Kitilthatják az autókat a magyarok egyik kedvenc európai fővárosának legforgalmasabb utcájából

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sir Sadiq Khan, London polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a brit főváros legforgalmasabb utcáját, az Oxford Street egyes részeinek sétálóutcává alakítása gyorsan halad.

A polgármester szerint az emberek kétharmada támogatja a tervet, hogy kitiltsák az autókat – írja a BBC.

Az autók kitiltása azonban számos kérdést felvet

A tervek szerint a járműveket hozzávetőleg 1,1 km hosszan, az Oxford Circus és a Marble Arch között nem engednék be az Oxford Streetre, és az is előfordulhat, hogy a tiltást kiterjesztik egészen a Tottenham Court Roadig. A forgalomkorlátozásra vonatkozó részletes tervet még ebben az évben tárgyalják majd, de az biztos, hogy a napi félmillió ember által használt forgalmas utca közlekedését át kell alakítani. Több politikus is jelezte, hogy támogatják a nagyszabású tervet, mert azt szeretnék, ha az Oxford Street mind a londoniak, mind a turisták számára élhetőbb lenne

A londoni Oxford Streeten naponta félmillió ember fordul meg
Fotó: Chunyip Wong / Getty Images Hungary

Tim Lord, a Soho Society (a londoni Soho városrészben működő egyesület) elnöke szerint viszont a forgalomkorlátozásra vonatkozó tervek számos kérdést felvetnek. Arra vonatkozólag ugyanis egyelőre nincs megoldás, hogy az Oxford Streetet érintő 16 busz útvonalát miképp terelik majd el, és ha ezt meg is teszik, ez hogyan hat majd a szűk, egyirányú utcákra a Marylebone és Fitzrovia negyedekben. Az Oxford Street sétálóutcává való alakítása nem újkeletű terv, 2018-ban már próbálkoztak vele, ám akkor a lakosság támogatásának hiánya miatt vetették el

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.