Egy walesi tinédzser által fejlesztett, kiterjesztett valóságot használó mobilalkalmazás új reményt jelenthet a szorongással küzdő fiatalok számára. A játékos és interaktív technológiát már több iskolában tesztelik, és az első eredmények szerint hatékonyan segít csökkenteni a szorongást és erősíti a társas kapcsolatokat.
A Cardiff Youth Service támogatásával fejlesztett új applikáció kiterjesztett valósággal (AR) segít a szorongó és iskolába nehezen beilleszkedő fiataloknak. A terápiás célra szánt app lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy virágot és annak környezetét tervezzék meg digitálisan, majd azt a valódi térben helyezzék el mobilkészülékükön keresztül.
A fejlesztés jövője
Az ötletgazda, Angela McMillan tanácsadó szerint a technológia különösen hatékony a társas elszigetelődéssel küzdők esetében, mert játékos módon ösztönöz közös aktivitásra. A felhasználók nemcsak az érzelmeiket jeleníthetik meg képi formában, de ez egyfajta beszélgetésindítóként is szolgálhat a tanácsadói üléseken.

![]()
Könnyebb kívülről megfigyelni az érzéseinket – ez sokat segít abban, hogy megértsük önmagunkat
– mondta az egyik tesztelő, a 16 éves Lili.
Az első pilotprogramok Cardiffban és Swansea-ban futnak, és már most biztató eredmények születtek: a szorongás szintje csökkent, miközben nőtt a társas kapcsolatok száma. A gyerekjogi biztos, Rocio Cifuentes szerint minden olyan technológia, amely bevonja a fiatalokat és javítja a mentális közérzetüket, különösen értékes a járvány óta súlyosbodó iskolai hiányzások tükrében.
Az applikáció kifejezetten jól alkalmazható lehet neurodivergens fiatalok körében is, akik számára a vizuális kifejezésformák komfortosabbak, mint a verbalitás. A cél nemcsak az, hogy kezelje a szorongást, hanem, hogy visszavezesse a fiatalokat a közösségekbe – akár az iskolai életbe is.
Ha kíváncsi vagy rá, miért érzi egyre több fiatal jól magát egyedül figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.
























