Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Olvasási idő kb. 1 perc

Több település vezetése és lakói tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás miatt leölt állatok tetemét a területén helyezzék el.

Amint azt az Index megírta, Bábolna város önkormányzata Facebook-oldalán jelezte, hogy nincs beleszólása abba, dögtemető létesül-e a település területén. A városvezetés igyekszik a lakók egészségét megóvni, további tájékoztatásért az illetékes szervekhez fordult. 

A napokban több település is tiltakozott az ellen, hogy a magyarországi fertőzésekben érintett marhák tetemét a területén helyezzék el. Jánossomorján több százan tüntettek ennek érdekében, de a Hegyeshalom melletti Csemeztanya lakossága is aggódik a fertőzésveszély miatt

A magyar településeken aggódnak a marhatetemek miatt

„Az elmúlt órákban a sajtóból szereztünk tudomást arról, hogy a Bábolna melletti területek ismét érintettek lehetnek a folyamatban. Fontos kiemelni, hogy hivatalos tájékoztatást az illetékes hatóságoktól eddig nem kaptunk“ − hangsúlyozta a bábolnai önkormányzati portál. A hírek kapcsán az önkormányzat rendkívüli testületi ülést hívott össze. 

A Magyarország területén betegséggel érintett négy marhatartó telep közül kettő mentesítése már megtörtént, jelenleg is fertőtlenítési munkálatok zajlanak ezeken. A másik két telepen kedden kezdődtek meg a felszámolási folyamatok, az Agrárminisztérium korábbi közleménye szerint a hétvégére be is fejeződnek a munkák. További 749 telepen végeztek vizsgálatokat, mintegy 60 ezer marha esetében. Minden vérteszt negatívnak bizonyult a száj- és körömfájás betegségre. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.