Ez az invazív faj tartja tisztán a Balaton vizét

Olvasási idő kb. 2 perc

Ritkán van, hogy az invazív betolakodókat tárt karokkal fogadják a természetvédők, hiszen általában veszélyeztetik a meglévő élővilágot. Nem gondolnánk, hogy egyik legfontosabb természeti kincsünknek kifejezetten szüksége is van egy ilyen fajra.

A Balaton számos kihívással küzd folyamatosan. Petróczi Imre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese és dr. Nagy Lajos, a Természetmegőrzési Osztály vezetője egy interjúban a Balatont érintő fontos problémaként említette az emberi tevékenységet, értve ez alatt a turizmus miatti környezetszennyezést vagy épp a beruházások során a vízi és parti élőhelyek elhanyagolását. Ugyanakkor az invazív fajokat is a Balaton veszélyeztető tényezői közé sorolták.

Éppen ezért meglepő, hogy egy nagyjából másfél évtizede feltűnő invazív faj, mint kiderült, még sincs káros hatással a Balaton élővilágára, hanem kifejezetten szerepe lehet annak tisztításában, világít rá az Infostart.hu cikke.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legutóbbi kutatásában a kvagga invazív kagyló víztisztításban végzett szerepét vizsgálta. A szakemberek szerint a parti öv szilárd felületein a kagyló egyedszáma négyzetméterenként 100 ezret is elérhet, és a makrogerinctelen közösség mintegy 90%-át teszik ki.

A kvagga kagyló (latin nevén Dreissena rostriformis bugensis) csíkossága miatt egy kihalt zebrafajról kapta nevét
Fotó: Ritecz Rita / Wikimedia Commons

Dolgosak az invazív kagylók

Ezek a számok ijesztően is hathatnának, hiszen egy invazív fajról van szó, ám úgy néz ki, még előny is származhat ebből a mennyiségből. A kutatók eredménye alapján a kvagga kagyló óránként 2 dl vizet szűr át, ezt továbbszámolva a mért egyedszámmal, úgy néz ki: a kagylóállomány „a parti öv vízmennyiségét 3 naponta átszűri”, vagyis hatékony „víztisztító rendszernek” bizonyulhatnak.

Ugyan a kutatók szerint a Balaton csak kisebb koncentrációkban szennyeződik, de nem árt odafigyelni az esetleges káros hatásokra is, a kvagga kagylók pedig hatékonyan tisztítják ezeket a folyamatos, de kis koncentrációjú vagy időnként egy-egy nagy koncentrációban bekerülő szennyeződéseket is.

A Balatont azonban így is számos környezeti tényező fenyegeti, ebben a cikkben elolvashatod, hogy a globális felmelegedés hogyan fogja megváltoztatni kedvelt fürdőhelyünket.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.