Ezért néz ki minden gazdi úgy, mint a kutyája

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ugye neked is feltűnt már, hogy sok gazdi és kutyája meglepő módon hasonlítanak? Ez nem véletlen: kutatások szerint pszichológiai okok állnak a háttérben. Hajlamosak vagyunk olyan kutyát választani, amely valamilyen módon emlékeztet minket saját magunkra – legyen szó a hajunkról, az arckifejezésünkről vagy akár a személyiségünkről.

A Disney klasszikusában, a 101 kiskutyában van egy ikonikus jelenet, amelyben Pongo, a dalmata az ablakból figyeli a kutyasétáltatókat – és minden gazdi kísértetiesen hasonlít a négylábújára. Ez a jelenség azonban nem csupán animációs túlzás: a tudomány is igazolta, hogy sokan olyan kutyát választanak, amely megjelenésében vagy kisugárzásában emlékezteti őket önmagukra.

Kutyák és gazdijuk

Egy 2015-ös tanulmány kimutatta, hogy a hosszú hajú nők gyakrabban választanak hosszú fülű kutyákat, míg a rövid hajú gazdik inkább a hegyes fülű ebeket preferálják. Egy másik, 2004-ben végzett kutatás során idegeneknek mutatták meg külön-külön gazdik és kutyáik fényképeit – és az emberek a véletlennél nagyobb arányban tudták helyesen párosítani őket.

Hajlamosak vagyunk hozzánk hasonló háziállatot választani
Fotó: Oli Scarff / Getty Images Hungary

A pszichológusok szerint ez az úgynevezett puszta kitettségi hatás (mere-exposure effect) eredménye. Az ember ösztönösen vonzódik a számára ismerős dolgokhoz – legyen szó emberekről, tárgyakról vagy éppen kutyákról. Mivel nap mint nap látjuk magunkat a tükörben, egy olyan kutya, amely hasonlít ránk,

Idézőjel ikon

ismerős és megnyugtató érzést kelt.

Kutya és gazdája idővel nemcsak külsőleg, hanem temperamentumukban is hasonlítani kezdenek, hiszen a kutyák személyiségét kétharmad részben a környezete határozza meg.

Természetesen nem mindenki választ magára hasonlító háziállatot, és a döntés mögött számos más tényező is állhat. De ha legközelebb egy gazdit és a kutyáját figyeled az utcán, érdemes megnézni, mennyire stimmel a hasonlóság – lehet, hogy többről van szó, mint puszta véletlenről!

Szívmelengetően búcsúzott Dwayne Johnson kutyájától, ebben a cikkünkben elolvashatod hogyan!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.