Ha 70 év fölött vagy, van egy rossz hírünk: az EU ismételt vizsgához kötné jogosítványod megtartását

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A közúti balesetek számának csökkentése érdekében az EU szigorítaná a 70 év feletti sofőrök vezetési képességeinek ellenőrzését. A tervek szerint az eddigieknél gyakrabban kellene majd megújítaniuk a jogosítványukat, és ehhez nem lenne elegendő az egészségügyi alkalmasság bizonyítása.

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a 70 év feletti sofőröknek gyakoribb felülvizsgálatokon kellene átesniük annak érdekében, hogy csökkenjen a közúti balesetek száma, szúrta ki a Spravy híroldalon a vezess.hu. 

Magyarországon is rendszeresen meg kell újítaniuk a jogosítványok érvényességét a sofőröknek. 50 éves kor alatt tíz évre, 50-60 éves kor között 5 évre, 60-70 éves kor között 3 évre, 70 éves kor felett pedig két évre adják ki a jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági engedélyt. Az EU tervei azonban még ennél is szigorúbbak lennének a lap értesülései szerint. 

70 éves kor felett vizsgáztatnák a sofőröket a jogosítványuk megtartása érdekében
Fotó: Dobrila Vignjevic / Getty Images Hungary

70 éves kor felett gyakrabban kellene vizsgázni a jogosítványért

Bár a statisztikai adatok szerint az idős sofőrök nem felelnek több balesetért, mint a fiatalabbak, az unió többek között ettől a szabálymódosítástól is várja a közúti balesetek csökkenését. A terv szerint elméleti és gyakorlati vizsgát is kell majd a 70 év feletti sofőröknek teljesíteniük, de az, hogy pontaz még nem derült ki. A lap értesülései szerint az ismételt elméleti vizsga mellett vezetéstechnikát is tanulniuk kell majdA szabálymódosítás azonban egyelőre még csak javaslati szinten van, az Európai Parlamentnek, valamint az Európa Tanácsnak is további tárgyalásokat kell folytatnia az üggyel kapcsolatban. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.