Millókat bukhatsz, ha ilyen kódot kapsz SMS-ben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két bejelentés is érkezett az utóbbi napokban a Dombóvári Rendőrkapitányságra, egy nő és egy férfi is csalók áldozata lett, több millió forintot loptak el tőlük – mindketten SMS-ben kapott kódra koppintottak.

Egy dombóvári férfi, valamint egy, a település közelében lakó nő is csalók áldozata lett a közelmúltban. Mindketten ugyanannak a banknak az ügyfelei – az átverés pontos körülményeit még vizsgálják a hatóságok, ám annyi bizonyos, hogy mindketten megnyitottak egy SMS-ben kapott kódot

Pénzforgalom után jött a csalók SMS-kódja

A Dombóvárhoz közeli településen élő nő személyi kölcsönt igényelt, ami után üzenetet kapott, hogy a pénz megérkezett számlájára. Belépett telefonján a bank felületére, hogy limitet módosítson – ám a művelet nem sikerült.

Ezért számítógépén beírta a böngészőbe a valósnak gondolt banki címet – rövidesen SMS-t kapott egy applikációba történő regisztráció megerősítésére.

A rendőrség figyelmeztet: soha ne kattints gyanús e-mailekben, SMS-üzenetekben kapott linkekre, kódokra
Fotó: Shutterstock

Az itt kapott adatokat meg is adta az eredetinek vélt banki felületen, aminek hatására a betöltést jelentő forgó kör jelent meg, ám a folyamat nem zárult le sikeresen. Ezért a sértett kilépett az alkalmazásból. Amikor a laptopján belépett netbankjába, kiderült: hiányzik a számlájáról 4,9 millió forint, amit egy ismeretlen férfi nevére utalt el valaki a tudta és beleegyezése nélkül.

Idézőjel ikon

Nem kapott üzenetben az utalás megerősítéséhez szükséges kódot, sem értesítést az utalásról.

Hasonlóan járt egy dombóvári férfi is, aki a számítógépéről indított céges utalások után kapott SMS-ben egy applikáció telepítéséhez szükséges kódot. A sértett elmondta: nem adta meg máshol a belépési adatait. Ennek ellenére néhány órával később üzenetet kapott pénzintézetétől, hogy zárolták a számláját egy gyanús – közel 2 millió forint összegű – utalás miatt. A nőhöz hasonlóan a férfi sem kapott üzenetet az utalás jóváhagyásához és a tranzakció tényéről sem.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.