Komoly veszélynek teszed ki magad, ha felteszed ezt a kérdést a családodról

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány éve rengetegen kezdtek származáskutatásba a DNS-ük alapján. Azonban sokan közülük nem olvasták el a szerződést részletesen, így az adataikkal most kereskedhetnek.

Most már jó pár éve annak, hogy bejöttek azok a DNS-tesztek, amelyeket otthon elvégezve és a mintákat elküldve a megfelelő cégnek, megtudhatja valaki, hogy milyen felmenőktől származik. Amikor ezek megjelentek, óriási sikere volt az influenszerek között, rengetegen posztolták az eredményeiket a közösségi médiában, becslések szerint világszerte több mint 26 millió ember végezte már el származási DNS-tesztjét. Azonban ez a hullám lement, a DNS-cégnek pedig anyagi problémái lettek, így az eladáson gondolkoznak. De hová kerül akkor az a rengeteg információ?

Akik DNS-tesztekkel kutatták a családot, nagy árat fizethetnek

Az egyik ilyen cég, a 23andMe most a csőd szélén áll, és a vezérigazgatója fontolgatja az eladását – ami azt jelenti, hogy 15 millió ügyfél DNS-adatai is eladásra kerülhetnek. Sokan ugyanis nem olvassák el a hosszú online szerződéseket és adatvédelmi nyilatkozatokat. Mivel a teszteket már nem lehet drágán értékesíteni, a vállalatok az adatokból és az ezekből fakadó együttműködésekből termelnek profitot.

Családok adatait adhatják el DNS-kutató cégek
Fotó: mevans / Getty Images Hungary

Hova kerülnek az adataid, és mire használhatók fel?

Sokan talán nem is tudják, hogy a DNS-tesztelő cégek együttműködhetnek más szervezetekkel, amelyek különböző célokra használhatják az adatokat, például gyógyszeripari vállalatokkal. Ha egyszer valaki DNS-tesztet csináltat, a mintáját elemzik, és ezzel létrejön a digitális genetikai kódja. Ez az információ egyedi azonosítóként szolgál az egyén számára, amely az idő múlásával nem változik. Ráadásul az adatok a gyermekekre és unokákra is érvényes információkat tartalmazhatnak.

Az adataink egyébiránt eleve veszélynek vannak kitéve egy ilyen vállalatnál. Épp a 23andMe esetében korábban hír volt, hogy 2023-ban hackerek ellopták a cég által tárolt profil- és etnikai adatokat.

Egy új teszt súlyos betegséget mutathat ki, tudj meg róla többet az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.