Ez az egy mozdulat azonnal elárulja, mennyire vagy jól nevelt

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kommunikációs szakemberek szerint az emberről alkotott első meghatározó benyomásunkat a találkozást követő első másodpercekben leszűrjük. Ezért nagyon nem mindegy, hogy az hogyan is sikerül, például akkor, amikor autóval érkezünk.

Egy olyan egyszerű dolgot, mint egy autóba ki vagy beszállni, rengetegféleképpen lehet csinálni a tramplitól a nevetségesen át egészen az elegánsig. Még egy férfinál sem mindegy, hogy sikerül, de egy nőnél még kritikusabb lehet a helyzet.

Az autóba ülés ritkán ismertetett szabályai

Egy elegáns nő, vagyis inkább hölgy, ha leül, lábait nem keresztbe teszi, hanem zárt térdekkel és bokával dönti kissé oldalra párhuzamos lábait, amennyire az ülő alkalmatosság és ruházata engedi, enyhén maga alá húzott lábakkal.

Ehhez hasonló apró, de mégis jelentős különbségeket eredményező szabályai nem csak az ülésnek, az evésnek, az öltözködésnek vagy a bemutatkozásnak vannak, de még egy olyan hétköznapi műveletnek is, mint a ki és beszállás. Ám míg az evőeszköz és textilszalvéta helyes használatának szabályairól számos tutoriált láthattunk már, és jó esetben otthon is megtanították, addig az autóban utazás etikettjéről elég kevés szó esik. Így lehet ez a mozdulatsor sikkes és nőies:

Azt pedig már mondani sem kell, hogy az elegáns utas nem az anyósülésre huppan be sofőrje mellé, hanem a vele átellenes oldalon, hátul foglal helyet. Mégpedig, ha lehet, a fent látott, elegáns formában.

Ha az étterembe járás alapvető illemszabályait is szívesen átismételnéd, ebben a korábbi cikkünkben megtalálsz belőle néhányat.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.