatartási napra le is zárhatja az üzletet a NAV. A katások és kivások el is veszíthetik a kedvezményes adózási módot a fenti jogsértések következményeként.

A NAV nyári ellenőrzései többek között strandokon és üdülőhelyeken zajlanak majd, a nyugtaadásra fokozott figyelmet fordítanak
Fotó: Mult Roland / Index

Az áfagyűjtő helyes használata is gondot okoz sokaknak, érdekes a statisztika, miszerint

Idézőjel ikon

az esetleges elütések a pénztárgépekben mindig az állam kárára történtek.

A súlyosan mulasztóknak a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leghamarabb átnézniük bevallásaikat és a fizetendő adókat, mert az utólagos revízió megkezdése előtt lehetőségük van az önellenőrzésre.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.