Ezt gondolja a Z generáció a nyitott kapcsolatokról

Olvasási idő kb. 2 perc

Nyitott kapcsolatok: modern szabadság vagy a hűség hiánya? A Z generáció tagjai megosztottak a témában. Van, aki szerint tiszteletlenség a párunkkal szemben, mások pedig úgy látják, hogy ez is csak egy generációs probléma, hiszen egyre nehezebb az elköteleződés.

Szabadság vagy átverés?

A párkapcsolati normák folyamatosan változnak, és míg régen az elköteleződés volt az egyetlen elfogadott forma, ma már egyre többen nyitnak alternatív kapcsolatmodellek felé. Ez az érdeklődés az Y generációnál jelent meg, és ezt a tendenciát folytatják a Z-sek, bár úgy tűnik, hogy a fantázia szintjén megragad az érdeklődés, és kevesebben lépnek a tettek mezejére.

A nyitott kapcsolat témája különösen megosztja a fiatalokat: vannak, akik teljesen elutasítják, mások viszont megértőbbek vele szemben.

A fiatalok szerint a nyitott kapcsolatok csak az elköteleződés iránti vágy hiányát erősítik a kapcsolatokban
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

A megkérdezett Z generációs fiatalok többsége úgy érzi, hogy a nyitott kapcsolat nem nekik való.

Idézőjel ikon

Én nem tudnám elképzelni, hogy a párom szembejöjjön velem az utcán egy másik lánnyal kézen fogva.

Sokan úgy gondolják, hogyha igazán szeretsz valakit, akkor nincs szükség harmadik félre. Mások szerint ez inkább egy generációs probléma.

Idézőjel ikon

Manapság senki sem tud igazán elköteleződni

– vélekedett egy másik fiatal. Úgy látják, hogy a közösségi média és a folyamatos választási lehetőségek miatt sokan félnek hosszú távon elköteleződni egyetlen ember mellett.

Bár egyesek szerint a nyitott kapcsolat működhet, ha mindkét fél beleegyezik, a többség még mindig a klasszikus, monogám párkapcsolatot tartja az ideálisnak. A kérdés azonban továbbra is vita tárgya: valóban a mai generáció képtelen az elköteleződésre, vagy csak új utakat keresnek a kapcsolatokban?

A szakértők mindenesetre a "kreatív kapcsolati struktúrák" szélesebb körű elterjedésére nem számítanak, mert túl sok kulturális akadályba ütközhet a jelenség, a tabuktól az elfogadásig egyelőre nem igazán járható az út.

Ha kíváncsi vagy, mi lehet az oka annak, ha hirtelen nem talál vonzónak a partnered, figyelmedbe ajánljuk ezt a videónkat is!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.